Az utóbbi években örvendetesen megszaporodtak a magyarul megjelenő kortárs kínai irodalmi művek, nem függetlenül attól, hogy maguk a kínai állami szervek, helyi kormányzatok, irodalmi szövetségek, kiadók és cégek felismerték az irodalomnak a kínai „puha erő” növelésében játszott lehetséges szerepét, ezért a kínai könyvek külföldi megjelenését anyagilag is támogatják. Ez persze nem azt jelenti, hogy elárasztanak minket a kínai művek, de annyi tapasztalható, hogy évente néhány regény, verseskötet, esetleg elbeszélésgyűjtemény napvilágot lát magyarul is, ami több, mint bármikor korábban. A megjelent kötetek persze nem reprezentálhatják a világ – mennyiségileg mindenképpen – legnagyobb irodalmát, de ahhoz elegendők, hogy néhány fontos szerzővel és művel megismerkedjünk, s képet kapjunk a főbb trendekről. A lefordítandó művek kiválasztásába a kínai támogatók, együttműködő partnerek nemigen szólnak bele, tehát nem kell attól félnünk, hogy szépirodalom címén propagandát vagy országimázs-irodalmat kapnánk. Az irodalom nem éppen a legszebb oldalát mutatja Kínának, s ez Lu Min Kézbesíthetetlen szerelem című regényére is igaz.

Az 1973-ban született írónő hazájában ismert szerzőnek számít, a számtalan irodalmi díj közül többet megnyert, egyebek között a négy nagy kínai díj egyikének tartott, háromévente a Kínai Írószövetség által kiosztott Lu Xun irodalmi díjat is. A művészek azon nemzedékéhez tartozik, amelynek tagjai a maói korszakról halvány emlékekkel sem rendelkeznek, de még nem kütyüvel a kezükben születtek: a „régi” és az „új” Kína közötti átmenet képviselői. Ők a „reform és nyitás” korszak első évtizedének botladozásai idején voltak gyerekek, s a szélsebesen változó, iparosodó és modernizálódó, kőkemény piaci viszonyok által uralt országban kezdtek alkotni, s már nem sorolhatók egyetlen izmushoz vagy irányzathoz sem.

Ahogy a Kézbesíthetetlen szerelemből is kiderül, az írónőt elsősorban hétköznapi emberek belső folyamatai érdeklik, a politikai vagy történelmi fejlemények legfeljebb csak háttérként jelennek meg írásaiban. A külső valóságtól azonban – néhány szürreális elem megjelenése mellett – nem szakad el, márpedig 

a kínai valóság a lenyűgöző iramú fejlődés ellenére kőkemény tud lenni.

Sokszor éppen a feldolgozhatatlan sebességű változások, a folyamatos bizonytalanság, a kapaszkodók hiánya okoz rengeteg emberi problémát és konfliktust. Ideálok már nemigen vannak, a generációk képtelenek kommunikálni egymással, az emberek életét különböző kényszerek irányítják: tanulni kell, pénzt kell keresni, házasodni kell, lakás kell, autó kell, gondoskodni kell a szülőkről, helyt kell állni az élet minden területén jellemző iszonyatos versenyben. Nincs idő és energia arra, hogy valaki a saját életét élje.

Az eredetileg 2010-ben megjelent regény ezeknek a gyors változásoknak három évtizedét dolgozza fel, de témája nem igazán Kína átalakulása, hanem a szereplőké, akiknek sorsát persze befolyásolja, hogy mi zajlik körülöttük. A meglehetősen nyomasztó történet kiindulópontja egy meglehetősen nyomasztó epizód 1983 karácsonyán. Akkoriban a kínaiak egyáltalán nem ünnepelték a karácsonyt, de egy fiatal egyetemista, Lu Danqing – akiről a könyv első mondatából megtudjuk, hogy hamarosan meg fog halni – az ekkoriban már elérhető nyugati könyvek és filmek hatására karácsonyi bulit szervez csoporttársaival, s hogy ne csak fiúk legyenek, egy ismerős ismerősén keresztül sikerül néhány gimnazista lányt is beszervezniük. A bulin a fiú igencsak összemelegszik egy lánnyal, s bár igazi szexről a korszak prűd légkörében ilyen fiatalon szó sem lehet, az ujja pont rossz időben kerül rossz helyre. A lakóbizottság elnökének feljelentésére a mulatságon rajtaütnek a rendőrök, a fiút és a lányt azonnal szétválasztják és elhurcolják, s 

miután a hatósági orvosok megállapítják, hogy a szűzhártya átszakadt, ezt a nemi erőszak és „huliganizmus” bizonyítékának véve Lu Danqinget hamarosan halára ítélik, 

végigparádéztatják a városon, és kivégzik. Kínában ugyanis éppen zajlik a „szigorú visszaszorítás” kampány, amellyel a reformidőszak első éveiben fellazult társadalmi rendet kívánja helyreállítani a kormányzat, s 

ha Kínában kampány van, akkor ott hullik a forgács,

a szerencsétlen fiú is ezért veszít rajta az ártatlan kalandon. Hogy – a mi fogalmainkkal élve – közös beleegyezésről volt szó, az senkit sem érdekel. Mint később az ügyében eljáró rendőr megjegyzéseiből kiderül, a helyi hatóságoknak kvótákat kell teljesíteniük az elfogott és megbüntetett bűnözők számára vonatkozóan, s ilyen körülmények között nem számít, hogy ki bűnös, ki ártatlan – az igazságot valójában meg sem próbálják kideríteni.

