Tengeri csillagomat a Csendes-óceánban hagyom
A kakukkomat Tibetben
Lajháromat az Amazonasban
Főzök, előadásokat tartok és lassan megöregszem

A tundrán az ujjam egy tűlevelűhöz tapad
A sarkvidéken hókupacba temetem a szemem
A szívem a Csendes-óceán mélyén olvad el
Így eszem, alszom, iszom és nevetek

Aztán bánat fúj a Meru-hegy felől
Nem olvad fel a jégtakaró, egy éven át hullnak belőle a könnyek
Láz érkezik a Szaharából
A kaktuszok képtelenek becsukni a szájukat
Tűk állnak ki a nyelvükből
Szájüregük forró akár a láva

Ide ne gyere értem, vad tengeri csillagom
Az mondják, hogy egy rizsszemből kelsz ki
És magasra nősz, akár egy ház vagy egy hegy, de ne gyere ide
Még akkor se gyere, ha a könnyeim
Csatornát mélyítenek az ágyam alatt
Hiszen te nem ott élsz
Ha visszajössz, csillagot tűzök a hajamba és a világ
Sötétje robban fel bennem

Új nap virrad, tiszta, mint tájfun után az ég
Cipőim halott patkányok, állok az utcán

Miért van ilyen messze a karom, a lábam, ha ennyire kicsi vagyok
A világ összes szele együtt űzött ebbe a testbe
Mindenhonnan felém fújják a pillangóimat
Végtagjaim szanaszét repülnek, tudatomra köd borul

Soha nem lesz elég levegőm, csak vonszolom magam a tundrán
A betegségem jókor érkezik,
Nem kell törődnöm az idővel

Volt, aki sokáig nézett, de már eltűnt
A lábaim sincsenek a közelemben
A lábaim elindulnak, aztán szaladni kezdenek
Hegyek közé vágtázó farkasok