Klara, a gyermekeknek tervezett Robotbarát egészen különleges perspektívából szemléli a világot. Bár a regény kezdetén még nincs valódi tapasztalata az üzleten kívüli környezetről, a beleprogramozott adatmennyiségnek és nyelvi készségnek köszönhetően vannak előzetes elképzelései arról, mivel találja szemben magát a bolt mikroverzumán kívül. Gyermeki kíváncsisága mellé egy gép objektív idegensége társul, aki minden ismerete ellenére csak külső szemlélője lehet megvásárlás utáni új környezetének, vagyis az emberek alkotta zárt világnak. A robot elbeszéléséből megismerjük gazdáját, a tizennégy éves Josie-t is, aki által újabb fontos részletet tudhatunk meg erről a disztópikus világról: 

a gyermekeket génmanipulációnak teszik ki, ami bár erősen feljavítja a képességeiket, életveszélyes folyamatnak bizonyul.

De nem csak az emberek világát ismerhetjük meg teljesen új szemszögből: a robot nézőpontjából kirajzolódnak az ösztönös ember és a programozott gép fiktív határai is. Az egész regényben megfigyelhető egyfajta asszociációs játék, amely egymással határos és ellentétes fogalmak definiálására tesz kísérletet a gyermek és a gép kapcsolatának összefüggéseiben. A nem tudás és a naivitás, a kíváncsiság és az érteni vágyás, a hit és a remény, az érzelmek és a racionalitás, az emberi és a nem emberi értékek kettősségének bemutatása, árnyalása és átértékelése tulajdonképpen a szerző egész regény mögött rejlő célja. A nézőpont és az észlelt valóság illékonyságában megláthatjuk az emberi lét ambivalenciáit, szépségét és törékenységét, mindezt pedig Klara és Josie kapcsolatán át láttatja a szerző: gyermek és gép őszinte viszonya miatt szó sem lehet holmi száraz moralizálásról. Itt minden megfigyelésnek, minden jelentéktelennek tűnő petite perceptionnak jelentősége van.

Az Ishiguro-életmű iróniája, hogy bár ez már nem az első olyan regénye, amelyet a kritika kifejezetten a poszthumanizmus diskurzusán belül igyekszik értelmezni, ilyen jellegű szövegei igazán emberi, húsbavágó és intim témákat dolgoznak fel. Az imént említett filozofikus magasság mellett lényegesen hétköznapibb, gyakorlatiasabb kérdéseket is felvet a könyv. Ilyen az egyénnek és a társadalomban betöltött funkciójának megkülönböztetése, hiszen sokan Klara személyéhez is feszengve viszonyulnak, nem képesek eldönteni, hogy kvázi-emberként vagy háztartási berendezésként kezeljék az úgynevezett robotbarátot – amely kettősséget a szerző és a fordító ebben a műszóban (az eredetiben Artificial Friend) rögzített. 

Ishiguro még a beavatottabb sci-fi-kedvelőket is kihívás elé állítja, hiszen egy olyan történetben, ahol egy androidszerű karakter a kulcsszereplő, mindig felmerül az igény az előbb ecsetelt ember–gép-kettősség határainak felismerésére, vagyis az olvasó egy továbbgondolt „Turing-teszt” keretein belül igyekszik eldönteni, 

mi teszi emberivé, és mi géppé a karaktert.

Emberi mivoltának egyik legárulkodóbb jele talán éppen a címben is szereplő Naphoz fűződő viszonya, amely leginkább a modernitás előtti ember Istenhez fűződő viszonyára emlékeztet, és abszolút ellentmond a hagyományos robotika/android-ábrázolás már-már dogmatikussá vált szabályainak.

A szövegben azonban érezhető egy fájdalmas, eldöntetlennek tűnő kérdés is, ami szintén a robot funkciójából fakad: hogy a robot emberi oldala, az elhivatottság, a gondoskodás és az empátia vajon Klara lényéből vagy egy programozott gép funkciójából fakad-e. Ezt a kérdést erősíti meg a gyermekek génmanipulációjának problematizálása is, aminek fényében Klara egyre emberibbnek, Josie pedig egyre mesterségesebbnek tűnik az olvasó szemében.

A kétezres évektől Ishiguro a magyar könyvpiacot is meghódította, de hazai népszerűségében természetesen a 2017-es irodalmi Nobel-díja és korábbi regényeinek nagy sikerű filmadaptációi jelentették az igazi áttörést. A szerző regényeinek fordítói kiadóról kiadóra változtak: Kada Júlia és Todero Anna után ez a kötet Falcsik Mari munkájának eredménye, akinek ez már a második regényfordítása a szerzőtől. A fordító számára minden bizonnyal az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy az elbeszélő a gyermekeknek szánt robotikus játszótárs egyszerre idegenszerű, mégis mélységesen emberi beszédmódjának magyarításában találja meg az egyensúlyt, s fésüli össze a génmanipulált, kiemelkedően intelligens embergyermekkel folytatott dialógusokat. Ahogy Falcsik korábbi Ishiguro-fordításában (Az eltemetett óriás, 2016), így itt is joggal merülhet fel az olvasóban, hogy a fordító saját stílusa kissé túlharsogja a szerzőt: a helyenként művies, az élő nyelvet nem követő megoldások merőben eltérnek Ishiguro gördülékeny mondatszerkesztéseitől. Mindazonáltal elmondható, hogy a fordítónak hála mind a karakterekben, mind a regény hangulatában felismerhető a szerző.

A korábbi Ishiguro-filmadaptációk hatalmas sikere, a történet disztópikus világa és a könyv témáinak égető aktualitása miatt gyanítható, hogy a könyv mellé hamarosan érkezik majd az újabb mozifilm is – különösen, miután még a könyv hivatalos megjelenése előtt bejelentették, hogy a Sony megvette a megfilmesítés jogait. Mindazonáltal az eddigi adaptációkhoz hasonlóan jelen regény esetében is bizton állítható, hogy a belső nézőpontú narratíva szubjektivitása teljesen más élményt ad ebben a médiumban, mint a film közvetettebb, cselekményközpontú bemutatásában.

Bár a cselekmény egy fiktív jövőben játszódik, a létező legszervesebb módon vet fel abszolút kortárs és az egyetemes létezést érintő problémákat, a gyásztól a környezetszennyezésig, a mesterséges intelligenciától a társadalmi szerepekig. Kazuo Ishiguro ráadásul egy olyan koherens, személyes és az olvasót is bevonó szövegbe gyúrta össze ezeket a témákat, amivel felülmúlta a szakma és a közönség egyébként is magas elvárásait – műve ráadásul rögtön a megjelenése hetében felkerült a New York Times bestsellerlistájára is. A Svéd Akadémia 2017-es méltatását parafrazeálva: [Kazuo Ishiguro] nagy érzelmi erejű regényében feltárta az ember világgal való illuzórikus kapcsolatának mélységeit.

Kazuo Ishiguro: Klara és a Nap. Fordította Falcsik Mari. Budapest, Helikon, 2021.