Rém rémes bérc, fejér, fejér kéj.
Víz, verítéked vér.
Alakom csak sorvadjon, testem hadd porladjon,
minden az egyben: pernye, tetem, potom.

Nyakalsz, akárha hímes lelkem lúgoznád.
Torkodon csúsztatsz, csónaknyi parányi muslicát.
Fejem szétkent, a teljes lényem, érzem,
hegyek fogamzását, csillagok vajúdását.

Fejed búbját kirántod alólam, ott dekkolok. Íme,
e légtérben. Benned, az imént velem egyesültél,
szerzeményem. Súlyunk alatt arany tetőzet görnyedez,

pagodás levelek. Tetemes selymes nyalánkságban
leledzem, gyengéden, kitartón. Leheletedbe ködöt
tömködök, szelletet állati fejedbe, kertemben, szarvas.

(A vers eredeti címe: Jelen)