Tíz felejthetetlen mű a bezártságról
Tíz felejthetetlen mű a bezártságról

Ezúttal tíz olyan irodalmi alkotást mutatunk, amelyeket a bezártság ihletett. Regények, novellák és versek következnek a karantén kínjait enyhítendő Rilkétől Cortázarig. 

Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó (Fordította: V. Deák Éva)

Jean-Dominique Bauby a francia Elle magazin szerkesztője volt, aki 1995-ben, 43 éves korában agyvérzést kapott. Mire húsz nappal később magához tért a kórházban, beszédképtelenné vált, mindössze a bal szemét tudta mozgatni. Az orvosi szakirodalom ezt az állapotot bezártságszindrómának nevezi, Bauby pedig végül pislogással kommunikálva írta meg katartikus önéletrajzát, amelyből 1997-es megjelenésének napján huszonötezer példányt adtak el Franciaországban. Bauby A szkafander és pillangóban felkavaróan mutatja be, milyen érzés, amikor “a tehetetlen porhüvelybe, mint szkafanderbe zárva egy minden testi valójától függetlenné vált embernek már csak a szelleme él, verdes, mint a pillangó a szkafander üvegbúrája alatt”. A könyvből 2007-ben Julian Schnabel amerikai filmes-képzőművész egy nem kevésbé lélekemelő filmet rendezett.

Julio Cortázar: Az elfoglalt ház (Fordította: Nagy Mátyás)

Titokzatos látomás a 20. századi latin-amerikai próza argentin mesterének rövid novellája. “Néha már azt hittük, hogy maga a ház nem hagyta, hogy házasságot kössünk”, jelenti ki az elbeszélő a mű elején, aki párjával, Irenével a családjuktól örökölt tágas és ódon házba zárkózva éli eseménytelen életét. A negyvenes éveiben járó gyanútlan szereplők otthonában azonban váratlanul ismeretlenek jelennek meg, akiknek pontos kilétére egyáltalán nem derül fény. “Be kellett zárnom a folyosó ajtaját. Elfoglalták a hátsó részt”, mondja a narrátor, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Éppen ettől olyan nyugtalanító Az elfoglalt ház, melynek szerzője, Julio Cortázar ezúttal is kivételes erővel villantja fel a darabokra tört valóság apró szilánkjait.

Jack Ketchum: A szomszéd lány (Fordította: Farkas Anikó, Kiss Attila)

“Mintha Clive Barker A Legyek Urát írta volna meg”, írta Jack Ketchum 1989-ben megjelent könyvéről a New York Times. Kevés megterhelőbb horror regényt olvastam ennél, amelynek kiindulópontját egy borzalmas 1965-ös gyilkossági eset képezi. A történet egy amerikai kertvárosban játszódik az ötvenes években, főszereplője pedig a tinédzser Meg és mozgássérült húga, Susan, akik saját nagynénjük és unokatestvéreik áldozatává válnak a pincében, akiktől a legpokolibb testi-lelki megaláztatásokat és bántalmazásokat kell elszenvedniük. “Ezt nem fogom elmondani. Megtagadom a mesélést. Vannak dolgok, amikről tudod, hogy előbb fogsz meghalni, mintsem elmondanád, és vannak, amikről tudod, hogy előbb kellett volna meghalnod, mintsem lásd őket”, mondja a regény narrátora, David a kínzásokról, amelyeknek szemtanúja volt kamaszkorában. Ezt a családon belüli erőszakról szóló könyvet csak tényleg az erős idegzetű olvasóknak ajánlom, de megéri belevágni, mert ahogyan Stephen King írja az előszóban: “Jack Ketchum briliánsan zsigerig hatoló regényíró, akinek az emberi természetről alkotott zord, kérlelhetetlen ábrázolásával talán csak Frank Norris és Malcolm Lowry veheti fel a versenyt”.

