Viccesen indul a dolog, Jack Ketchum kannibálos sorozatának előző részéről írt cikkem címe is „Friss hús” volt, szóval 

komolyan aggódni kezdtem, hogy így a harmadik könyvre nem romlott-e meg az a fránya emberkaraj.

Még izgalmasabb, hogy Ketchum ezúttal nem egyedül tért vissza: talált maga mellé egy fiatalabb, új hangot a folytatás kidolgozásához. Minthogy az ötletgazdáról már eleget írtam, forduljunk Lucky McKee felé – ki ő, hogyan lépett ebbe a közegbe, és ami a legfontosabb: tudnak-e immár ketten újat mutatni a Dead River erdeiben sündörgő gurmanokról?

Nos, Lucky McKee a filmek világából érkezett, szóval megjelenésének oka egészen prózai. Ő az, aki annak idején több Ketchum-adaptáció (pl. a 2008-as Red) elkészítésében is közreműködött. A Friss hús tehát már eleve filmes projektként kerülhetett szóba az első Dead River-film, a 2009-es Offspring folytatásaként, de nagyjából a forgatókönyvvel egyidőben a regényváltozat is 2010-re elkészült. Gyors munka.

Az első meglepetés, hogy 

ezúttal nem az erdőket hordákban járó kannibálok válogatott ínyenckedéseiről szól a történet,

hanem az Ivadékban megismert Nő kapja a főszerepet (a Friss hús eredeti címe is The Woman). Szóval, régi ismerősünk csak teszi a kis dolgait egy pataknál, amikor egy Chris nevű fegyveres fickó a nyomába ered, elkapja, leláncolja, talán még maga sem tudja, miért. A Nő leharapja az ujját, megy az üvöltözés, de a Nő nem tud felülkerekedni. Ezúttal nem kannibál a rémes antagonista, hanem az őt bebörtönző férfi. Nofene.

Chris családos ember, az olvasó tehát azt gondolná, jön majd valami jó kis feszkós titkolózás arról, hogy miért nincs meg a csávó ujja, mit rejteget, hová járkál – de nem, igazából nem sokáig szórakozunk ezzel, ugyanis Christopher Cleek egy igazi abuzív, az-van-amit-mondok típusú családfő, aki simán elmondja, hogy elfogott egy vad nőt, és a családnak közre kell működnie abban, hogy megszelídítsék. A szomszéd lányból ismerős felállás: Chris, három gyereke és vonakodó, elnyomott felesége is hamarosan lejárnak a Nőhöz, hogy válogatott szörnyűségeket csináljanak vele.

Közel sem annyira véres ez a könyv, mint bármi más, ami Ketchumtól eddig magyarul megjelent, kegyetlensége ezúttal nagyrészt lélektani-társadalmi természetű. A könyv legnagyobb részében inkább csak gondolati síkon jelennek meg különféle borzalmak, de természetesen mindvégig nyilvánvaló, hogy ennek a felállásnak nem lesz jó vége. Leszámítva némi kitérőt az egyik Cleek-lány eltitkolt terhessége körüli mikrodrámával, 

a könyv minden jelenete nyílegyenesen zakatol egy pokoli összecsapás felé.

Amikor elérkezik a végső felvonás, a regény végre előránt néhány véresebb jelenetet, plusz egy úgy-ahogy érdekesebb csavart, ami egy bizonyos olvasótípusnak (mondjuk ki: a szülőknek) bizonyára keményebb gyomros lesz.

Vannak tehát fordulatok, igaz, tapasztaltabb olvasónak a végkifejlet nem különösebben meglepő, ráadásul némiképp hirtelen ér véget az érdekesebb új szál – talán pont ezért kapunk még egy elbeszélésnyi epilógust, amely önmagában több brutális jelenetet sorakoztat fel, mint a regény addigi alig kétszáz oldalában. Itt már visszatér a modus operandi. Ez az epilógus – A tehén – tulajdonképpen egy különálló novella: kicsit utánajárva kiderül, hogy csak azért került ide, mert az eredeti kiadó túl rövidnek vélte a könyvet.

A Friss hús valóban kissé sovány szeletnek tűnhet, de azért meg-megállja a helyét új Jack Ketchum-regényként. 

Prózája valamivel hanyagabb, felszínesebb, invenció helyett régi elemeket kever újra, de éles megfigyelései, rejtett mélységei túlmutatnak egy forgatókönyv sietve megregényesített változatán.

Fejezeteiben nyilvánvalóan elválnak a történethez szorosan hozzátartozó, erősebb jelenetek és azok a részek, amelyek leginkább csak a leütésszám növelésére vannak itt, de egy dologban biztosan jól teljesít: az oldalak gyorsan pörögnek, nincs különösebben rosszul megfogalmazott vagy fárasztó szakasza, a szokásos nyers minimalizmusából kovácsol erényt. Egy utolsó kivégzése a témának, gondolhatnánk – de ha ránézünk McKee filmográfiájára, láthatjuk, hogy még innen is sikerült újabb mellékutakat találni a Dead River-mítoszba (Darlin’, 2019).

Ami engem illet, örülök, hogy letudtuk ezt az érát, elfáradt ez a téma. Egyedül A tehén nem hagy nyugodni, jó előjele volna annak, hogy végre magyarul is kapjunk egy remek Ketchum-novelláskötetet. Szeretem ezeket a laza, három óra alatt szétmarcangolható regényeket, de az életműkiadásra ráférne már egy igazi vérfrissítés: aprópecsenyét a népnek!

Jack Ketchum, Lucky Mckee: Friss hús. Fordította Uram Tamás. Budapest, Agave, 2025. 2040 oldal, 4480 forint.