Kazuo Ishiguro: Klara és a Nap (részlet)
Fotó: NLD
Kazuo Ishiguro: Klara és a Nap (részlet)

Amikor még újak voltunk, Rosa és én az üzlet közepén álltunk, a magazinos stand mellett, és kiláttunk a kirakatablak nagyobbik felén. Így nézegethettük a kinti világot: az elsiető irodai dolgozókat, a taxikat, a futókat, a turistákat, a Koldusembert és a kutyáját és az RPO épületének alsó részét. Amikor már jobban beilleszkedtünk, a Vezető megengedte, hogy egészen előremenjünk, míg már közvetlenül a kirakatemelvény mögött álltunk, és akkor azt is megláthattuk, mennyire magas az RPO épülete. És ha épp a megfelelő időben álltunk oda, akkor láthattuk a Napot, ahogy az útját járja, a háztetők között átkelve a mi oldalunkról a másik oldalra, ahol az RPO épülete áll.

Ha volt akkora szerencsém, hogy ekképp láthassam, odatartottam az arcomat, hogy tápláló erejéből magamba szívjak, amennyit csak bírok, és ha Rosa is ott volt velem, neki is mondtam, hogy tegye ugyanezt. Egy-két perc múltán vissza kellett térnünk a kijelölt helyünkre, és amikor még újak voltunk, sokat aggódtunk, hogy mivel az üzlet közepéről nem gyakran látjuk a Napot, mindinkább le fogunk gyengülni. A Rex nevű RB-fiú, aki akkoriban ott állt mellettünk, azt mondta nekünk, nincs miért aggódnunk, és hogy a Nap mindig utat talál rá, hogy elérjen bennünket, bárhol legyünk is. A padlódeszkákra mutatott, és azt mondta: „Épp idevetül a Nap rajzolata. Ha aggódtok, csak érintsétek meg, és újra megerősödtök.” Épp nem voltak bent vásárlók, amikor ezt mondta, a Vezető pedig épp azzal volt elfoglalva, hogy a Piros Polcokra pakolt fel valamit, és én nem akartam az engedélykéréssel megzavarni. Úgyhogy vetettem egy pillantást Rosára, és amikor ő üres tekintettel nézett vissza rám, tettem két lépést előre, leguggoltam, és kinyújtottam a két kezemet a padlón a Nap fényrajzolata felé. De amint az ujjaim hozzáértek, elhalványult, és hiába követtem el minden tőlem telhetőt – megütögettem a helyet, ahol az imént még ott volt, és amikor ez nem vált be, a tenyeremmel dörzsöltem a padló deszkáit –, csak nem jött vissza. Amikor felegyenesedtem, a Rex nevű RB-fiú azt mondta:

– Micsoda falánkság, Klara. Ti, RB-lányok mindig annyira falánkak vagytok.

Ha új voltam is még akkor, nyomban felmerült bennem, hogy ez semmiképp nem lehetett az én hibám; a Nap rajzolata véletlenül éppen akkor tűnt el onnan, amikor én hozzáértem. De a Rex nevű RB-fiú arca komoly maradt.

– Minden tápláló erejét beszívtad magadba, Klara. Nézd, majdnem sötét lett.

És tényleg: az üzletet valóban ellepte a homály. Sőt még kint az utcán a lámpaoszlop is halványabb lett, szinte elszürkült rajta az Elszállítás-jelzőtábla is.

– Bocsánat – mondtam a Rex nevű RB-fiúnak, majd Rosához fordultam –, sajnálom, nem állt szándékomban az egészet magamnak elvenni.

– Most miattad – mondta a Rex nevű RB-fiú – le fogok gyengülni estére.

– Te most viccelsz – mondtam neki –, tudom, hogy viccelsz.

– Nem viccelek. Lehet, hogy máris beteg vagyok. És mi történt azokkal az RB-kkel az üzlet hátuljában? Valami máris nincs velük rendben. És mostantól csak még rosszabbul lesznek. Nagyon falánk voltál, Klara.

– Nem hiszek neked – mondtam, de már nem voltam annyira biztos a dolgomban. Odanéztem Rosára, de az ő arca még mindig ugyanolyan kifejezéstelen volt.

– Máris rosszul vagyok – mondta a Rex nevű RB-fiú. És kissé előrerogyott.

– De hát te magad mondtad! Hogy a Nap mindig utat talál hozzánk. Te most tréfálsz, tudom én!

Végül sikerült meggyőznöm magamat arról, hogy a Rex nevű RB-fiú csak ugrat engem. De azon a napon azt éreztem, hogy Rexben, szándékomon kívül, valami kínos érzést ébresztettem fel, valamit, amiről az üzletben a legtöbb RB még beszélni sem szeret. Azután nem sokkal később megtörtént az a dolog Rexszel, amitől gondolkodóba estem, hogy még ha tréfát űzött is velem aznap, mégis félig komolyan mondta, amit mondott.

