A nagy mester halálának 350. évfordulója környékén valami személyeset akartam közzétenni. Olyasmit, ami szervesen ágyazódik az eposz szövetébe – Lucifer majd az ember lázadásának mítoszába –, egyszersmind Milton életéhez kapcsolódik. Ez a részlet a harmadik ének eleje, az első ének nagy invokációja után egy újabb invokáció, amely a Milton recepció gyakran hivatkozott és idézett helye: a vak költő szózata a fényhez mint az istenség vele egylényegű hiposztázisához.
Aztán az 56. sortól újból felvesszük a mese fonalát: Isten és Jézus a Menny magasából figyelik, amint a Sátán kitör a Pokolból, átküzdi magát a Káosz hatalmas birodalmán, és siklórepülésben vitorlázva leszállóhelyet keres a Mennyekkel egybeépített teremtett Univerzum külső burkán.
Lássuk tehát: csak vak zseni képes ilyen himnuszt írni a fényhez.
*
Részlet a III. énekből
Üdvöz légy szent fény, Menny első szülöttje. 1
Vagy az Örökkel egy-örök sugár. 2
Szabad-e szavakba foglalni úgy, 3
hogy ne kövessek el szentségtörést? 3
Mert Isten fény,[1] és máshol nem lakik 4
soha, csakis a nem megközelített 4
fényben,[2] öröktől, így benned lakik, 5
benned, teremtés nélkül létező 6
ragyogó esszencia ragyogó 6
kiáradása. Vagy hívjalak úgy?: 7
tiszta étheri[3] áramlás, amelynek 7
a forrásáról ki adhatna számot? 8
Voltál a Nap és a Mennyek előtt, 9
és Isten hangjára, mint egy palásttal, 10
bevontad[4] a formátlan és üres 12
végtelentől[5] elhódított, sötét, mély 11
vizekből felemelkedő világot.[6] 13
Most bátrabb szárnyon térek vissza hozzád, 13
mert megmenekültem a styxi tóból,[7] 14
bár hosszan fogva tartott a sötétség; 15
szálltam a teljes, majd köztes homályban 16
az Örök Éjt s Káoszt megénekelve; 18
de másféle hangszerelésre, mint 17
az orpheuszi lant.[8] A mennyei 17
Múzsától tanultam merni leszállni 19
a sötétségbe, és – bár az nehéz 20
s kivételes[9] – felemelkedni újra. 20
Most biztonságban térek vissza; érzem 21
királyi, éltető lámpásodat, 22
de te nem térsz vissza[10] már a szememhez, 23
mely hiába keresi, hol tör át 23
hozzá a sugarad, és nem talál 24
hajnalt, oly sűrű a hályog,[11] amely 25
kioltotta a gömbjei világát, 25
vagy vastag ködfátyollal vonta be. 26
Mégsem szűnök meg ott bolyongani, 27
a tiszta forrásnál – ahol a Múzsák 27
laknak,[12] napos dombon, árnyas ligetben –, 28
a szent ének szerelmétől legyőzve; 29
de főleg, Sion,[13] nálad s a virágos 30
pataknál, mely megszentelt lábaid 31
mossa, és trillázva folyik, ha éjjel 31
felkeresem. És nem felejtem el 32
azt a két másik költőt sem, akiknek 33
a sorsa az én sorsommal egyenlő: 33
a vak Thamyrist[14] és a vak Homéroszt 35
– bárcsak az én hírnevem is egyenlő 34
lehetne az övékkel –, s nem felejtem 34
a régi prófétákat, Teiresziászt 36
s Phineuszt.[15]
Majd gondolatokon élek, 37
amelyek maguktól harmonikus 37
mértékbe rendeződnek el, ahogy 38
a csalogány dalol napszentületkor, 38
s az árnyas rejteke mélyén az éji 39
énekével játszik. Az évvel így 40
visszatérnek az évszakok, de hozzám 41
nem tér vissza a nappal, s nem jön el 41
az este vagy a hajnal édesen, 42
a virágok kibomlása tavasszal, 43
a nyár rózsája, a nyájak, a csordák; 44
és nem láthatom az emberi arcot, 44
mely isteni. Csak árnyék vesz körül, 45
s örökké tartó sötétség, mely elzár 45
az emberek derűs útjaitól; 46
az én számomra ki lettek törölve 49
a természet művei, és helyettük 49
a tudás szép könyvéért[16] általános 47
ürességet kapok: bezárt előttem 48
a megismerés egyik kapuja. 50
Ezért is ragyogj bennem, égi fény, 51
és a szellemem összes erejét 52
ragyogd át, oda ültess szemeket, 53
és oszlass el onnan minden ködöt, 53
hogy lássak és elmondhassak halandók 54
szemének láthatatlan dolgokat. 55
Felülről a Mindenható Atya, 56
a tiszta Empyreumból,[17] ahol 57
minden magasság fölött magas 58
trónján ül, tekintetét lefelé 58
fordította, hogy saját műveit 59
s teremtményei alkotásait 59
egyszerre lássa. Körülötte álltak 60
a Mennyek összes szentjei,[18] sűrűn, 60
akár a csillagok, s kimondhatatlan 61
nagy boldogságot fogadtak magukba 62
a látásából. Egyetlen fia, 64
dicsősége sugárzó képe ült 63
a jobbján.
