A japán származású angol író, Kazuo Ishiguro Európa-szerte ismert az olyan regényeiről, mint A napok romjai vagy Az eltemetett óriás. Habár nem sokkötetes szerzőről van szó – legújabb regénye, a Klara és a Nap mindössze a kilencedik – felesleges lenne ezt szemére vetni, alkotásai ugyanis egytől egyig kiemelkedőek rejtélyes világaikkal, felkavaró történeteikkel és mély karaktereikkel. Így nem is meglepő, hogy művei rangsorolása nagy kihívást tartogat magában. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a jelen írás tárgyát képző, eredetileg 1995-ben, The Unconsoled címmel megjelent regényt egyes olvasók a lista elejére, mások határozottan a végére helyeznék.

A regény első kiadása éles kritika tárgya lett, s holott azóta sok év telt el, a vélemények a mai napig megoszlanak. Sokan, többek között az indiai származású Amit Chaudhuri kolosszális kudarcként tekintenek rá. Mások, ahogy a könyv borítóján álló összefoglaló is írja, „az életmű csúcsának tartják”. Ezen ambivalens fogadtatást figyelembe véve talán nem is oly meglepő, hogy a magyar fordítás csak 26 évvel és egy Nobel-díjjal később, 2021 áprilisára érkezett meg a könyvesboltokba. Ugyanakkor a Vigasztalanok kései megjelenése akár egyfajta árnyalt reflexió is lehet a regény akkori vegyes értékelésére. De mi okozza a vélemények és kritikák éles különbségeit?

Elsőre azt gondolhatjuk, hogy az eltérő értékeléseknek nem a regény ránézésre roppant egyszerű cselekménye a forrása.

A Vigasztalanok középpontjában Ryder, a világhírű zongorista áll, aki egy névtelen közép-európai városba utazik, hogy előadásával segítsen a város népének leküzdeni egy kulturális válságot.

 Az előadás napját a többi karakter csak „csütörtök esteként” emlegeti. Emellett viszont a város számos érdekes – vagy inkább furcsa – lakója újabb és újabb szívességeket kér a főszereplőtől, melyek között éppúgy van teljesen jelentéktelen, mint életbevágóan fontos feladat is. Ryder feladatlistája így egyre hosszabb lesz, ahogy haladunk előre a történetben. Ennek ellenére a regény elején még feltételezheti az olvasó, hogy Ryder probléma nélkül veszi majd az akadályokat, s az ominózus csütörtök este elérkeztével sikeresen kihúzza a várost a gödörből egy lenyűgöző zongoraelőadással.

Ishiguro azonban egy csavarral hamar összezúzza ezt az elképzelést: a városba érkező Ryder ugyanis egyáltalán nem emlékszik az előtte álló programokra vagy azok időpontjára. Ráadásul ha információhoz jut is egyes eseményeket illetően, ezeket gyakran felrúgja egy másik szereplő egy újabb szívességgel. Ezáltal Ryder hamar a semmiből előtűnő kiszámíthatatlan események sodrásában találja magát, melyek egy részét a saját inkompetenciája, másik felét pedig a többi szereplő számtalan kérése okozza. 

Mivel Ryder már a mű első felében elfelejti, hogy kivel, mikor s hol kéne éppen lennie, első olvasásra a regény hangulata meglehetősen zilált,

s a feszültség érezhető Ryder angolosan modoros viselkedése mögött. Ezt a szorongást tetézi az egyes szám első személyű narráció, ugyanis az olvasó első kézből éli át ugyanazt a felkavaró káoszt, mint Ryder. Mindemellett a történések kiszámíthatatlansága miatt az az érzése támadhat az olvasónak, hogy cselekvés helyett Ryder körbejár.

A mű fő érdekessége azonban nem a cselekmény, hanem a regény világa, azaz a névtelen közép-európai város. A Vigasztalanok megjelenése előtt Ishiguro műveire – akár A napok romjai Angliájáról, akár A lebegő világ művésze Japánjáról beszélünk – az adott helyszín valóságát hűségesen reprezentáló alkotásokként tekintettek. Ennek ellenére már e regényekben is érezhető volt némi finom torzulás a realista felszín alatt. A Vigasztalanok ezt az árnyalt torzítást hagyja teljes egészében kibontakozni a fiktív városban. A realista felszín továbbra is jelen van, többek között a nyugalmát a leggroteszkebb szituációban is megőrző Ryder viselkedésében és nem túl meggyőző kísérleteiben, hogy racionális magyarázatot adjon a szokatlan jelenségekre.

