Már csak egy rizsfőző
1911-ben építették, Southamptonban
Sebessége 22 csomó, több mint kétezer férőhelyes utasszállító
A házasságom évében bontották szét
Pirítóssütő, vízforraló, kínai wok
És koreai rizsfőző lett belőle
Sebekkel borított hatalmas vadállat
Szárazföldi életre képtelen nyugdíjas kapitány
Már csak egy rizsfőző
Mégis csak a baj van vele
Nem főtt meg benne a rizs, felhívtam a gyártót
Mégis miért szivárog belőle a gőz?
Vajon hány tonna rizst mostam meg eddig? Hajnalban kelek, rizst mosok
Megterítek, megint megmosom a rizst, edényt pucolok, kanalat fényesítek
Vécét tisztítok, és csak mosom, mosom, a rizst, a rizst. Lekaparom a zsírt a csirke hasáról
Rizst mosok, kihúzom a hal belét, újhagymát vágok
És csak mosom, mosom, mosom, a rizst. Hajó kel át a végtelen óceánon
A rizsfőző márkája Megint Titanic, valóban ez lenne az én utam?
Megint, megint, megint.
Egy koreai rizsfőző horgonyoz a házamban, Megint Titanic
Kár, hogy sosem hagyta még el a konyhám
Elegem van a főzésből
Elég ételt készítettem
Mégis mi mást csinálnál helyette?
Kérdezi a rizsfőző
Kígyóként falnám fel a rizst, aztán körbenyalnám a szám
Válaszolom
Az edény körül a lángok, filmvetítőből sugárzó fénynyaláb, a hullámok szépen lassan elpárolognak
A hajó a vászonfehér jéghegynek ütközik
Amit nappal képzeltem, éjszaka az óceánba süllyed
Filmtekercsként pörög a víz alatt világító ezernyi szoba
Lassan elhalványodik minden
A nő rizsfőzővé változik
A filmsztárokkal, a statisztákkal és a kavargó fehér hullámokkal együtt párolog el
Megint Titanicnak hívják
A White Star Hajóépítő Vállalat gyártmánya
Négyezer méter mélyen kering a konyhában
Vörös rozsda szivárog belőle a zöld óceánba
***
A fordító jegyzete:
Azt mondják, ebben a versben egy hajó süllyedt el. De amikor fölé hajolunk, csak a saját tükörképünket látjuk, ami egyre jobban zavar.
Kim Hyesoon verseit olvasni olyan, mint egy lenémított tévét nézni, amiben épp egy tömegszerencsétlenség helyszínét mutatják. A képek, a szavak, az arckifejezések, a gesztusok sokkal pontosabbak, mint a szavak. Ha hallanád őket sírni, szinte megnyugodnál.
A szerző egy interjújában azt nyilatkozta, hogy az eltűnt nők hangja visszhangzik, ő pedig költőként ezeknek a nőknek a hangján énekel. És ez működik. Mert bármennyire nem alkalmas a nyelv (ami gyakran a „nők diszkriminációjának börtöne”, lásd a szerző The Female Grotesque című interjúját) arra, hogy rajta keresztül megszólaljanak, ezek a hangok a verseiben mégis szinte magától értetődő módon törnek a felszínre – akár a légbuborékok egy süllyedő hajóban.
(IZ)