John Milton: Elveszett Paradicsom
John Milton: Elveszett Paradicsom

A nagy invokáció (1-26.) után vagyunk, az eposz elején. A narrátor az imént segítséget kért a Múzsától, most pedig előbb pontosítja a kérését, aztán a Múzsa hívásából átnavigál a történetbe; elkezd mesélni, mesélni, majd átengedi a terepet az antik héroszokról mintázott Sátánnak, hogy az a nagy bukás után éppen csak feltápászkodva, de máris grandiózussá nőve, a beosztottját, Belzebubot megszólítva elmondhassa nagy nyitóbeszédét.

 

(…)

Mondd el[1] először is azt – mert a Menny     27
semmit nem rejt el előled, ahogy      27
a Pokol legmélyebb traktusa sem –,    28
mondd el először, hogy mi vitte rá[2]     29
az ősszüleinket[3] abban a boldog    29
állapotban, a Menny rendkívüli     30
kegyelmében élve a szakításra   30
Teremtőjükkel; s a törvényszegésre   31
egyetlenegy korlátozás[4] miatt,         32
miközben a Világ urai voltak.       32
Kicsoda vette rá először őket    33
arra az undorító lázadásra?    33
A Pokol Kígyója.[5] Az,[6] akinek        34
irigységgel[7] és bosszúval tüzelt        35
ármányossága az emberiség     34
Anyját becsapta[8] abban az időben,     36
mikor a büszkesége kivetette       37
a Mennyből a lázadó angyalok     37
egész hadseregével, akik által      38
olyan dicsőséget akart szerezni,    39
mely társai fölé emelte volna –     39
abban bízva, hogy hozzámérhető lesz     40
a Legmagasabbhoz, ha szembeszáll.     41
Nagyratörően Isten trónja ellen     42
s Monarchiája[9] ellen indított        42
szentséggyalázó háborút[10] a Mennyben;     43
büszke csatát hiú próbálkozással.       44
Az Éther-Égből[11] a Mindenható     44
erő fejjel előre vágta le,     45
lángolva, irtózatos pusztulásban      46
a feneketlen kárhozatba, hogy      47
ott éljen, adamantin[12] láncokon      48
a büntetés tüzében;[13] Ő, aki         48
fegyvert fogva merészelte kihívni    49
a Mindenhatót. Kilenc éjszakán át   50
és kilenc napig[14] – ahogy a halandó    51
emberek mérik –, hányódott legyőzve      52
borzalmas csapatával a tüzes          51
tóban, feldúlva, halhatatlanul.      53
De büntetése még nagyobb haragban   53
tartotta őt, mert most[15] az elveszett    54
boldogság és a soha nem szűnő     55
fájdalom gondolatai kínozzák.        56
Körbehordja baljós tekintetét,      56
amelyben határtalan nyomorúság     57
és rémület tükröződik, keverve        57
konok gőggel és szilárd gyűlölettel.      58
Egyszerre felméri a helyzetet   59
– ahogy csak az angyalok képesek    59
látni –, a romlást és a szörnyűséget:    60
a rémes börtönt, mely körös-körül      61
lángokban áll, mint egy óriás kohó.     62
De nem fény jött a lángokból, hanem       63
látható sötétség;[16] csak hogy kitárja      63
a bánat látképét, a gyász vidékét,        64
keserves árnyakat, ahol soha       65
nem lakozik a megnyugvás, a béke,   65
ahol soha nem jön el a remény,          66
amely mindannyiunk számára eljön,    67
csak végeérhetetlen szenvedés hajt,       67
s örökké égő, elpusztíthatatlan        69
kénnel etetett tüzes áradat.      68
Ezt a helyet készítette elő      71
a lázadóknak az Örök Igazság.[17]      70
Itt jelölte ki a börtönüket        71
a végső sötétségben;[18] jussukat    72
itt adta ki; olyan messze kivetve       73