A kiindulópont adott lenne ahhoz, hogy a következő fejezetekben elmerüljünk a kafkai bürokrácia és a koncepciós perek bugyraiban, de az író másképp dönt: az eljárásról és az ítéletről csak érintőlegesen esik szó, a fiút kivégzik, a szülők pedig tiltakozás helyett szégyenkeznek, hiszen a fiú „huliganizmusa” miatt az egész család tekintélyén esik csorba. Úgy tűnik, 

a kínaiak hozzászoktak ahhoz, hogy a hatósági önkény olyan, mint a sáskajárás vagy a földrengés: sok kellemetlenséget okoz, de az egyszeri halandó nemigen tud mit tenni ellene.

Él hát tovább, s próbál nem gondolni az őt ért tragédiára.

A könyv története Lu Danqing kivégzése után kezdődik, s azoknak az embereknek az életét mutatja be, akiket valamilyen módon érintett az eset, s akik életük hátralevő részét úgy töltik, hogy nem igazán vannak otthon benne. Egy-egy fejezet egyfajta pillanatképet ad a szereplőkről 1984-ben, 1990-ben, 1996-ban, 2000-ben és 2006-ban. Maga a halott fiú is része marad a történetnek, ő leveleket ír az égből apjának és az általa az ítélet szerint megrontott lánynak, Sijiának. Az egyetlen személy, aki pozitívan áll a történtekhez, éppen a fiú, aki úgy érzi, azért a néhány érintésért érdemes volt meghalnia.

A legjobban az édesapját törik meg az események: hátralevő élete lényegében azok feldolgozásáról szól. A vele kapcsolatos narráció hol egyes szám harmadik személyű, hol az általa a kivégzett fiának írt leveleiben jelenik meg – apa és fiú mintha levelezne egymással, de valójában nem válaszolnak a másik levelére, „elírnak” egymás mellett. A családba sok évvel Danqing halála után született kislány, Qingqing is fontos alak a könyvben, neki az egész gyerekkorát meghatározza, hogy érzi, a szülei hazudnak neki valamiről (Danqing történetéről természetesen nem tájékoztatják), illetve végtelenül kínos neki az óvodában és iskolában, hogy a szülei olyan idősek. 

Ő már az új nemzedék képviselője, aki gimnazistaként tévés tehetségkutatón indul, blogot ír a családja viselt dolgairól, és amikor megtudja az igazságot halott bátyjáról, rendkívül menőnek tartja őt a szexuális kalandja miatt.

A főszereplők közé tartozik még Sijia, a lány, aki miatt a fiút kivégezték. Bár bűntudata nincs, vele is csak úgy megtörténtek a dolgok, de amióta első intim pillanatát rendőrök zavarták meg és durva orvosok turkáltak benne, nem tud teljes értékű életet élni, képtelen meghitt kapcsolatba kerülni másokkal. Addig hányódik, míg egy interneten megismert másik nőnél köt ki, de a traumáját ez sem oldja fel, ez a szál elvarratlan marad. Megjelenik még a könyvben Danqing anyja, aki teljesen elfojtja a történteket, Sijia elhanyagoló édesanyja és gondoskodó mostohaapja, aki azonban épp azt nem adja meg a lánynak, amit az csak tőle tudna megkapni: az intimitást.

A regény ennek a néhány szereplőnek az életéről és pszichés folyamatairól, a traumák életre szóló hatásáról és feldolgozhatatlanságáról, a múlt hosszú árnyékáról szól. S megjelenik benne a mai Kína egy sor problémája, a torlódott társadalomból eredő áthidalhatatlan generációs különbségektől kezdve a csalók és szélhámosok elszaporodásán át az egykenemzedék elkényeztetettségéig.

A kortárs kínai irodalom kezdi elveszteni egzotikum jellegét, és ez pozitív fejlemény. Lu Min könyve sem azért érdekes, mert kínai, hanem mert általános emberi érzésekről szól, és az elmaradó katarzis azt mutatja meg, hogy bizonyos dolgok máshol is meg- és feloldhatatlanok. A könyvbeli Nanking, a történet színhelye nem egy másik világ, hanem a mi ismerős modern nagyvárosunk. Yu-Barta Erika színvonalas fordítása jól adja vissza a kínai szöveg érzelmességét, időnkénti érzelgősségét, időtlenségét, egyenetlenségeit. Reméljük, hogy a trend folytatódik, s további magyarul megjelenő könyvek színesítik a képünket a kínai irodalomról és ezen keresztül a kínai emberekről, akik, ahogy a Kézbesíthetetlen szerelemből kiderül, 

nagyon is hasonlítanak hozzánk.

Lu Min: Kézbesíthetetlen szerelem. Fordította Yu-Barta Erika. Budapest, Noran Libro, 2023. 260 oldal, 3990 forint