Isten a Földön először 62
az első őseinket nézte, még csak 65
az egyedüli kettőt az egész 65
emberiségből, ott, abba a boldog 66
kertbe helyezve, amint az öröm 66
s a szerelem örök gyümölcseit 67
szedik; a szakadatlan örömét, 68
hasonlíthatatlan szerelemét 68
a boldog magányban. Aztán a Poklon 69
nézett végig, s a köztes szakadékon, 70
hogy siklott a Sátán a Menny falánál, 71
az Éj pereme innenső felén,[19] 71
az illékony, borongós levegőben, 72
és fáradt szárnyakkal kívánkozott 73
a Világ kinti, üres felszínére, 74
amely levegőbe vagy óceánba 76
(bizonytalan, hogy melyikbe) ölelve 76
égbolt nélküli földnek tűnhetett. 75
Isten, megpillantva őt a magasból, 77
ahonnan lát múltat, jelent, jövőt, 78
előre látva szólt az Egy Fiához: 79
– Nézd, egyszülött Fiam, milyen harag 80
hajtja az ellenségünket, akit 81
nem képesek a helyén tartani 84
az elrendelt határok, a Pokol 81
összes rácsai, a ráhalmozott 82
láncok, még a szélesen tátogó 84
végső mélység sem;[20] kétségbeesett 83
bosszúra tör, láthatóan, amely 85
a saját lázadó fejére száll majd. 86
És most, áttörve minden akadályon, 87
a Mennytől nem messze repül, a fény 88
külső övezetén, egyenesen 88
az újonnan megteremtett Világ 89
s az odahelyezett ember felé, 90
hogy megpróbálja elpusztítani 91
erőszakkal, vagy valami hamis 92
csellel – ez még rosszabb – megrontani. 92
Meg fogja rontani, mert a hízelgő 92
hazugságát meghallgatja az ember, 93
és könnyedén megszegi az egyetlen 94
parancsot, a hűségének egyetlen 95
biztosítékát. Így bukik el ő 95
és az összes hűtlen leszármazottja. 96
Ki a hibás? Ki, ha nem ő maga? 97
A hálátlan. Tőlem volt mindene, 97
amije lehetett, jónak, igaznak 98
alkottam, képesnek rá, hogy megálljon, 99
de szabadnak a bukásra; s ilyennek 99
alkottam az égi hatalmakat, 100
szellemeket, akik megálltak és 101
akik elbuktak. És akik megálltak, 101
megálltak a szabad akaratukból – 102
szabadon álltak meg, vagy buktak el. 102
*
Jegyzetek:
[1] Vö. 1 Ján 1.5: „Isten világossság”. (A jegyzeteket Péti Miklós készítette.)
[2] Vö. 1 Tim 6.16: „megközelíthetetlen fényben lakozik” (Simon Tamás László fordítása).
[3] Az éther az antik, középkori és kora újkori kozmológiákban az univerzumot a Hold szféráján túl betöltő elem.
[4] Vö. Zsolt 104.1–2: „Uram, Istenem, milyen nagy vagy, / ragyogást és fenséget öltöttél magadra. / Mint palást vesz körül a fény” (Simon Tamás László fordítása).
[5] A Káosztól, amely Milton univerzumában a teremtést előtt létező terület, s amelyből (az Elveszett Paradicsom cselekményében) Isten a világot teremtette.
[6] Vö. 1 Ter 1-3: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság” (Revideált új fordítás).
[7] A Pokolból.
[8] Orpheusszal szemben Milton elbeszélője nem kívánta elbűvölni az alvilág uralkodóját.
[9] Vö. Aeneis 6.126–129.
[10] Milton 1652-ben lett teljesen vak.
[11] Az eredeti a drop serene kifejezést használja, mely a gutta serena latin orvosi szakkifejezés angol fordítása. Gutta serena volt a gyűjtőneve minden olyan vakságnak, melynek oka ismeretlen volt és a szemgolyók külső vizsgálatával nem volt megállapítható. Milton három szonettben (19., 21., 23.) és a Samson Agonistes című tragédiában is megindítóan vall a vakság lesújtó tapasztalatáról.
[12] Az ókori Görögország Helikón hegyén, mely itt az egész antik irodalom szimbóluma.
[13] Sion hegye, a zsoltárköltészet szimbóluma.
[14] Mitikus trák költő, aki, miután azzal kérkedett, hogy legyőzi dalban a Múzsákat, büntetésből megvakult.
[15] Mitikus trák király, aki, miután felfedte az istenek akaratát jóslataiban, büntetésből megvakult.
[16] A természet és az egész teremtett világ.
[17] Az Elveszett Paradicsomban (és a régi kozmológiákban) az univerzum legfelső része, a tűz birodalma, a Mennyország.
[18] Az angyalok.
[19] Azaz: a teremtett világ és a Káosz határán.
[20] A Káosz.