a Mennyek fényétől és az Atyától,    73
mint a Központ és a legtávolabbi      74
pólus közti táv háromszorosa.[19]      74
Hogy különbözött ettől az a hely,     75
ahonnan lebuktak! S itt a bukott     75
társait elborította az ár           76
és a viharzó tűz örvényei        77
– a Sátán hamarosan észrevette –;    78
s a közelben hányódott egyikük,       79
aki bűntettekben és hatalomban       79
utána következett, és akit         79
aztán így neveztek Palesztinában:     80
Belzebub.[20] Az Ősellenség, akit     81
ekkor már Sátánnak[21] hívtak a Mennyben,     82
a borzalmas csendet megtörve így            83
szólt Belzebubhoz vakmerő szavakkal:        82
     Hát te vagy az? Ó, micsoda bukás!     84
Micsoda változás attól,[22] aki      84
a fény boldog tartományaiban      85
transzcendens ragyogással felruházva     86
fényével túltett miriádokon,         86
bár ők is tündököltek. Ha te vagy az,    87
akit közös ligában közös eszmék,      88
egyenlő kockázat s remény        88
kapcsoltak össze velem valaha      90
a nagy, Dicsőséges Vállalkozásban,    89
akkor most nyomorúság kapcsol össze    90
bennünket az egyenlő pusztulásban.       91
Látod, hogy milyen mély kútba zuhantunk?      91
És hogy milyen magasról? Ennyivel        92
bizonyult nálunk erősebbnek Ő          92
a villámával.[23] S ki volt az, aki       93
addig ismerte a rettenetes    94
fegyverzetének erejét?[24] De sem         94
ezért, sem azért, amit a hatalmas        95
Győztes még ránk zúdíthat a dühében –    96
nem bánom meg, és nem is változom,[25]   96
habár a külső fényem változott.            97
Szilárd maradt az elhatározásom,[26]      97
s a ranghoz illő megvetés, a sértett     98
érdem érzése, amely arra vitt, hogy      99
megmérkőzzek a Leghatalmasabbal.               99
A vad harcba fegyveres szellemek     100
megszámlálhatatlan[27] haderejét         101
hoztam, akik merték rosszallani        102
az uralmát; jobbnak tartottak engem,    102
és ellenerőnket szembeszegezve     103
az ő leghatalmasabb erejével,        103
egy kétes kimenetelű csatában           104
a Menny síkján, megrengettük a trónját.      105
És ha elvesztettük a harcmezőt?   105
Nincs veszve minden: a legyőzhetetlen    106
akarat, a bosszú megtervezése,     107
a halhatatlan gyűlölet; merészség,    108
mely nem hódol be, és nem adja fel.    108
És mi más lehet még leküzdhetetlen?    109
Azt a dicsőséget ki nem csikarja     110
tőlem a haragja vagy ereje.      110
Hajlongva rimánkodni a kegyéért,     111
csúszkálva bálványozni a hatalmát,         112
s Őt, aki fegyverem rettenetétől        113
inogni érezte a birodalmát?        114
Az tényleg mindennek az alja lenne;     114
még ennél a bukásnál is nagyobb          116
gyalázat, szégyen, mert a Sors[28] szerint       115
az istenek ereje s ez az égi     117
szubsztancia soha nem bukhat el.    117
Mert tanultunk ebből a nagy esetből,    118
s nem lett gyengébb a fegyverünk, de sokkal  119
előrelátóbbak lettünk, s ezért több        119
sikert remélve küldhetjük megint      120
a fortély vagy az erőszak[29] örök,       121
és engesztelhetetlen háborúját       121
a nagy Ellenségünkre, aki most     122
diadalmámorban ünnepet ül,        123
s túláradó örömben egymaga     123
tartja fenn a Mennyek türanniszát.[30]    124