 

Ragyogó fényes reggel volt, és Rex már nem volt mellettünk, mert a Vezető áthelyezte a bejárati ajtó mellé az első fülkébe. A Vezető mindig azt mondta, minden pozíciót gondosan megterveznek, és hogy akár egyik, akár másik helyen állunk, mindenütt ugyanannyi az esélye annak, hogy kiválasztanak minket. Még ha így volna is, mindannyian tudtuk, hogy az üzletbe belépő vásárló tekintete elsőként a bejárati ajtó melletti fülkére esik, és Rex természetesen nagyon örült annak, hogy most ő volt ott soron. Figyeltük az üzlet közepéről, ahogy ott áll, felemelt állal, a testén végig a Nap fényrajzolatai, és Rosa egyszer csak odahajolt, és azt mondta: „Ó, hát nem csodásan mutat! Bizonyára hamarosan otthonra talál!”

A harmadik napon, amit Rex a bejárati ajtó melletti első fülkében töltött, bejött egy lány az édesanyjával. Akkoriban még nem igazán tudtam jól bemérni az életkort, de emlékszem, a lányt tizenhárom és fél évesnek becsültem, és most úgy vélem, nem is tévedtem. Az anyja tisztviselő volt, és a cipője meg a kosztümje alapján meg tudtuk állapítani, hogy magas állású hivatalnok lehet. A lány egyenesen odament Rexhez, és megállt előtte, az anyja pedig megindult felénk, ránk pillantott, majd továbbment hátra, ahol két RB ült az Üvegasztalon, a lábukat lezseren lógázva, ahogy a Vezető meghagyta nekik. Az anya egyszerre visszaszólt a lányának, de az rá sem hederített, csak bámult tovább Rex arcába. Aztán kinyújtotta a kezét, és végigfuttatta Rex karján. Rex persze nem szólt egy szót sem, csak lemosolygott a gyermekre, de nem mozdult, pontosan úgy, ahogy megszabták nekünk, hogyan viselkedjünk, ha a vásárló élénk érdeklődést tanúsít irántunk.

– Nézd! – súgta oda Rosa. – Őt fogja választani! Beleszeretett. Milyen szerencsés fickó! – Oldalba böktem Rosát, hallgasson már, hiszen könnyen meghallhatnak minket.

Most a lány szólt oda az anyjának, és azután mindjárt mindketten ott álltak a Rex nevű RB-fiú előtt, végigvizsgálgatták tetőtől talpig, a kislány oda-odanyúlt, hogy megérintse. Halk hangon tanácskoztak, aztán hallottam, amint a lány azt mondja:

– De ő maga a tökély, Mami! És gyönyörű – majd egy perc múlva hozzátette: – Na, Mami, mi lesz már!

Eddigre szép csendben a hátuk mögött termett a Vezető. Végül az anya a Vezetőhöz fordult, és megkérdezte:

– Melyik modell is ez?

– A B2-es – mondta a Vezető. – Harmadik széria. Rex tökéletes társaság a megfelelő gyermek számára. Különösen azért, mert szerintem képes serkenteni a serdülőkben a lelkiismeretes és szorgalmas hozzáállást.

– Nos, az ugyancsak ráférne erre az ifjú hölgyre itt.

– Ó, Mami, ő maga a tökély!

Aztán az anya azt mondta: – B2, harmadik széria. Azoknak van az a napenergia-elnyelési problémájuk, ugyebár?

Épp így mondta, Rex füle hallatára, még mindig mosollyal az arcán. Rex is csak mosolygott tovább, de a gyermek eltanácstalanodott, értetlenül nézett hol Rexre, hol az anyjára.

– Az igaz – mondta a Vezető –, hogy a harmadik szériával volt néhány kisebb gond az elején. De azok a jelentések erősen túloztak. Normál fényviszonyokkal rendelkező környezetben egyáltalán nem merülhet fel semmiféle probléma.

– Úgy hallottam, az abszorpciós rendellenességek további problémákhoz vezethetnek – mondta az anya –, még viselkedési zavarokhoz is.

– Asszonyom, teljes tisztelettel jegyzem meg, a hármas széria modelljei már sok gyermek életébe hoztak mérhetetlen boldogságot. Hacsak nem Alaszkában élnek, vagy egy bánya tárnájában a föld alatt, semmi aggodalomra nincs oka.

Az anya még egyszer végignézett Rexen. Végül aztán megrázta a fejét: – Sajnálom, Caroline. Értem, miért tetszik neked. De ő nem ránk vár. Majd találunk neked egyet, amelyik tényleg tökéletes.

Rex csak mosolygott tovább, még akkor is, miután a vásárlók elmentek, semmi jelét nem adva, hogy elszomorodott volna. De nekem ekkor jutott eszembe, ahogy korábban tréfálkozott velem, és ezek után már biztos voltam benne: azok a kérdések a Napról, meg hogy mennyit tudunk beszívni tápláló erejéből, már jó ideje keringhettek Rex fejében.

 

A cikk szerzőjéről
Kazuo Ishiguro (1954)

Japán születésű, Nobel-díjas brit író.

A fordítóról
Falcsik Mari (1956)

Költő, szabadúszó szerkesztő és műfordító. 

Kapcsolódó
Kazuo Ishiguro: Vigasztalanok (részlet)
Az álmok nyelvén (Kazuo Ishiguro Vigasztalanok című regényéről)
Friedrich Judit (1962) | 2021.03.27.