Azután, hogy az ablakból figyelve várják éveken át
S hogy néha a nyugtató pirulákkal együtt gyömöszölik a hátizsákba
A szerelem váratlanul robban, ahol senki sem számít rá
A dolog költői indulattal jár
Mint a rozsda lekapargatása a „szerelem” szóról
Mint az „elhagyás”, a „viszony”, a „megfáradás” szavak megtisztítása
A nyáltól, amivel az éneklések összefröcsögték őket

Ha arab költő vagy, biztosan írtál már róla
Évek óta a szenvedély sivatagába vesztél
S most a mesebeli állatot keresed, ami a víz egyetlen forrását tartja kezében
És megölöd őt
Aztán sírsz, megbánva végzetes bűnöd, amit egy kevés kis vízért követtél el
De aztán a családba visszatérve
Költő maradsz
A szerelemnek rossz híre van
A szerelem kétségtelenül a legrosszabb téma, amiről írni lehet 

Múzsát keresek minden elolvasott költeményben
A költő a falra függeszti, végtagjait szögekkel rögzíti sorban
Maga a kép lesz az inspiráció: az áldozat szemeiből indul
És – ha eléggé modernek akarunk lenni – a combok között ér véget
Vagy legjobb esetben annak felismerésével, hogy íme, ő az áldozat
Ezt a szerepet játszottam végtelen szabad időmben
S szerencsém volt, hogy sohasem találkoztam nagy költővel
Aztán a múzsáktól megcsömörlötten abbahagytam a próbálkozásokat

Sifonlepedő-híd
A te dolgod csupán az, hogy átérj fölötte a túlsó partra
Persze az nem az a biztonságos föld
S odaérve már te sem az leszel, aki most vagy
Mindjárt belezuhansz a tengersós vízbe
S majd kezek nyúlnak utánad, menteni, barátok, akik úgy vélik, igencsak jártasak
Költők, kiknek célja a zuhanás láttatása, és pszichológus, hogy álmatlanságát kitöltse
De Allah keze nincsen közöttük, ne szomorkodj
A szépségipar plakátjairól váratlanul ujjak törnek elő
És pikkelyes bőrt húznak rád
Eztán már nem félsz a következő zuhanástól

A szerelem úgy teljesül, hogy őseredetivé tesz bennünket és önmagunkká –
Őseredetiként önmagunkká, és önmagunkként őseredetivé...  
És már semmi sem elegendő
Mint mikor azt mondja valaki, „kimeríthetetlen kincs a kielégülés”
S ezt az érzést állítja be nulla foknak
Ahogy a sivatag felé lépked
S egy dallamot fütyörészik „Én vagyok te, és te vagy én!”