III.

Aztán látta hogy
Az egek semmiben sem különböznek
Az eltévedés földjétől
Ez csupán hosszúsági fokok kérdése
Optikáké
Mi megtölti árkait
Annak kinek nincsen meséje

És a létezés is előbb-utóbb
Eljut meséjéhez
A meg nem írtaknak
 
IV.

Vannak dolgok miket talán nem tudok kifejezni
Mik nemlétemből maradtak rám
De tudom
Azok is nyelvet találnak egy napon
Itt e szentély csúcsain
Pincéi árkában
Szótagról szótagra oldódik majd a zár

A hangjegyeket finoman felsorakoztató
Hullámtörőn találkoztunk
Az éjszakával éjszaka

Aztán senki sem folytatta útját
 
V.

Látom az egek rétegeit
Ami miattad vetkőzött le
Pedig egy pillanatra
Meggondolni látszottak magukat maguktól
Így hirtelen született egy létezés
Virágot bontó halálodból

A föld és az ég beszélget
Titkos szavaikkal
Hallatszanak nem hallatszanak

Könnyedén oldottad meg a jelszót
Így még egy világot kapsz
Mit álmodban éreztél
Ami mindörökké nyitott
Nem kell majd fáradoznod
Hogy elérd a jelentést

Az időktől szabadon mondod majd
Nekem ha formát öntene egy szégyen
Megváltozna a neve ezen a felületen
Kegyelem lehetne csupán

Ezt is tedd tarisznyádba
Mikor a sivatagba vezető útra lépsz

*

A verset a szerző a Pétery Dóra orgonavirtuózzal közös, Az orgona és a költészet találkozása című estjére írta, 2024. május 18-án hangzott el először az isztambuli Szent Antal-templomban. A rendezvény a 2024-es magyar-török kulturális évad részeként valósult meg.

A vers eredeti címe: Gece Buluşması