Ami a város már említett rendellenességeit illeti: míg közülük egyesek rögtön feltűnnek, másokat első olvasásra nem biztos, hogy észreveszünk. Talán az egyik legszembetűnőbb furcsaság maga a hely anonimitása, amit csak fokoz az a tény, hogy a helységet lehetetlen pontosan elhelyezni Európa térképén. Amint az olvasó felismerni véli az egyik valószínű helyszínt, a város azonnal meghazudtolja a tippet. De más furcsaságok is történnek Ryder szerencsétlen sodródása során: többször előfordul, hogy egymástól kilométerekre fekvő épületek valahogy egymáshoz kapcsolódnak, vagy hogy egy utcát hatalmas téglafal vág ketté, sőt, még egy épület helye is megváltozik a regény folyamán. Magukban véve e rendellenességek nem tűnnek túl lenyűgözőnek, de 

a már említett realista réteggel keverve a mű hétköznapian bizarr atmoszférát nyer.

Mintha az olvasó egy álomvilágba csöppenne Ryderrel, melyből nincs kiút. Nem érdemes itt az összes ilyen anomáliát felsorolni, ugyanis a Vigasztalanok talán legélvezetesebb része ezek felfedezése. A művet akár többször is érdemes elolvasni, mert egy-két eltérés első olvasásra egyáltalán nem szembetűnő.

Nemcsak maga a regény világa, hanem az azt benépesítő szereplők is különösek. A fontosabb szereplők közé tartozik Sophie (feltehetőleg Ryder felesége), Boris (elvileg Ryder fia) és Gustav (Sophie apja, s egyben azon hotel lelkiismeretes inasa, ahol Ryder történetesen megszáll) – közülük Sophie-ról és Borisról még azt sem lehet biztosan kijelenteni, hogy a főszereplő családtagjai. Mellettük szintén lényeges figura Hoffman, a hotel menedzsere, fia, Stephan, a törekvő zongorista, illetve Brodsky, a lecsúszott karmester és a város iszákosa, aki állandó nevetség tárgya. E szereplőket nemcsak a számtalan szívesség köti Ryderhez, hanem a diszfunkcionális családi háttér okozta trauma is. Az előbb felsorolt szereplők mindegyike traumatikus emlékekkel küzd, melyek ellen mind vigaszt keresnek. Ezeket a felszínen látszólag eltérő események okozták, de a leplet lerántva nagyon is hasonlítanak a főszereplő lelki sebeihez. Ennek köszönhetően az olvasó rajtuk keresztül, azaz több perspektívából nyerhet betekintést Ryder traumatikus múltjába és boldogtalan jelenébe. Természetesen a Vigasztalanok ezt az aspektust sem tárja fel kristálytisztán az olvasó előtt, így pusztán finom utalásokból tudunk Ryder tényleges történetére következtetni.

Mindent összevetve a Vigasztalanok lebilincselő alkotás, amely árnyaltan és gyönyörűen mutatja be Ryder tragikus történetét. Bár Ishiguro előző műveinek jellegzetességei is megtalálhatóak benne, ebben a regényben ezek erősen kifordulnak magukból, sőt egyenesen eltorzulnak, így a Vigasztalanok egyszerre foglalja össze Ishiguro életművét, és különbözik el tőle markánsan. Mivel a regény a frusztrációtól az unalmon át a lenyűgözöttségig minden olvasóból más-más reakciót vált ki, érdemes adni neki egy esélyt, akár Ishiguro-rajongóként vesszük kezünkbe a kötetet, akár nem. Persze ha a Ryderrel való barangolás mégis örömtelen megpróbáltatásnak bizonyul, a csalódottság ellen még mindig vigaszra lelhetünk a Nobel-díjas szerző más nagyszerű műveiben.

Kazuo Ishiguro: Vigasztalanok. Fordította Greskovits Endre. Budapest, Helikon, 2021.