[1] A narrátor az „Égi Múzsát” szólítja meg, akit a Szentlélekkel is azonosíthatunk, ld. Elveszett Paradicsom (a továbbiakban EP) 1.6, 17. (A magyarázó jegyzeteket Péti Miklós írta).

[2] Az eredetiben ’what Cause’ (milyen ok/mi volt az ok), klasszikus eposzi kérdés, vö. Iliász 1.8, Aeneis 1.8.

[3] Ádámot és Évát.

[4] Ld. 2 Móz 16–17: „Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának a fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz.”

[5] A Sátán.

[6] Az elbeszélő „a dolgok közepébe vágva” (in medias res) kezdi a cselekményt, de a következő sorokban röviden összefoglalja az előzményeket (a szentséggyalázó háborút a Mennyben (43. sor), amelynek a leírása az EP ötödik és hatodik énekében olvasható).

[7] A Sátán elsősorban a Fiúistenre irigykedik; az olvasók az EP 5. énekéből tudják meg, miért.

[8] Az eredetiben szójáték Éva nevével ’deceiv’d’ / dis-Eved (ejtsd: diszívd), amely Évának a bűnbeesés előtti önmagától, ill. Ádámnak Évától való megfosztására (tkp. „Évátlanítására”) is utalhat. Az Éva név (héber: Chava) jelentése „élet”; az eredendő bűn következménye a halál, ld. 1 Móz 2.17, vö. EP 1.1–3; és Visszanyert Paradicsom 1.51–52.

[9] Királysága. A köztársaságpárti Milton számára egyedül Isten királysága elfogadható.

[10] Az eredetiben ’impious War’; vö. a „polgárháború” jelentésű latin bellum impium kifejezést.

[11] A Mennyből. A görög aithér szó az istenek által lakott égi régióra (vö. pl. Iliász 1.591), ill. az univerzum ötödik elemére utalhatott.

[12] Az eredetiben ’Adamantine.’ A görög adamasz melléknév jelentése: törhetetlen, kemény, acélkeménységű.

[13] Ld. Jel 20.10.

[14] A klasszikus eposzok bevett elbeszélői eszköze, ld. pl. Iliász 1.53, vagy Hésziodosz, Istenek születése 720–725.

[15] A cselekmény tulajdonképpeni kezdete; az elbeszélő e ponttól kezdve jelen időben tudósít a Pokolból.

[16] T.S. Eliot a huszadik század elején többek között az ilyen szókapcsolatok miatt bírálta az EP vizuális elemeit; vö. azonban Jób 10,22.

[17] Isten.

[18] Az eredetiben ’utter darkness’, amely egyszerre utalhat „külső” és „végső/teljes” sötétségre; vö. Mt 25.30.

[19] Milton szerint a Menny és a Pokol közötti távolság háromszorosa a Menny és a Föld (a Földről nézve a legtávolabbi pólus és a Központ) közötti távnak, azaz az univerzum sugarának. Vö. még Iliász 8.16, Hésziodosz, Istenek születése 722–725 és Aeneis 6.577–579 – a Milton által meghatározott távolság azonban meghaladja az antik költőkét.

[20] A név jelentése a „Legyek ura”; a Bibliában gyakran a Sátán neve.

[21] A szatan héber szó jelentése „ellenség”: ez a Sátán neve. Korábbi nevét nem ismerjük; vö. EP 5.658.

[22] Antik eposzi fordulat, ld. Aeneis 2.274–275; ld. még Ézs 14.12. Az EP-ben gyakran előkerülő motívum a bukott angyalok bűntől eltorzult külseje.

[23] A bukott angyalok általában kerülik Isten megnevezését.

[24] Az Atya és a Fiúisten közösen használt fegyverzetét ld. az EP 6. énekében.

[25] A Sátán egyik fő jellemzője a változásra való képtelenség.

[26] Az eredetiben ’fixt mind’: állandó/rögzült gondolkodás/elme.

[27] Az EP-ben a Sátán előszeretettel nagyítja fel a lázadó angyalsereg lélekszámát.

[28] Az EP-ben a Sátán gyakran a Sorsra hivatkozik, ha Isten akaratára utal.

[29] Az antik eposzi hagyományban a hadviselés két alapvető módja: nyílt harc vagy cselvetés. A bukott angyalok az EP második énekének pokoli tanácsában vitatják meg, melyiket válasszák.

[30] Az EP-ben látszólag republikánus, de lépten-nyomon zsarnokként leleplezett Sátán zsarnoknak állítja be Istent.

Névjegy
Péti Miklós (1975)

Irodalomtörténész, Milton-kutató. Legutóbbi fordítása: John Milton: Visszanyert Paradicsom (Jelenkor, 2019)

A vers szerzőjéről
John Milton (1608-1674)

Angol író, költő, politikus, a barokk irodalom egyik legnagyobb hatású alkotója. 

A fordítóról
Horváth Viktor (1962)

EU-djías író, műfordító. Legutóbbi kötete: Tankom (2017).