Franz Kafka: Az odú (Fordította: Eörsi István)

Franz Kafka meditatív novellája egy különleges állatmese, melynek belső feszültsége a narrátor kettős identitásából származik. Lehetetlen eldönteni, hogy az emberi főszereplő miként változott át egy odúban élő ragadozó állattá, és arra sem derül fény, hogy pontosan milyen fajról van szó. Habár Az odú elbeszélője elhagyhatja biztonságot nyújtó földalatti birodalmát, mégis rab, aki azt mondja magáról, hogy “nem vagyok a szabad életre teremtve és annak kiszolgáltatva”. Ahogyan Az átváltozás, ez a mű is a létezés abszurd és irracionális allegóriája, vegytiszta kafkai élmény.

HP. Lovecraft: Eryx falai közt (Fordította: Gálvölgyi Judit, Koch György, Kornya Zsolt, Máté J. György)

A Cthulhu-mítosz megteremtője csak 1937-ben bekövetkezett halála után kapta meg azt az elismerést, ami már életében kijárt volna neki. Howard Phillips Lovecraft ma a természetfeletti horror irodalom megkerülhetetlen klasszikusa, és bár a nevét elsősorban a gótikus horrorral azonosítják, a sci-fi műfajába tett egyetlen kirándulása is hátborzongató élménnyel ajándékoz meg bennünket. Az Eryx falai közt főhőse Kenton J. Stanfield, aki egy bányásztársaság munkásaként a Vénuszon kutat értékes kristályok után, ám egy láthatatlan piramis fogságába esik. A bezártság érzése egyre szorongatóbbá válik, miközben az asztronauta elkeseredett harcot vív a túlélésért, majd végül arra is rádöbben, hogy mekkora hibát követett el az emberiség: “Ha megéri, hogy elolvassák, talán többet is tehet, mint hogy figyelmezteti őket erre a csapdára. Remélem, megtanítja fajunkat arra, hogy hagyják azokat a fénylő kristályokat ott, ahol vannak. Azok kizárólag a Vénuszhoz tartoznak. A mi bolygónknak nincs rájuk igazán szüksége, és azt hiszem, hogy mi megsértettünk valami homályos és titokzatos törvényt – a kozmosz titkainak valami mélyen eltemetett törvényét –, azzal, hogy megpróbáltuk elvinni őket.”

Edgar Allan Poe: Az elsietett temetés (Fordította: Fóthy János)

A 19. században sok ember rettegett az élve eltemetéstől, mivel több száz olyan esetet jelentettek, amikor az orvosok tévesen állapították meg a halál beálltát. Edgar Allan Poe hátborzongató 1844-es novellájának főhőse katalepsziában szenved, kóros félelme az élve eltemetéstől pedig egyre inkább elhatalmasodik rajta. Fóbiájának alapja, hogy az élettelen, mozdulatlan állapotot előidéző görcs során helytelenül halottnak hiszik, mivel “az életet a haláltól elválasztható határ homályos és bizonytalan". Kevés dolog lehet fullasztóbb, mint egy koporsóban térni magunkhoz, melynek rémületét Poe így foglalja össze: “Nem ismerünk a földön ehhez fogható gyötrelmet, nem álmodhatunk fele ilyen szörnyűséget a pokol mélységes birodalmában sem.”

Vladimír Holan: Hó (fordította: Székely Magda)

Vladimír Holan a 20. századi cseh költészet legismertebb alakja, aki 1948-ban tűnt el a nyilvánosság elől. Nagyvárosi remeteként élt visszavonultan Prága Kampa nevű negyedében, 1968-tól kezdődően pedig a lakását is alig hagyta el. 1977-ben elhunyt a lánya, ezt követően nem írt többet, egészen 1980-ban bekövetkezett haláláig. “De mint máskor, / faltól falig járja szobáját most is, / és léptei kubizmusával megőrjíti szomszédját”, írja a bezártságról Léptek című versében. Szűkszavú lírájának másik gyöngyszeme a című vers, amely a Szavak barlangja című kötetében jelent meg. “Éjfélkor havazni kezdett”, Holan már a nyitányban felvillantja a keresetlen egyszerűségben rejlő kivételes szépséget, majd megrendítő módon szembesít bennünket a bezárkózott halandó végtelen magányára: “Ha nem is volna csend a földön, / már megálmodtad ezt a havazást. / Magad vagy. Minél kevesebb gesztust. Semmi látványosat.”

