Másmilyen lesz, annyi bizonyos, nagyon másmilyen a holnap nőtípusa, és fejlődésében kevéssé lesz tekintettel arra, milyennek szeretnék, milyenné akarnák tenni őt a tegnap és a ma emberei. Nagyon másmilyen lesz, hiszen rendkívüli fejlődésnek kell a végére érnie: a férfiak meghatározta egyoldalú erkölcs alóli teljes felszabadulásnak. És be kell még vennie néhány további erődöt abban a nagyszabású női forradalomban, amely olyan elsöprő lendülettel indult meg az elmúlt két évtizedben. Meglehet, hogy túl közel vagyunk még ehhez az erkölcsi háborúhoz, hogysem föl tudnánk mérni teljes rádiuszát, ám én lehetségesnek tartom, hogy egy jövendő kultúrtörténet több figyelmet szentel majd az európai nő eme teljes átváltozásának és átértékel(őd)ésének, melynek a századforduló táján és óta vagyunk tanúi, mint a világháborúnak. Egy biztos: példa nélküli átalakulása, átértékelése ez az erkölcsi és viselkedésnormáknak egyetlen nemzedéken belül. Szögezzük le józanul és tárgyilagosan: időtlen idők óta, a keresztény időszámításban pedig még soha nem ment végbe mindahány viselkedésnormának és szexuális etikettnek ilyen lavinaszerűen gyors és radikális átalakulása (a nők javára), mint a mi korunkban. Lehetetlen, hogy egy ilyen hullám egyszer csak megtorpanjon: feltartóztathatatlanul el kell görögnie a legtávolabbi partokig.

Egyetlen pillantás egy tizenöt-húsz évvel ezelőtti képes magazinba, és már ma is visszahőkölünk. Valóban ilyen ruhákban jártak a nők, ennyire bebugyolálva és feltornyozva, ilyen nevetségesen teleaggatva, ilyen középkorian befalazva és befűzve? Mint valami történelmi jelenséget: letűnt idők történelmi jelmezeit, amilyenek az abroncsszoknyás nők és a szobormerev Erzsébet-kori udvarhölgyek, úgy bámuljuk a fotográfiákon ezeket a lényeket, akikkel pedig még magunk is beszéltünk, együtt éltünk és háltunk, és csak ezeket a képeket szemlélve kezdjük sejteni, micsoda elképesztő változást éltünk át az utóbbi tizenöt-húsz évben. Ezekből korzettbe szorított, egészen nyakig redőzött kelmékbe zárt, szoknyákba és alsószoknyákba bújtatott nőkből, ezekből a lábatlan, mesterségesen darázsderekúvá fűzött, minden mozdulatukban és gesztusukban mesterkélt lényekből, a tegnapelőtt történelmi asszonyából egyetlen röpke generáció alatt megszületett a mai nő a maga fényre tárt, leplezetlen testével, amelynek vonalát csupán hullámként követi és folyja körül a könnyű ruha, ez a nő, aki ma – ne ijedjünk meg! – világos nappal olyan nyíltan van kitéve szélnek, levegőnek és a férfitekinteteknek, ahogyan azelőtt csak bizonyos zárt házakban tárulkoztak föl azok a hölgyek, akiket nem volt szabad nevükön nevezni. De sem ők, sem mi nem érezzük ma egy cseppet sem erkölcstelennek vagy illetlennek a testnek ezt a szabadságát, a léleknek ezt a szabadságát, ellenkezőleg: nem értjük azt a még egyáltalán nem régmúlt időt, amikor egy nőnek húszéves kor alatt nem volt szabad bármit is tudnia, harminc év fölött pedig nem volt már szabad vágyakoznia.

A nőnek eme csodálatos felszabadulása, saját testének, a vére diktálta vágyaknak, a szabadságának és függetlenségének ez az öntudatos tudomásulvétele és vállalása, amely e rövid másfél-két évtized alatt oly diadalmasan elterjedt, nem fog megtorpanni csak azért, mert néhány kiöregedett koponya megrémül tőle, és néhány korától elmaradt moralista fölháborodik rajta. Az új, az európai nőnek ez a típusa még nem teljesedett ki egészen, az egyes országokban még fáziseltolódások tapasztalhatók: viharosabb az átalakulás üteme az angolszász és a német világban, erősebb ritardando érzékelhető Spanyolországban és Olaszországban, ám lehetetlen nem érzékelni a lendületet és erőt, amellyel a hullám új partok felé tör, és mi magunk is meg fogunk még élni egy s mást ezekből a változásokból.

