Jövőre lesz harminc éve, hogy a daytoni békekötéssel véget ért a boszniai háború, amely csupán egy epizódja volt az egykori Jugoszlávia szétesését kísérő konfliktussorozatnak. Amennyire a történelmi emlékezet számára a mai napig felfoghatatlanok a történtek, olyan intenzitással dolgozza fel azokat a „jugoszféra” irodalma azóta is. Alább tíz ilyen művet mutatunk be.

Drago Jančar: A névtelen fa (fordította Gállos Orsolya)

A fegyveres epizódok sorát Szlovénia nyitotta meg az úgynevezett „tíznapos háborúval” 1991 kora nyarán, ezért e jelen áttekintést is e „szomszédunk” szerzői nyitják meg. Drago Jančar regénye, A névtelen fa a 20. századi Jugoszlávia feszültségeit tárja fel a világégéstől a kilencvenes évek elején lejátszódott konfliktusig: háború és háború. E Krasznahorkai-áthallás nem véletlen: a szlovén főhős, Janez Lipnik, a magyar kötet gyulai karakteréhez hasonlóan szintén egy nem hétköznapi levéltáros. Emellett ugyancsak kinyilatkoztatásszerűen tárulnak fel előtte a történelem egyes epizódjai, beleértve a századvégi szerb-horvát konfliktust is. A könyv egyik legemlékezetesebb, egyben legbrutálisabb jelenetében a „szerb házak” és a „horvát házak” kontrasztja rajzolódik ki: „A »szerb ház« teteje csaknem teljesen ép, de ezen kívül semmi más nem az. [...] A horvát ház viszont fentről volt összerombolva” – írja Jančar, ezzel érzékeltetve, hogy a háború a maga morbid matematikai egyenletével és etnikai törésvonalával a feleket gonosz módon tizenkilencre, illetve egy híján húszra hozza ki – miközben a végösszeg zéró. Jančar karakterei szlovén szemszögből adnak számot minderről, mellyel a szerző a délszláv erőszakspirált a sajátos közép-európai sorstörténetek forgatagában helyezi el.

Goran Vojnović: Fügefa (fordította Reiman Judit)

A kortárs szlovén irodalom egyik legifjabb nemzetközileg is elismert szerzője Goran Vojnović. Eredetileg 2016-ban, nálunk viszont idén megjelent Fügefa című művében szintén egy, a Történelem útvesztőiben hol szétszakadó, hol egymásra találó többgenerációs család történetét meséli el, egészen a boszniai háború utórezgéseiig. A könyv egy pontján a főszereplő, Jadran, Boszniába látogat, hogy megértse a múlt fájdalmait, melyeket apja eltűnése és a háború okozott. A regény érdeme, hogy nemcsak a társadalmi traumát helyezi előtérbe, hanem megemlékezik a „kitöröltekről” (szlovén: izbrisani) is – azokról, akik a háború következtében elvesztették szlovéniai otthonukat és állampolgárságukat.

Vladimir Arsenijević: A hajófenéken (fordította Radics Viktória)

A „jugoszféra” legnépszerűbb szerb irodalmi színteréhez tartozó művének kiadásakor, 1994-ben mindössze huszonkilenc éves regény- és tárcaíró, Vladimir Arsenijević elképesztően eredeti és emlékezetes műve az 1991-es szerb-horvát háború első negyedévét jeleníti meg, Vukovár ostromával. A háború pszichológiai hatásait a szemtanú nézőpontjából bemutató könyv is egy család tagjaival foglalkozik, akiknek monoton mindennapjai gyökeresen megváltoznak, amikor a narrátor öccse, Lázár, katonai behívót kap. Könyörtelenül ironikus módon pedig mindez a krisnatudatú – tehát elvileg pacifista! – ám a harcot a tömegpszichózis miatt mégis vállaló öcs életébe kerül. Arsenijević regénye egyszerre ábrázolja szatirikus és abszurd módon a háború militarista kultúráját, hiszen a mindeközben megismert Vanja  groteszk módon anyagi lehetőségként értelmezi a háborút.

Saša Stanišić: Hogy javítja a katona a gramofont (fordította Farkas Tünde)

A konfliktussorozat fentebb is érintett boszniai frontjához a tizennégy éves kora óta Németországban élő, német nyelven alkotó Saša Stanišić segítségével érünk el: Aleksandar története ugyanis egyben az országé is. A Bosznia etnikai megosztottságát és a boszniai háború etnikai alapú üldöztetését bemutató könyvben a főhős gyermekkorának ártatlansága fokozatosan vész el, ahogy ő és muszlim lánybarátja, Asija, a katonák elől bujkálnak. A teherautó zöld ponyvája itt piros lámpa: aki előbbire kerül, nem tér vissza.

