Válogatás az Ulysses szerzőjének leveleiből Gula Marianna fordításában.
Címzett: Harriet Shaw Weaver[1]
- július 2., Universitätstrasse 29, Zürich
Kedves Miss Weaver: […] Ami a regényemet, az Ulyssest illeti, egy éven belül nem valószínű, hogy elkészül, és amikor elkészül (már ha elkészül), nem hiszem, hogy Mr. Richards[2] vagy az Egyesült Királyságban bármelyik kollégája kiadná, vagy egyáltalán találna olyan nyomdászokat, akik kinyomtatnák. Bizonyos személyes problémák is hátráltatják a munkát – azon kevés olvasó megkönnyebbülésére, akik figyelemmel kísérik. A New York-i kiadóm, aki nagyon barátságos és tele van energiával, írja, hogy Angliába hajózik. Talán már meg is érkezett. Szándékában áll felkeresni Önt a végleges könyvmegjelenéssel kapcsolatban – csak nyomdába kerül majd valahol, mondjuk Afrikában. […]
Címzett: Carlo Linati (a levél eredeti nyelve: olasz)[3]
- szeptember 21., Rue de l’Assomption 5, Párizs XVI
Kedves Mr Linati: […] tekintve, hogy milyen iszonyat terjedelmes és iszonyat komplex lesz majd háromszor is istenverte regényem, az lenne a legjobb, ha küldenék valamiféle összefoglalót – kulcsot – vázat – sémát (kizárólag személyes használatra). […] A regény két népnek (izraelita – ír), ugyanakkor az emberi test körforgásának az eposza, továbbá egy nap (az élet) kis története. Gyerekkorom óta lenyűgöz Odüsszeusz karaktere. Tizenöt éve, amikor belefogtam az írásba, egy elbeszélést terveztem a Dublini emberekbe, de azt feladtam. Hét évig dolgoztam ezen a könyvön – a fene egye meg! Ugyanakkor afféle enciklopédia is. Az volt a szándékom, hogy átültessem a mítoszt sub specie temporis nostri, illetve hogy minden kaland (vagyis minden óra, minden szerv, minden művészet a szomatikus nagy egészben egymással folyamatosan összefonódva) ne csak lehetővé tegye, de meg is teremtse a saját technikáját. Minden kaland, mondhatni, egy ember, habár több ember vesz részt bennük – olyanformán, ahogy Aquinói Szent Tamás jellemzi a mennyei seregeket. Az angol nyomdászok egy szót sem voltak hajlandók kinyomtatni belőle. Amerikában négyszer tiltották be a folyóiratot.[4] Most meg, úgy hallom, valami nagy mozgalom van készülőben a könyv megjelenése ellen, melyben puritánok, angol imperialisták, ír köztársaságpártiak és katolikusok egyesítik az erőiket – micsoda szövetség! Megérdemelném a Nobel-békedíjat, a mindenit!
Címzett: John Quinn[5]
- november 24., rue de’l Université 9, Párizs VII
Kedves Mr Quinn: […] 1914-ben kezdtem írni az Ulyssest, és feltehetően 1921-ben fogom befejezni. Azt hiszem, ez a huszadik lakás, ahol írom – és a leghidegebb. Az összes jegyzet megtölt egy kis bőröndöt, de a folyamatos költözés során gyakran nem volt rá lehetőségem, hogy szortírozzam őket, mielőtt bizonyos részek megjelentek volna. A beszúrásoknak (főként szavak vagy szókifejezések, ritkán szövegrészek) be kell kerülniük a könyvváltozatba. Mielőtt Triesztből elindultam, a Kirkével bezárólag minden fejezethez megcsináltam ezt a szortírozást. A Lótuszevők, a Laisztrügónok, a Nauszikaá és a Küklopsz fejezetekben van a legtöbb betoldás. […]
Remélem, a Kirké fejezetet még karácsony előtt befejezem. Az Eumaiosz nagyjából már megvan, így januárban tudom küldeni. […] Január után szükségem lesz pár hónap pihenésre, hogy megírjam az Ithaka és a Pénelopé fejezeteket, de ezeknek a körvonalai már 1916 óta alakulnak, és sokkal rövidebbek, mint a Kirké fejezet.