De vajon milyen lesz ő, ez az új nő? A kérdést így, pozitív formában túl merésznek gondolom; most még csak feltételezéseket fogalmazhatunk meg arra nézvést, milyen nem lesz a holnap nőtípusa. Először is el fog tűnni a „hölgy”, a „dáma” típusa, melynek elsődleges jellemzői a gőgös passzivitás az élet dolgaiban és a társadalmi visszafogottság, ami nem volt más, mint a nőiségnek egy osztálytagozódás-alapú erkölcsi kódexbe való beleerőltetése és bebörtönzése; a „hölgy”, aki önmagában senki-semmi nem volt, csak reprezentált, és egy mesterkélt szexuális-aszexuális játékban még egyfajta, betanult bókok formájában gyakorolt spanyol udvari etikettet, a trubadúr-manírok maradványait várta el a férfitól. S ahogyan az előkelő rétegben a „dáma”, úgy a polgári osztályban a „háziasszony” típusa (az újra meg újra gyerekeket szoptató háziállat, urának-parancsolójának és gyerekeinek vasaló, söprő, sütő-főző, ruhákat kefélő, foltozó és gondoskodó cselédje) fog eltűnni. A múlté lesz a „kisasszony” (Fräulein) típusa, aki hangsúlyozottan az ellentettje volt a házasságban élő hitvesnek; a nőket a szexuális érettség előtt egyszerűen lányoknak fogják hívni, az összes többit pedig asszonynak, tekintet nélkül arra, hogy egyházi áldás alatt áll-e az anyaságuk vagy sem, és hogy a férfival való együttélésük megfelel-e a polgári normáknak, vagy nincs okmányokkal hitelesítve. Mindezen gőgös és osztályalapú megkülönböztetések meg fognak szűnni, és egy megerősített és a korábbiaknál egységesebb nőközösség váltja fel őket. A „nő” szó testvériesebben (nővéribben) foglalja magába és egyesíti majd a női nemet, tekintet nélkül bármiféle osztálykülönbségre, mint ahogy napjainkig bármikor a mi európai világunk történetében.

Mert ez a fogalom, a bajtársiasság[1] az értelme és alapja már ma is minden kapcsolatnak, s ez a jövőben még inkább így lesz. A bajtársiasság többet fog számítani, mint a családi kötelékek, sőt az erotikus kötődésnél is többet. A nő a jövőben, nem úgy, mint eddig, nem egyik alattvalói státusból fog átkerülni a másikba, azaz nem – tulajdonként – szüleinek gyámsága és vezénylete alól lesz egy férfi gyámsága és vezénylete alá helyezve. A férje mellett fog állni immár, nem alatta. Képzettségben egyenrangúan, saját foglalkozása révén függetlenül, nem gátoltatván a szigorú polgári moráltól való félelem által, szabad akaratából fog tartós vagy kevésbé tartós szövetséget kötni egy férfival; először is, hogy közösen legyenek úrrá e mai világunkban az élet nehézségein, másodszor, hogy megkönnyítsék maguk és egymás számára ezt a nehéz életet, azaz hogy közösen élvezzék, sportban, játékban és szellemi vetélkedésben. Az új nőtípus egy újfajta szabadság birtokában fog – ebben biztos vagyok – a holnap férfija elé lépni; immár nem a kiválasztatásra és a feleségül vétetésre való alázatos várakozás idejétmúlt pózában. Ezzel együtt kell járnia, és együtt is fog járni a tökéletes átalakulás az erotika szférájában: a nő az erotikában való passzivitást és a férfi általi hívásra várakozást a szabad választással, sőt esetenként talán a kezdeményezéssel fogja fölcserélni. Mivel nem lesz már tapasztalatlan, mint a múltbéli nők, akiknek még a család választott férjet, ő maga fog magának választani, és a férfi–nő kapcsolatban föltétlenül egy új, jobb szabadság (a bajtársiasság értelmében) fog beköszönteni.

