Victor Segalen: Távolról

死
朋
生
友

Távolról, oly távolról futok,
barátom, feléd, a legkedvesebbhez.
Lépéseim tépik szét a szörnyű űrt közöttünk.

Régen nem laktak gondolataink ugyanabban
a világpillanatban: itt megint azonos
áramlások közepette, egyforma sugarak járják át őket.

*

Nem válaszolsz. Figyelsz. Mit követtem
el? Valóban együtt vagyunk újra: tényleg te vagy az,
a legkedvesebb?

Hiányoztak egymásnak a szemeink. Gesztusaink
már nem szimmetrikusak. Lopva lessük egymást,
akár az idegenek, vagy harapni készülő kutyák.

Valami elválaszt. Régi barátságunk,
mint egy holttest, mi fojtottuk meg.
Terhünk közös, nehéz & hideg.

*

Ha! Öljük meg újra bátran! És az eljövendő órákra
alkossunk óvatosan egy örök &
új barátságot.

Akarod ezt, ó új barátom, jövendő
lelkem testvére?

*

A vers eredeti címe: Des lointains