I.
Amint a szentélybe lépsz
Megszűnsz létezni
Látták ezt a földöntúli lények
Más ez mint az eltűnés
egy fordított létezés
Bőröd kifordul
Föld száll belőled az ég felé
Hullámzás indul kezdet és vég között
Nem kívánság ez és nem is ima
Test vagy ami ürességet visel
A ruhátlan világábécé akcentusa
Lélegzetet ölelő kulcs
Széllel fúvó hang
Füledben bolyongó simogatás
Ezekből áll össze tested
Nem
Nem te leszel a tanúja
az új élőlények
születésének
Nem
Belőled születnek ők
Az új testből
II.
Ki hozza létre a repülés akkordjait
A felhők-e vagy a madarak
Látható szárnyai vannak a léleknek
Mégse mondja senki rájuk hogy angyal
Szemébe néztél
A fájdalomnak egyszer
Szemeid is akár a szigetek
Maguktól jönnek létre
És az idő hirdeti meg neked
Tudom nem nyomsz már sót rájuk
Nyugodt sétára viszed a völgyi tóhoz
Fájdalma is nyugszik így az egeknek
Mikor az idő horgászbotját bevágod
Nem marad semmi mit várni kell
És az éjszaka nem kútja
A hiánynak
A sötétség folyójában
Megmosdik a láthatatlan
És az egek az egek az egek
Mennyi belefér belőlük ebbe a szentélybe
Hisz ott az istenek sem
Foglalnak el helyet
Se az ismertek se az ismeretlenek
*
A verset a szerző a Pétery Dóra orgonavirtuózzal közös, Az orgona és a költészet találkozása című estjére írta, 2024. május 18-án hangzott el először az isztambuli Szent Antal-templomban. A rendezvény a 2024-es magyar-török kulturális évad részeként valósult meg.
