Mit számít már, szívem, terítéke a vérnek,
parázsnak, ezer gyilkosság, harag konok
sírása, pokolzokogás, mely dőlni késztet
minden rendet, észak szele a romokon,

a bosszú mit számít? Semmit!... – Mégis, ugye,
akarjuk? Hercegek, szenátus, gyárosok:
le veletek! Erő, jog, múlt, pusztuljatok!
Ezt érdemeltük. Vér! A vér! Arany tüze!

Totális háborút, bosszút, mindenhatót,
lelkem! Fogak között forogjunk! Dőljetek,
világ köztársaságai! Uralkodók,
népek, had, telepes, elég belőletek!

A tűz dühös örvényét föl ki keveri,
ha nem mi veletek, kiket testvérként képzelünk el?
Most mi jövünk, regényes társak, örömünkkel,
nem gürcölünk többé, láng áradatai!

Európa, Ázsia, Amerika: el!
Bosszúmenetünk uralkodik mindenen,
város, vidék! – Szétzúznak minket teljesen!
Kitörő vulkánok! És az óceán sistereg…

Barátaim! – Szívem, tudod, testvéreink ők;
sötét idegenek, nyomás! Gyerünk! Gyerünk!
Átok; megrázkódom, fölöttem az öreg föld;
és ti, ti és ti; megolvadt a föld nekünk;

semmiség! Itt vagyok! Örökké itt vagyok!

*

A vers eredeti címe: (Qu'est-ce pour nous, mon coeur).