Címzett: Harriet Shaw Weaver
- augusztus 7., 71 rue du Cardinal Lemoine, Párizs V
Kedves Miss Weaver: Öt hét boldogító vakációra küldött a szemem – a legfurcsább, bár nem a legrosszabb roham után, mert három hét helyett három óra alatt tetőzött. Azok, akik kitartóan hitték, hogy már fiatalon fél lábbal a sírban voltam, biztos nagyon tanulságosnak ítélték volna, ha látják, hogyan fetrengek a szőnyegen. De legalább viszonylag gyorsan kijöttem belőle. Javasolják, hogy menjek Aix-les-Bains-be, de én inkább Ithakában vagyok. Írok, átírok és javítok, egy vagy két szemmel, legalább napi tizenkét órában, akkor tartok csak egy ötperces szünetet, amikor már semmit sem látok. Aztán tovább zakatol az agyam, de ez semmi ahhoz képest, hogy az olvasóim agya hogy fog majd zakatolni. Nem jöttem teljesen rendbe, és ez a lehető legrosszabb dolog, amit most csinálok, de nem tudom nem csinálni. Azért is ostobaság, mert a könyv megjelenésével ennek a munkának valószínűleg a tizede sem fog megtérülni. Az előfizetések nagyon lassan és gyéren érkeztek be eddig, és úgy tűnik, most már apadóban vannak, vagy el is apadnak… Próbálom behozni a lemaradást. […]
Az volt a terv, hogy negyvennyolc órára elmegyek valahova pihenni, de úgy döntöttem, inkább maradok. Ha lefeküdnék az ország valamelyik távoli zugában, annyira fáradt vagyok, hogy nem lenne energiám felkelni.
Már megvan az Ithaka nagy része, de még be kell fejezni, átdolgozni, átrendezni, főleg a szerkezete miatt. A Pénelopé első mondatát is megírtam, de mivel 2500 szót tartalmaz, nagyobb teljesítmény, mint amilyennek látszik. A fejezet nyolc vagy kilenc mondatból áll, mind egyformán hétmérföldes, és egy egyszótagú szóval végződik. Bloom és Bloomék hamarosan holtak lesznek, hála Istennek. Mindenki azt mondja, hogy Bloomnak már rég meg kellett volna halnia…
Címzett: Harriet Shaw Weaver
- augusztus 30., 71, rue du Cardinal Lemoine, Párizs V
Kedves Miss Weaver: […] Kénytelen voltam a napi tizenhat óra munkát hatra csökkenteni, miután rám jött egy roham, úgy tűnik, valamitől elájultam. […] Körülbelül két óráig tartott, nagyon ideges voltam, és rendesen megijedtem. Azóta a maratonra edzek, napi 12 vagy 14 kilométert gyalogolok, és a Szajnát kémlelem, hol tudnám Bloomot egy 25 kilós súllyal a lábán bedobni. […]
Címzett: Harriet Shaw Weaver
- október 7., 9, Rue de l’Université, Párizs VII
Kedves Miss Weaver: Csak pár sorban jelzem, hogy ismét itt vagyok, kéziratok és ceruzák (piros, zöld és kék), többpolcnyi könyv, kofferek és egyéb kellékek kíséretében, korrektúrákkal elhavazva és őrült iramban dolgozva. Még vagy három hét, és befejezem az Ulyssest, hála Istennek, és (ha a francia nyomdászok nem ugrálnak mind fejvesztve a Rhône-ba, amikor meglátják a tőlem visszakapott mozaikokat), november elején meg is fog jelenni. A Pénelopé fejezetet elküldtem a nyomdásznak, mivel Larbaud szeretné még azelőtt elolvasni, hogy a Nouvelle Revue Française-be készülő cikkét befejezi. A megelőző Ithaka fejezetet most rakom rendbe. Valójában ez a vége, mert a Pénelopénak nincsen eleje, közepe vagy vége. […] Az Aiolosz fejezetet átdolgoztam. A Hádész és Lótuszevők fejezeteket jelentősen bővítettem, és a többi fejezeten is jócskán alakítgattam. A Télemakhiában (első három fejezet) azonban nem sok minden változott. A következő három hetet még bírni fogják a szemeim, bár tudom, hogy őrültség ennyit terhelni őket, de már minden irányból érzem a türelmetlenséget, mely részben elvárásból, részben pedig bosszúságból fakad. Nagyon-nagyon lassan haladok, és éppen csak annyi energiám van, hogy megírjam az Ithaka kopár sziklaoldalait.
Szívélyes üdvözlettel, alig várva, hogy hét év után ismét szabadlábra kerülhessek.
