Tomaž Šalamun egy borzalmas bestia.
Tomaž Šalamun?! Ő egy levegőégben süvítő golyó.
Röptének íve kétes.
Félhomályban nyugszik, félhomályban úszik.
Az emberek, még én is csak csodálkozva szemléljük,
a legjobbakat reméljük, esetleg üstökösnek szegődött.
Esetleg ő lett Isten ostora,
kőszikla, mutogatja: itt a határút pora.
Esetleg a világegyetem egy olyan pontja,
amely energiát áraszt kicsinyke bolygónkra,
ha kifogyna a nafta, az acél meg a kaja.
Esetleg csak a sejtek játéka, egy daganat,
le kéne szépen tépni a fejét, mint egy pókét.
Ám akkor valami magába szippantaná
Tomaž Šalamunt, talán a feje,
sokkal inkább a feje, mint a teste.
A fejéből új lábak bújnának elő.
Talán legjobb lenne két üveglap közé
nyomni, lefényképezni, majd pedig formaldehidbe
rakni, hadd bámulhassa a gyerekhad,
mint az embriókat, a sellőket meg a barlangi
vakgőtéket. A portások, a spekulánsok, a jegyekkel
üzérkedők akár kétszeres áron is eladhatnák a belépőket.
Ez hasznára lehetne az emberiségnek, mert jót
kaszálhatnának belőle. A következő évben feltűnik talán
Hawaiin, esetleg Ljubljanában. Hawaiin tikkasztó a hőség.
Az emberek ott mezítláb járnak egyetemre.
A hullámok százlábnyi magasságra hágnak.
Folyamatosan reng és ráng, rezdül ott a föld.
A városban seftelők rohangálnak fel-alá.
A szerelem szédületes helye ez,
a levegő sóval telt és a szellő enyhén leng.
Ám Ljubljanában ezt rebesgetik az emberek: Láss csodát!
Hát ez nemde Tomaž Šalamun, a feleségével, Maruškával,
beugrott tejet venni egy boltba,
hogy azt iszogassa.
And that's history.