Aron Ralston: 127 óra a kanyon fogságában (Fordította: Bánfi Balázs Miklós)

A huszonhét éves hegymászó, Aron Ralston 2003 tavaszán indult túrázni a Utah államban található Kék John-kanyonhoz. Tapasztalt sportolóként vágott neki az útnak, hiszen ekkora már megmászta télen Colorado legmagasabb csúcsait. Április 26-án délután éppen lefelé ereszkedett, amikor egy négyszáz kilós sziklatömb elszabadult, majd a kanyon falához szorította jobb kezét és csuklóját. Ralston az indulás előtt senkit nem tájékoztatott tervéről és úticéljáról, alig volt nála víz és élelmiszer, illetve megfelelő ruházat a hideg éjszakák túléléséhez. Végül 127 órát töltött a harminc méter mély hasadékkanyon fogságában, mire meghozta a döntést, és egy életlen kés segítségével amputálta a karját. 2004-ben jelent meg szuggesztív önéletrajzi könyve, amelyben mi is újraélhetjük vele a majdnem végzetes balesetet és a szabadulásért vívott emberfeletti küzdelmét. A 127 óra a kanyon fogságában harmadik lett a New York Times bestseller listáján, 2010-ben pedig Danny Boyle rendezett belőle hat Oscar-díjra jelölt filmet.

Emma Donoghue: A szoba (Fordította: Csonka Ágnes)

2010-ben jelent meg Emma Donoghue hetedik regénye, A szoba, amely felkerült a New York Times bestseller listájának shortlistjére, ír születésű, de Kanadában élő szerzőjét pedig Booker-díjra jelölték érte. A szobafogságban élő anya és kisfia történetének alapötletét a 2008-ban kirobbant hírhedt amstetteni vérfertőzési ügy adta, azon belül is Felix Fritzl sorsa. A kisfiú 2003-ban egy pincében látta meg a napvilágot Elisabeth Fritzl hetedik és egyben utolsó gyermekeként. Két testvérével együtt a föld alatt nevelkedett, öt évig elhúzódó rabsága ideje alatt pedig egyszer sem jöhetett ki onnan. Emma Donoghue regényének középpontjában azonban nem a borzalmak, hanem az anya elképesztő lelki ereje és hősies magatartása áll, miközben az eseményeket a kisfiú nézőpontjából ábrázolja, aki a szobában elhelyezett tévé ellenére sokáig nem szerez tudomást a külvilág létezéséről. Jack narrációja sajátos bájjal ruházza fel a könyvet, amely igazán inspiráló és felemelő felnőtt mese.

Rainer Maria Rilke: A párduc (Fordította: Szabó Lőrinc)

Szinte szétfeszíti a belső, mélyről jövő feszültség Rilke örök klasszikusát, amelyet egy párizsi állatkertben látott párduc ihletett. A szűk ketrecbe zárt ragadozó kimerültségében megsokszorozódva érzékeli a rácsokat, melyek kiszakítják őt a világból: “Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne / s ezer rács mögött nem lenne világ”. Rilke elementárisan láttatja a mozgást jelképező állat tehetetlen rabságát és az “acéllá tömörülő erőt” céltalan téblábolásában. Mi is érezzük, ahogyan szétveti a szabadságvágy, de hiába, mert gyötrelme végtelen, a külvilág képe “átvillan a feszült tagokon és a / szívbe ér - és ott megszünik.”

Az esszé szerzőjéről
Bajtai András (1983)

Költő, műfordító, a Lelkigyakorlatok világirodalmi versblog alapító szerkesztője. Versum-díjas. Legutóbbi kötete: Kerekebb napok (Kalligram, 2014)