Ki ne látná és ismerné föl ezt a változást? Még aki helyteleníti, az sem tagadhatja, hogy a nő az erotikában önállóbb, okosabb és aktívabb lett, hogy napról napra szabadabb lesz, és hogy a nő eme csorbítatlan szabad választásának további térhódítása talán hallatlanul gyors lesz, ha sikerül az utolsó két olyan tényezőt kiiktatni, amelyek ma még korlátozzák a szexuális szabadságot és szabad választást: a nemi betegségektől való és a nem kívánt terhességtől való félelmet. Ha a saját teljesítményeit manapság hónapról hónapra túlszárnyaló orvostudománynak sikerül valamilyen fizikailag nem zavaró és nem túl költséges terhességmegelőzési vagy -megszakítási módszert találnia, továbbá megelőzés vagy gyors gyógyítás révén sikerül a nemi betegségeket, ezt az évszázadok óta világunk Erószára vetülő baljós árnyékot leküzdenie, csak akkor lesz a nőkre leselkedő kockázat a férfiakéval teljesen egyenlő. Csak ekkor jönne létre teljes paritás férfi és nő között a partnerválasztásban és a nemi érintkezésben. Ne becsüljük le ezeket a momentumokat: ezek a legfontosabbak, ezek az utolsó gátak, amelyek ma még útját állják az erotikában a férfi és nő közötti teljes bajtársiasságnak és testvériségnek, és leküzdésük olyan módon és mértékben hatna ki a nőknek az erotika terén való átalakulására, hogy azt ma el sem tudjuk képzelni. Ha a tudománynak sikerül felszámolnia ezt a szorongás- és gátláskomplexust, amely ma 90 százalékig nyomasztó teherként nehezedik a nők, és talán 10 százalékig a férfiak érzelmi életére (és ez a felszabadítás holnap vagy holnapután bekövetkezhet), akkor mindaz, amit szexuális szükségnek, görcsnek, gátoltságnak nevezünk, egyszeriben feloldódik és a múlté lesz. Az Erósz igazgatta szféra hihetetlen könnyedsége fog világunkra köszönteni; mindaz, ami a férfi–nő kapcsolatban elfojtott, elleplezett, korlátok közé zárt és tiltott, már csupán emlék lesz.

De nem fogja-e vajon – már hallom a kérdést – ez a hirtelen, egyetlen nemzedéken belül kitörő szabadság a teljes, gátlástalan szabadosságot, a nő teljes szexualizálódását és erotizálódását magával hozni? Az utolsó gátlásoknak ez a kiiktatása nem fogja-e a nőt mérhetetlen könnyelműségre, saját magának felelőtlen, őrült eltékozlására sarkallni? A legkevésbé sem. Lehetséges, sőt valószínű, hogy ha a tudománynak sikerül leküzdenie a nemi betegségeket és kiküszöbölnie a nem kívánt fogantatás veszélyét, akkor (a háború utáni tánchullámhoz hasonlóan) a szexualitás rövid, kirobbanó és heves hulláma söpör majd végig világunkon, mintegy a félelemből és a veszélyeztetettségből való kiszabadulás örömkiáltásaként. Ez azonban nem fog sokáig tartani; az ingerek tudvalevőleg eltompulnak, vonzerejüket vesztik a túlzásba vitel és a csömör következtében. Úgy vélem, a holnap nőtípusa, a szexualitásában felszabadult nő sokkal inkább amazonhoz, semmint bacchánsnőhöz fog hasonlítani, inkább a küzdelmes életet, a létharcot fogja keresni, semmint a puszta életörömöt, nem szolgálólánya, rabszolgája, hanem ura akar majd lenni saját Erószának. Bármely új típusú szabadság természetes folyományként megszüli önnön regulátorát: egy új típusú felelősséget. Tegnap és ma a nő csupán az életét pontosan kidolgozott paragrafusokba, előírásokba kényszerítő általános erkölcsnek volt felelős: világosan el volt különítve az illendő az illetlentől, a megengedett a tiltottól. Az új típusú nő, a holnap asszonya választásaiban és döntéseiben immár önmagának lesz felelős. Ily módon az új erotika, éppen mert sokkal kevesebb tiltott, letagadnivaló elemet fog tartalmazni, az eddiginél sokkal becsületesebb, kényszermentesebb s főként egyenrangúbb és bajtársiasabb lesz. Egyáltalán nem a nemiség féktelen tombolását fogja tehát elhozni az új nőtípus számára, hanem az önodaadás, sőt a magának-elvevés biztonságát és magabiztosságát, egy belülről, saját jogainak tudatából, az élettel szembeni jogos és tisztázott igényeinek tudatából fakadó, saját emberi és szakmai teljesítményének tudatából táplálkozó magabiztosságot.