Címzett: Harriet Shaw Weaver
- február 8., Rue de l’Université, 9, Párizs VII
Kedves Miss Weaver: Nagyon köszönöm kedves táviratát. Február 2-án megérkezett Párizsba két példány az Ulyssesből (no. 901 és 902), majd február 5-én további kettő (no. 251 és 252). Egy példány kiállításra került, a másik hárommal meg előfizetők indultak szerte a világba. A bejelentés óta, hogy megjelent a könyv, a boltot folyamatosan rohamozzák a vásárlók – naponta kétszer, háromszor is idehajtatnak, de nincs mit adni nekik. Egy rakás távirat és telefon után végre úgy tűnik, ma jön 7 példány, és holnap további 30. Nehéz lett volna a könyv történetének ennél idegölőbb befejezést elképzelni! A deluxe kiadás első 10 példánya nem lesz kész szombat előtt, így legkorábban jövő hét kedden fogja a saját példányát kézhez kapni (no. 1). […]
Címzett: Robert McAlmon[6]
- február 11., Rue de l’Université, 9, Párizs VII
Kedves McAlmon: Február 2-án, a születésnapomon, megjelent az Ulysses. […] A megjelenés utáni első héten 4 példányt küldtek csupán az Ulyssesből, mert valami nem stimmelt a borítóval. Képzelheted, micsoda jelenetek voltak a boltban! Jó kis idegölő befejezés. Végre jött 80 vagy 100 példány, de még mindig feldúlt vagyok, és közben próbálok Miss Beachnek[7] a postázásban segíteni, úgy csomagolni, ahogy eddig még nem csomagoltak. A British Museum is rendelt belőle egyet, meg a Times is, így azt ajánlom, minél hamarabb menj el gyónni, mert közelg az ítélet napja. A Dail Eireann propagandaminisztere is meglátogatott, és érdeklődött, tervezem-e, hogy visszatérek Írországba – amire kitérő választ adtam. Olybá tűnik, hogy kabinetminiszteri minőségében fel akar terjeszteni a Nobel-díjra, azt követően, hogy ratifikálták az egyezményt a Westminsterben, bár e lépést nem a kabinet nevében tervezi megtenni. Van egy sejtésem, hogy ha nem gondolja meg magát a teljes szöveg ismeretében, a tárcáját fogja elveszteni, nekem meg a legcsekélyebb esélyem sincs a díjat megnyerni…
Címzett: Robert McAlmon
- március 1., Rue de l’Université, 9, Párizs VII
Kedves McAlmon: Isten tudja, mikor mehetek már végre egy kis szabadságra. Darantière a maradék kis eszemet is elveszi. Egy hónapja nem küld példányt, és sajtópéldányokat sem lehet belőle kisajtolni. Itt kell maradnom és a deluxe példányokat dedikálnom. Emellett két lakás után kajtattam. Az egyik már elúszott, de a másikból még lehet valami. Meddig maradsz ott? Remélem, nem haragszol, hogy semmilyen formában nem írtam. Ha itt lennél, értenéd a helyzetet. Befejezted már az Ulyssest? Ha igen, hallani szeretném, hogy mi a véleményed az egészről. Az utolsó két fejezet hemzseg a hibáktól. […] Tegnap meglátogatott egy újságíró, és megkérdezte, hogy most éppen mit írok!!! […]
*
Jegyzetek:
[1] Harriet Shaw Weaver 1914-ben a londoni Egoist irodalmi folyóirat szerkesztőjeként lépett először kapcsolatba Joyce-szal – amikor az Egoist sorozatformában publikálni kezdte az Ifjúkori önarcképet, amely aztán 1917-ben az Egoistnál jelent meg könyvformában is –, és Joyce élete végéig szoros és szerteágazó kapcsolatban maradtak egymással. Miss Weaver nemcsak Joyce szerkesztője és kiadója, illetve egy idő után barátja volt, de vagyonos lévén jelentős és folyamatos anyagi támogatást is nyújtott neki. Mivel Joyce Triesztben, Zürichben, majd Párizsban élt, Miss Weaver pedig Angliában, leginkább levélben érintkeztek egymással.
[2] 1914-ben Grant Richards londoni kiadójánál, kilencévnyi huzavona után került végre nyomtatásba a Dublini emberek.
[3] Az író-műfordító Carlo Linati fordította Joyce-ot elsőként olaszra, jóllehet nem az Ulyssest, hanem a Száműzötteket. Linati volt az első, akinek 1920 szeptemberében Joyce küldött egy megértést segítő vázat az Ulysseshez. Később az Ulysses francia fordításában részt vevő Valéry Larbaud-nak és Stuart Gilbertnek is küldött ilyen sémát, szintén személyes használatra, de nem ugyanazt, mint Linatinak.
[4] Az Ulysses 1918 tavasza és 1920 ősze között a The Little Review irodalmi folyóiratban jelent meg sorozatformában, de 1920 októberében ennek hirtelen vége szakadt, amikor is a folyóirat két női szerkesztőjét, Margaret Andersont és Jane Heapet „obszcenitás” terjesztésének vádjával perbe fogták.
[5] John Quinn New York-i ügyvéd, Joyce támogatója, és egy ideig az amerikai jogi képviselője.
[6] 1921-től Joyce közeli, Párizsban élő amerikai íróbarátja. 1921 folyamán havonta több mint 100 dollárt utalt át Joyce számára, és később is támogatta anyagilag.
[7] Az amerikai születésű Sylvia Beach Shakespeare and Company nevű párizsi könyvesboltja jelentette meg az Ulyssest Joyce negyvenedik születésnapján.
