Huri: az igazhitű muszlim férfiak jutalma a Paradicsomban, az iszlám túlvilági, szűz nőalakja. Hurimnak becézi Kamel Daoud regényének főhőse, Aube magzatát – aki meggyőződése szerint lány, és akit készül „visszaküldeni a Paradicsomba”. Mielőtt azonban véget vetne nem várt terhességének, elkezd mesélni neki – és 

az olvasónak kell egy kis idő, mire rájön, hogy Aube azért is beszél „befelé”, mert szinte teljesen néma.

Hogy a „mosoly”, amire a regény első pár bekezdésében a lány utal, nem más, mint az álla alatt fültől-fülig húzódó, rettenetes sebhelye. Utóbbi története, Aube tragédiájának elbeszélése tartja életben a magzatot – akárcsak Seherezádét az Ezeregyéjszaka meséinek történetei. Mégsem a beszéd, hanem a hallgatás, pontosabban az elhallgattatás drámája a Hurik (Houris), Kamel Daoud algériai francia író friss Goncourt-díjas regénye. Sodró lendületű, megrázó, meglepően szép szövegköntösbe burkolt történet egy sosemvolt háborúról és annak nemlétező áldozatairól. Algéria 1992 és 2002 közti, ún. „fekete évtizedéről” (décennie noire), a katonaság, a kormány és az iszlamista szélsőségesek közti polgárháborúról, amelyről nyilvánosan beszélni, pláne írni a 2005-ös amnesztia és béke óta komoly börtönbüntetést von maga után – ahogy erről a regény elején olvasható törvényrészlet is tanúskodik. Annyira súlyos és kényes, olyannyira tabu ez – a civil áldozatok pontos száma még mindig nem ismert –, hogy a regény megjelentetése miatt kitiltották a legnagyobb francia kiadót, a Gallimard-t az algíri könyvvásárról. Így tehát 

a Goncourt-zsűri két héttel ezelőtti egyhangú döntése Daoud könyve mellett politikai állásfoglalásként is felfogható: kiállásként a korábban fatvával is sújtott egykori oknyomozó újságíró mellett

– ahogy erről László Ferenc hírrovatában már olvashattunk. Aube, a főszereplő némasága persze reflektál Daoud első sikereit (2015-ben a legjobb elsőkönyvnek járó Goncourt-t kapta meg Új vizsgálat a Mersault-ügyben című regényéért, mely magyarul is olvasható) követő, írói elhallgatására is.

De mi más dolga lehetne az irodalomnak, ha nem az, hogy kimondja a kimondhatatlant, leírja a leírhatatlant… A Hurik így a traumafeldolgozás regénye is lesz. Nemcsak a főhős személyes traumájáé, hanem egy egész társadalomé. Ugyanakkor Daoud célja nemcsak a polgárháborút övező csend megtörése.

Nem a tragédiák puszta újraélése, felidézése történik: Aube és kis Hurijának története magában hordozza egy új kezdet, új élet ígéretét.

Amint arról a szerző nyilatkozott is, a főszereplő névválasztása egyáltalán nem véletlen: a hajnal (franciául ezt jelenti az ’aube’ szó) átmenet az éjszaka és a nappal, a sötétség és a világosság között: az újjászületés, az újrakezdés pillanata.

Láthatjuk, a Goncourt-díjas regény nagyon erős motívumrendszerrel, ellentétpárokkal dolgozik: sötét-világos, hallgatás-elbeszélés, és ide tartozik a nyelvek kérdése is.  Utóbbival a francia nyelvű maghreb irodalom egyik legrégebbi hagyományát folytatja, csak Aube esetében a belső világ, belső nyelv (amelyen képes kifejezni magát), és a külvilág, a néma külső nyelv harca ez. A karakter ebben is reflektál az íróra: „algériaiként két nyelvet használok: a franciát, amelyen írok, de ami korábban a belső nyelv volt; és az algírt, a külvilágét, amellyel a társadalom része vagyok. Írni azt jelenti, hogy az intimtől a külvilág felé haladok, áttörve a csend határát” – beszélt e kettősségről Daoud a Lire magazinnak szeptemberben.

Mindazonáltal az egész regényre kiterjesztett áldozatmetafora a legérdekesebb: a történet az utolsó fejezet kivételével a muszlim áldozati ünnep, az Aïd alatt játszódik, amely az Ábrahám-Izsák történet felidézése. Aube sokszor párhuzamba állítja magát és a polgárháború túlélőit – de a halottait is, mégpedig az ünnep alkalmából feláldozott kosokkal. A torok elvágása – amit Aube maga is elszenvedett – folyamatosan vissza-visszatérő, mégsem naturális kép.

E két nagy téma visszaköszön a regény szerkezetében is: az első rész, ami Aube belső monológja, A hang, a harmadik, a gyermekkori tragédia helyszínén játszódó rész pedig A kés címet viseli (utalva a feláldozás aktusára). A második rész a látszólag kapcsolódás nélküli A labirintus elnevezést kapta. Itt a főszereplő tényleges utazása és bolyongása mellett az emlékek és a számok labirintusában járunk. Az emlékezet ugyanis épp az elhallgatás miatt központi szerepet tölt be a Hurikban – mivel nincsenek hivatalos, pontos statisztikák, csak a túlélők visszaemlékezései segíthetnek eligazodni a polgárháború eseményeinek útvesztőiben. Aube belső monológja közben is sokszor elkalandozik a gyermekkori emlékei felé – különösen a nővérével való viszony jelenik meg nagyon erősen. Sokszor vált is: 

amikor nem születendő lányához, akkor nővéréhez szól, aki nem élte túl azt az 1999. december 31-i mészárlást, amit ő igen.

Taïmoucha, azaz Fatima, Aube idősebb lánytestvére is egyike azoknak, akikre a regény címe utal. Már paradicsomi szűz, aki Aube értelmezésében feláldozta magát érte. Az iszlám hagyomány a hurikat a földi asszonyoknál magasabbrendű lényeknek tekinti (innen az analógia). Mindemellett Daoud nagyon nagy hangsúlyt fektet a hétköznapi algír nők nehézségeinek és örömeinek bemutatására is.

A Hurik tehát érdekes és felkavaró, magát rendkívül olvastató regény, ugyanakkor nem könnyű olvasmány. Ajánlott benne szüneteket tartani, és valóban megemészteni, amit olvastunk. Szívszorító, ám nem nyomasztó, csodálatosan költői szöveg az idei Goncourt-díjas regény. Remélhetőleg mihamarabb olvashatjuk magyarul is!

Kamel Daoud: Houris. Párizs, Gallimard, 2024. 416 oldal, 23 euró