Így tehát én az új nőt sokkal derűsebbnek, világlóbbnak, könnyedebbnek és felszabadultabbnak látom, mint a múlt nőtípusát, minthogy ő ismerni fog egy olyan adományt és áldást, amely minden korábbi nemzedéktől idegen volt: a természetes elfogulatlanságot. Az elfogulatlanságot, amely abból adódik, hogy immár nem lesz kényszerek foglya, hogy joga lesz a világos akaráshoz és az őszinte visszautasításhoz a képmutató macska–egér játék helyett, tehát egy új egyenesség, egyértelműség fogja jellemezni. Nem tagadom, lehetséges, hogy ezáltal az egyértelműség és világosság által elveszik valami, amit a korábbi nemzedékek szerettek az erotikában: az elfojtott, a titokzatos és veszélyes sugározta feszültség. Meglehet, hogy a jövendő nőtípusa sejteni sem fogja, saját testüknek micsoda ünnepi felfedezésében lehetett része elődeinek, amikor kettős béklyóikból, a ruhák és az illem burkaiból kitörve megtapasztalták a másiknak való teljes odaadást. Lehetséges, hogy az az erőteljesen átélt és fontos álmodozás, az a belső érzelmi extázis, amely épp a kényszerű szellemidegen tevékenység vagy az aktív-intenzív életből való kirekesztettség következtében tudott olyan csodálatosan kifejlődni, ritka valamivé lesz a napközben irodai munka igáját húzó és a szellemi vetélkedés által erősen igénybe vett nőnél. Annyi baj legyen! Biztosra vehetjük: új izgalmakat fog fölfedezni az elveszettek helyett, hisz nem volna nő, ha legmélyebb ösztönéből merítve nem változtatná újra meg újra játékká és izgalommá testét-lelkét – persze a mind szellemibb játék és a lelket illetően mind tudatosabb [testi] öröm egyre magasabb szintjén. Az egyetlen veszély, amely meglátásom szerint a holnap új nőtípusát fenyegeti, ugyanaz, amely – legalábbis Németországban és Európában – napjaink és a holnap férfijaira leselkedik: hogy tudniillik az anyagi függetlenség és a szexuális szabadság kedvéért a nő túl sokat ad fel és el a szabadságából, azaz alighogy kiszabadult egy rabságból, a házastársi és háztartási rabszolgaságból, máris az irodai rabszolgaság jármába hajtja a fejét; hogy – miként a férfiak – túl sokat és túl intenzíven dolgozik, s hogy ekképp a világnak eme csodás szubsztanciája, a nő, s belőle épp a legjobb és legvirulóbb rész, a fiatalsága elhasználódik és elkopik a túlhajtott pénzkeresetben. Amennyire a szellemi dimenzióba emelte, amennyire felszabadította a nőt a munka, ugyanannyira képes a mértéktelen munka újra megfosztani őt lelki és erkölcsi vívmányaitól, minthogy a túlmunka az életélvezet eldurvulását, az erotika sietőssé, kapkodóvá válását hozza magával, s így annak dolgozik ellene, amit a leginkább várunk a nőtől: hogy föllélegzést és könnyedséget hozzon kemény és barátságtalan világunkba, s hogy ösztönző és lendületet adó jelenlétével segítsen fokozni saját teljesítményünket. Ám ez se aggasszon, hiszen a rá leselkedő új és sajátos veszélyekből minden nemzedék képes megteremteni a leküzdésükhöz szükséges erőt is. És az új, a férfiakkal egyenrangú nők immár nem a nők jogaiért fognak küzdeni, ahogyan tette még az előttük járó nemzedék, hanem a mi harcunkkal párhuzamosan és szövetségben az általános emberi jogokért. És éppen mivel a nők oly sokáig, évtizedeken, évszázadokon át szenvedték el a jogfosztást és az elnyomást, ezért remélhető, hogy az elnyomás és a korlátozás minden fajtája elleni küzdelem élharcosai és valamennyi, erkölcsi szabadságot követelő mozgalom legelkötelezettebb szószólói lesznek.

*

Jegyzetek:

[1] Kameradschaft – Zweignél sorsközösség, szolidaritás, partnerség, lojalitás értendő alatta. [A ford.]