Anne Sexton: Arcod a kutya nyakán; A függő
Fotó: Pixabay / Aloísio Costa Latgé ACL
Anne Sexton: Arcod a kutya nyakán; A függő

Arcod a kutya nyakán

Kora délután.
A fűben ülsz,
pőre arcod a kutya nyakán.
Mindketten
mozdulatlanul, mint egy fotón.
Azt a ragályos szukát legalább egy légy zavarná,
rohanna távol, végtelen mezőn,
űzne nyulat, borzot,
marcangolna macskát, nyalna bolhákat a hátsófeléből,
hogy végre ne téged használjon el.

Drágám, miért omolsz fölé annyira?
Megérintenélek,
kockás inged alatt azt a búsuló pulzust,
a két vállad, a legjobban épített házat,
a két kart, a szélben hajló sudár nyírfákat,
a fehér fogakat, akik ismernek,
és ott várnak a patak mélyén,
és a nyelvet, kis halamat! …
de veled megállt az idő.

Úgyhogy a szemedről fogok beszélni,
bár csukva van.
Mondd, hol a két makacs színű írisz?
Hol a gyors pupilla, amitől
a talaj megbillen alattam?
Csak a szemhéjat látom, kemény, mint a lovaglócsizma.
Miért vonult vissza szobájába a két szemed?
Jó éjt, mondják
kis bőrajtóik mögül.
Vagy énekeljem meg a szempárt,
amit tönkretett a részvét és a vágy,
és egyszer a te halálod is,
amikor ott bugyborékoltál, mint parton a hal,
és szívtad a mesterséges oxigént?
Vagy énekeljem meg a szempárt,
ahogy ott pihen közvetlenül
a gyűlöletes nőstény bundáján?
A szerelem megfacsar, spanyol fuvola szól a véremben,
mégsem látok mást, csak
a szendergésed, az üres helyet.

De amikor a szemed kinyílik
vastag bundája gyapjas bűzén,
a kutya enyhén émelygős nyakán,
akit irigylek, mint egy tolvajt,
mit kérdezzek akkor?
Elmondjam, hogy
sürget egy dal, rohamokban tör rám,
és attól fuldoklok?
Vagy a két szemed csak fekszik lesben,
mancsán gubbasztó mezei egérke?
Talán nem mond majd semmit,
talán sötét lesz, ólmos,
mert a maga játékát már eljátszotta
valahol másutt,
valahol messze.

Ó, kiismertem ám, és tudom, hogy
amikor kinyílik, és rám pillant,
megfordulok, mint egy kis táncos,
és aztán egyszer csak
teljesen egyedül
elesem,
valami anya/apa foglya,
a látásod foglya,
semerre nem tartva,
csak mindenhová.
Vagy talán, drágám,
mivel kora délután van,
elfelejtem, hogy a hangom tele van jó emberekkel,
elfelejtem, hogy a lábam el tudna nyúlni a teraszon,
elfelejtek mindent, amit a madarak láthatnának,
a tépett ruhát, a lugasban elvesztett cipőt,
miközben a szomszéd fűnyírója pár sor
ártatlan füvet még kiharap és kiköp.
Tényleg,
az egészről nem is kell beszélnem.
Le fogok kuporodni,
és az arcomat odateszem a közeledbe,
megbékélek a kipakolt és dagályos döggel, akit ölelgetsz,
hagyom, hogy az arcom kommunális gyöngédségben
pihenjen a derék kutya nyakán.

1965. május 19.

 

A függő

Álomkufár,
halálkufár,
esténként csinos patikai üvegekből
nyolc kapszulával a tenyeremben
előkészülök egy mini utazásra.
A helyzet királynője,
szakértelemmel kirándulok,
és azt mondják erre, függő vagyok.
Aztán megkérdik, miért.
Miért!

Hát nem tudják,
megígértem, hogy meghalok!
Ez a gyakorlás.
Így maradok formában.
A tabletta anya, de jobb,
minden szín van, és finom, mint a savanyúcukor.
Halál-diétán vagyok.

Igen, elismerem,
kicsit kezdem már megszokni –
egyszerre nyolc lövés, szemen talál,
a rózsaszín, a narancs, a zöld
és a fehér jóéjek magukkal rántanak.
Valami vegyi
mixtúra leszek.
Ennyi!

A tabletta-
készletemnek
évekig ki kell tartani.
Jobban szeretem őket, mint magamat.
Makacsok, mint a fene, nem eresztenek.
Afféle házasság ez.
Afféle háború,
bombákat telepítek
önmagamba.

Igen,
próbálom
kis adagonként megölni magam,
ártalmatlan elfoglaltság.
Igazából rákaptam nagyon.
De tudjátok, hogy nagy zajt nem csapok.
És tényleg nem kell, hogy kirángasson bárki,
és nem állok ott halotti lepelben.
Kis pitypang vagyok, hálóingem sárga,
eszem a nyolc cipómat sorban,
ahogy jönnek rendre, mint
a kézrátételben
vagy a fekete mágiában.

Szertartás ez,
de mint a többi sport,
csupa szabály.
Mint egy zenei teniszmeccs, ahol
a labdákat a számmal kapom el.
Aztán fekszem az oltáromon,
ahová a nyolc vegyi csók emel.

Micsoda altató ez,
két rózsaszín, két narancs,
két zöld és két kék jóéjt.
Hopp-Hopp-Hopp –
Itt kölcsönvesznek.
Itt zsibbadok.

1966. február elseje

*

Jegyzetek:

A versek eredeti címe és megjelenési helye: Your Face on the Dog’s Neck; The Addict. in: Anne Sexton, Live or Die, Houghton Mifflin, Boston, 1966.

Anne Sexton magyar nyelvű verseskötete a 21. Század Kiadó Versum-könyvek sorozatában az ünnepi könyvhétre jelenik meg.  

A vers szerzőjéről
Anne Sexton (1928-1974)

Pulitzer-díjas amerikai költő.

A fordítóról
Mesterházi Mónika (1967)

Költő, műfordító. Legutóbbi kötetei: Evidenciák. Esszék versekről és költőkről (Műút-könyvek, Szépmesterségek Alapítvány, Miskolc, 2019.) és Nem félek (Magvető, Budapest, 2021.)

Kapcsolódó
Anne Sexton: Három zöld ablak; A nászéjszaka
„A szeretetnek nincs könnyed kis himnusza” (Anne Sexton verseiről)
Anne Sexton: Lepaktálni az angyalokkal; Egyszerű kis himnusz