Faruk Šehić: Az Una hullámai (fordította Radics Viktória)

Faruk Šehić személyes hangvételű könyve sajátosan gonzoid, nyers elbeszélésben eleveníti fel a boszniai háborút. A szemtanú szerző elmeséli, hogyan alakult át Bosznia a harcok során, és azt is, hogy a túlélés bestiális, barbár eszköze, a gyengébb bosnyák fél életben maradási stratégiája nem más lesz, mint a gyűlölet, amelyhez fokozatosan adaptálódnak. A folyó eközben dermesztő „közönnyel” csordogál. „Világvége habbal” – mondja ki egy helyen. Míg a normalitás medrébe a soha nem teljes visszatérés vigasztalan vágyával lép tovább a szerző, profán módon prezentálja a pusztítás utáni, „posztapokaliptikus” „feltámadást” is – legalábbis a természet esetében.

Ayşe Kulin: Szarajevó rózsája (fordította Nagy Marietta)

A bosnyák-cserkesz származású török írónő, Ayşe Kulin Szarajevó rózsája című történelmi regénye szintén a boszniai háború poklát mutatja meg újfent személyes perspektívából, egy újságírónő, bizonyos Nimeta történetén keresztül, aki kéz a kézben halad magánélete vesztőhelyére országával: a főhős magánélete párhuzamosan fut Bosznia háborúba süllyedésével és Szarajevó ostromával.

Dževad Karahasan: Noćnovijeće

A tavaly elhunyt bosnyák író-filozófus, Dževad Karahasan 2005-ös műve (magyarul Az éjszakai tanácsnak fordíthatnánk) ugyanennek a háborúnak a közvetlen előzményeit és következményeit tárja fel. Ahogy a főszereplő fokozatosan elboruló elméjében az őt övező környezet szétmállik, emlékezete úgy áll össze a helyi, korábbi és aktuális rémképek tablójává, egyszersmind pedig a széthulló Jugoszlávia gyökeresen megváltozó emberi és társadalmi viszonyainak – Janćar szavaival a „nagy bummnak” – a példabeszédévé.

Miljenko Jergović: Diófa-házikó (fordította Csordás Gábor)

Minden idők horvát irodalmának egyik legértékesebb darabját alkotja Miljenko Jergović Diófa-házikója, amelynek kronológiája retrospektív, visszafelé tart. A nagyívű könyv e „ráklépései” a délszláv háborúkkal indulnak el a 20. század korábbi eseményei felé, jellemzően anyák és lányaik tandemjén keresztül, azzal a fő üzenettel, hogy a háború nem csak az emberek fizikai életében, de érzelmi világában is kitörölhetetlenül mély nyomot hagy.

Olja Savičević: Így távoznak a kovbojok (fordította Radics Viktória)

A szintén horvát Olja Savičević magyarul frissen megjelent Így távoznak a kovbojok című regényében a háború jelenléte inkább a háttérben érződik, mégis meghatározza a főhős, Dada lelkivilágát és családi traumáit. A testvére, Danijel rejtélyes öngyilkossága körüli nyomozás során a délszláv háború utóhatásai és az abból fakadó nihilizmus egy széthullott világ képét adják. A gyermekkori emlékeket és a jelen fájdalmas valóságát felelevenítő regény egyszerre nyers és lírai, az adriai helyszín és a „kovbojok” kultúrája pedig ironikusan tükrözi a hősies eszmények kiüresedését a háború árnyékában.

Ivana Bodrožić: Hotel Zagorje (fordította Radics Viktória)

Ivana Bodrožić életrajzi elemekből táplálkozó regénye különösen érzékletes képet fest a háborúról egy horvát lány szemszögéből, aki családjával egy menekülttáborban talál menedéket. Egy kilencéves kislány, a szerző alteregója, szintén Ivana, 1991 nyarán a bátyjával tengerpartra utazik, de a nyaralás váratlanul meghosszabbodik és kvázi pszichothrillerré lényegül át – tudjuk, hogy a valóság időnként jobban megrázkódtat, mint Stephen King. A két testvér édesanyjának megjelenése után kiderül, hogy nem térhetnek vissza Vukovárra, menekülniük kell a szerb támadások elől. Édesapjukról nincs hír, valószínűleg meghalt. A család Zágrábban, majd a kumraveci Hotel Zagorjében talál menedéket. A kislány iróniával és empátiával ábrázolja a háborús veszteségeket, és az olyan hátországbeli problémákat, mint a menekültlét és az ezt kísérő társadalmi közöny. Noha eszünkbe juthatnak Anna Frank vagy épp a berlini Anonyma történetei, az évtizedekkel későbbi történések szubjektív benyomásainak a keretei és arányai mások.

*

Mint láthattuk, Jugoszlávia integritásának szétmállása, avagy a „nagy bumm” emberi és nemzeti megpróbáltatásai számos kiváló és színvonalas ábrázolásban jutottak érvényre, köszönhetően talán a mozsarak – amelyből egyébként a szerbhorvát mùžār szó is ered – időszakos nyugvásával újra hangjukat hallató múzsáknak is.

Nem véletlen, hiszen a téboly, a pokol, valamint az elmaradó „hepiend”, illetve deus ex machina illúziói közepette a prózára is igazaknak tűnik a lengyel Czeslaw Miłosznak eredendően a közép-európai költészettel kapcsolatban tett megjegyzése: nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy a politikai rengetegek és útvesztők „elengedhetetlenek az emberi lélek ébredéséhez, ha másért nem, hogy ellenükben kivívja szabadságát és kimutassa függetlenségét”.