Macuo Basó haikuit időrendi sorrendben bemutató sorozatunk következő részében az 1666 telén született haikuk mellett az 1967-es év haikuit is közöljük Kiss Marcell fordításában. Középpontban a cseresznyefa-virágzás.
1.
1666. tél
Óriás pelyhek
Nyári kimonóminta
Ez a havazás
2.
1666. tél
Száradt zúzmara
Csak szomorúság nyílik
A téli mezőn
3.
1667. tavasz
Virágok arca
Szégyenlősen rejtőzik
Ködben van a hold
4.
1667. tavasz
Szilva virágzik
Ne szórd szanaszét szirmát
Susogó szellő
5.
1667. tavasz
Mint szépség haját
Keleti szél fésüli
Fűzfa ágait
6.
1667. tavasz
Mocsi hószemek
Fűzvesszőkön tapadnak
Rizssüteménnyé
7.
1667. tavasz
Mindenhol virág
Bánom, de nem nyílik ki
Verses füzetem
8.
1667. tavasz
Bimbók pattannak
Nagyokat hahotáznak
Tavaszi szélben
9.
1667. tavasz
Közel már a nyár
Kösd hát be zsákod száját
Sziromszóró szél
10.
1667. tavasz
A hacuszeieknek, akik a cseresznyefa virágzást jöttek csodálni
Vidám emberhad
Hacusze lakója mind
Szakura lesők
11.
1667. tavasz
Síró cseresznye
Fordulnék, otthagynám de
Visszahúz az ág
12.
1667. tavasz
Süvítő szélben
Farkát csóváló kutya
Ma a cseresznye
Cseresznyefa-virágzás
Ebben a részben Macuo Basó két 1666-os téli haikuja mellett az összes 1667-ben írt haikuját közöljük. Érdekes, hogy a 1667-es évből – datálhatóan legalábbis – kizárólag tavaszi versei maradtak fent, azokban pedig többnyire a múló szépség szimbóluma, a cseresznyefa-virágzás a téma.
Japánban már a Nara korban (710-794) a nemesi családok szokása volt, kínai mintára, a tavaszi szilvavirágzás megtekintése. A ma is fontos eseményszámba menő cseresznyefa-virágzás nézés a Heian korban (794-1185) jött divatba, de jó darabig még ugyancsak az arisztokrácia szórakozása volt, és az 1600-as években lett a szamurájok, majd a köznép időtöltése. Basó maga is már ebben a „plebejus kontextusban” örökítette meg a virágzást és a virágzást csodáló honfitársait.
