A viktoriánus kor talán legnagyobb angol költője, Robert Browning (1812-1889) nehezen lett sikeres lírikus. Először Dramatis Personae című, 1864-es verseskönyvét szerették meg az angolok. Húsz évvel korábban olvasta az akkor már neves angol költőnő, Elizabeth Barrett verseit, beleszeretett a versekbe és írójukba is. Szerelmüket Elizabeth zsarnoki apja miatt eltitkolták, de hamar megesküdtek, és 1846-ban megszöktek Itáliába. Firenzében éltek, a napfényes Firenzében. A béna Elizabeth ebben a klímában meggyógyult. A XX. századi angol írónő, Virginia Woolf könyvet írt a Browning házaspár kutyájáról, Flushról (Flush a könyvnek a címe is), és képet ad róla, ahogy Flush élvezte Firenze illatait, ízeit. Elizabeth halála után Browning visszatért Angliába, könyvírásba temetkezett.

Egyetemista voltam, amikor találkoztam a három Browning-balladával, amelynek még nem volt magyar fordítása. Ezzel a hármashangzattal kezdtem fordítói, sőt, írói pályámat. Az első volt a The Pied Piper of Hamelin (szabad fordításban: A hamelni patkányfogó), a második a How They Brought the Good News from Ghent to Aix (Hogyan jutott a jóhír Gentből Aachenbe), az utolsó az Hervé Riel. Mindhárom versben rendkívüli férfiak szerepelnek; a patkányfogó valójában varázsló, a Gentből kizúduló három lovas iszonyatos tempóban lovagol Aachenbe, hogy megmentse a várost, és Riel, a francia matróz egy egész flotta tisztjei helyett vezeti el a brit hajórajt a sziklák között. Mindegyikük pórul jár, a patkányfogónak nem fizetik ki az ígért honoráriumot, a három lovas közül csak egy jut el Aachenbe, és a tengerész egyetlen szabadnapot kap a hőstettéért.

A három ballada gyerekeknek szól. Látszólag. A történetekből egy elkeseredett Browning arca rajzolódik elénk. A hősök mögött senki, szemben ellenség, sehol a köszönet. A patkányfogót a bosszú vezérli, amikor elviszi a hegy belsejébe a gyerekeket – akikből aztán erdélyi nemzetiség lesz, nem a székelyek, hanem a szászok –; az egyszál lovas megmenti Aachent a jóhírrel, de nem sejtjük, mi az a hír; a francia matróz az angol flottával tesz jót, nem a franciával.

A titkokat meghagytam a versek mélyén. Egy véletlen folytán eljutottam Aachenbe, a  központi könyvtárba, s megkérdeztem, mi volt az a „jóhír”. Folyton érdeklődik valaki, mondták mosolyogva, de nem tudjuk. Aachen közigazgatásilag Genthez tartozott; egy holland forrásmű szerint az egyik évben nem kellett adót fizetnie. Ez elég jó hír.

Tudjuk még, hogy Browningnál nem voltak sem adatok, sem térképek, nélkülük írta le a történeteket, az útvonalakat. De vele volt a jelmondata, amelyet firenzei dolgozószobájában egy könyvespolcra is kifüggesztett. An idle brain is Satan’s shoppe: a lusta agyvelő a Sátán műhelye.

A műhely, az angol shoppe, régi, talán középkori helyesírás. Az angolok évszázadok óta elítélik a szellemi lustaságot.