Meg kell mondani az édesapámnak,
hogy az egyetlen férfi, akire annyira vágytam, hogy majd belehaltam,
őrá hasonlított,

és közölni kell a barátaimmal,
hogy arcomat különböző képek mutatják,
mindegyik valóságos, mindegyik az enyém,
és majd szét fogom osztani őket sorjában, egyiket a másik után.

S meg kell mondani a szerelmemnek,
„Légy hálás egykori árulásaimnak,
mert ha nem lettek volna,
akkor nem vártam volna eddig,
hogy felfedezzem azt a rendkívüli kis szünetet a nevetésedben.”

Ami engem illet,
majdnem bizonyos vagyok benne,
hogy rágalmazom magamat,
hogy elrejtőzzek mögötte.

*

A vers eredeti címe és megjelenési helye: Iman Mersal: Afdahu nafszí, in.: Mamarr mu'tim jaszluh li-ta'allum ar-raqsz, 2. kiad. Dár Sarqijját, Kairó, 2004.