Cormac McCarthy: Az utas (részlet)
Fotó: Miko Atori / Shutterstock
Cormac McCarthy: Az utas (részlet)

Tizenhat év kellett hozzá, de Cormac McCarthy még halála előtt eljutott Az úttól Az utasig – utolsó párregényéből Greskovits Endre fordításában közlünk részletet. 

Te tényleg búvár vagy? kérdezte Bianca.
Ő nem olyasféle, amilyenre te gondolsz, drágám, mondta Dave.
Ő mindenféle búvár, amit csak meg tudsz nevezni, jegyezte meg Seals, aki azzal küszködött, hogy kicsit fölegyenesedjen, és egyik öklét az asztalra tette. Mindenféle istenverte búvár.
Mentőbúvár vagyok, mondta Western.
Mit mentesz?
Aminek a mentéséért fizetnek. Ami elveszett.
Kincset?
Nem. Ez kereskedelmibb dolog. Rakományokat.
Mi volt a legfurcsább, amire valaha megkértek?
Úgy érted, ami nem szexuális természetű?
Tudtam, hogy kedvelem.
Nem tudom. Gondolkodnom kell rajta. Pár ismerősöm egyszer kiemelt egy hajónyi denevérszart.
Halljátok ezt? kérdezte Seals. Denevérszart.
Hogyan kerültél bele ebbe?
Ne is kérdezd, drágám, mondta John. Nem szeretnéd tudni. Titokban abban reménykedik, hogy a mélyben hal meg, így vezekel a bűneiért. És ez csak a kezdet.
Egyre érdekesebb.
Ne izgasd föl magad túlságosan. Talán már észrevettél bizonyos zárkózottságot az emberünknél. Igaz, hogy veszélyes víz alatti munkát végez nagy pénzért, de az is igaz, hogy fél a mélységtől. Na, mondod. Legyőzte a félelmeit. Egy kicsit se. Lemerül a mélységbe, de még csak föl se tudja fogni. A sötétségbe meg a dermesztő hidegbe. Én szeretek beszélni róla, ha ő nem. Biztosan szeretnétek hallani a bűn és vezeklés-részét. Ez a minimum. Vonzó férfi. A nők meg akarják menteni. De persze ő túl van ezen az egészen. Mit mondasz, Lovag? Milyen messze vagyok a céltól?
Csak fantáziálj tovább, Sheddan.
Azt hiszem, igazam van. Tudom, mire gondoltok. Egy hatalmas, összevissza és megalapozatlan egót láttok bennem. De teljes őszinteséggel mondom, hogy bennem a legkisebb törekvés sincs az önérzet oly magasságaira, amilyeneket a Lovag parancsol. És arról is van fogalmam, hogy ez még kölcsönöz is bizonyos érvényességet a nézeteinek. Végső soron én pusztán a társadalom ellensége vagyok, ő viszont Istené.
Húha, mondta Bianca. Mohó tekintettel fordult Western felé. Mit csináltál?
Sheddan vékony arca behorpadt, ahogy szívta a szivart. Az illatos füstöt átfújta az asztal fölött és mosolygott. Amit a Lovag sosem értett meg, az az, hogy a megbocsátásnak határideje van. A bosszú viszont sose késő.
Western megitta a söre maradékát és az asztalra tette a korsót. Mennem kell, mondta.
Maradj, mondta Sheddan. Mindent visszaszívok.
Arról álmodni se merek. Tudod, hogy mennyire élvezem a locsogásod.
Nem az egyik olyan tengerentúli munkádra mész, ugye?
Nem. Hazamegyek aludni.
Vége az éjszakai műszaknak, mi?
Ez tulajdonképp csakis a pénzről szól. Majd találkozunk.
Fogta a táskáját, felállt, biccentett a gyülekezetnek és elindult a Bourbon Streeten a vállára vetett táskával.
Tetszik a barátod, mondta Bianca. Jó segge van.
Reménytelen, drágám.
Miért? Meleg?
Nem. Szerelmes.
Kár.
Annál rosszabb.
Hogyhogy?
A húgába szerelmes.

*

Az utas testvérregényével, a Stella Marisszal együtt ma jelenik meg a Jelenkor Kiadónál Greskovits Endre fordításában. A szöveget a kiadó engedélyével közöljük.

A cikk szerzőjéről
Cormac McCarthy (1933–2023)

Amerikai író. Legutóbbi kötete magyarul: Az utas - Stella Maris (Jelenkor, 2023)

A fordítóról
Greskovits Endre (1954)

Műfordító.

Kapcsolódó
A McCarthy-mondat (Cormac McCarthy 1933-2023)
Sári B. László (1972) | 2023.06.15.
„kő kövön nem maradt” (Beszélgetés Totth Benedekkel)
Sári B. László (1972) | 2020.07.24.