Macuo Basó haikuit időrendi sorrendben bemutató sorozatunk következő részében egy fontos fordulópont, az 1666-os év haikuit közöljük Kiss Marcell fordításában.
1.
- nyár
Várni és várni
Kakukk első énekét
Ezer év talán!
2.
- ősz
Őszi szél süvít
A tolóajtó száján
Éles éneket
3.
- ősz
Tanabata éj[1],
Az égi találkozást
Eső mossa el
4.
- ősz
Világítson csak
Mindig a legjobb otthon
Kiotó holdja
5.
- ősz
Égi fény, ő az?
Sitateru hercegnő[2]?
A holdnak arca
6.
- ősz
Nádlevél dalol
Őszi szél tanítja őt
Szájról-szájra tán
7.
- ősz
Szemtelenül szép
Terülő bokorhere
Virágzó arca
8.
- tél
Holdnak tükrében
Újévvel szemezgetek
Évszakok között
9.
- tél
Téli eső hull
A fenyők meg csak várnak
Hótakaróra
10.
- tél
Halott gyermek szüleinek házában
Hóval borítva
Bambusz apró csomója
Felfordult világ
*
A fordító jegyzete:
Hóborította bambuszcsomó
Előző kommentárunkban már megemlítettük, hogy az 1666-os év igazi fordulópont Macuo Basó életében. Ebben az évben halt meg korábbi munkaadójának fia, barátja és költőtársa Todo Jositada, akinél addig szolgált.
A biztosnak tűnő egzisztenciáját elveszítő, huszonkét éves Basó minden bizonnyal kénytelen volt újragondolni életét, melynek 1666 és 1672 közti periódusáról – ekkor költözött a fővárosba, Edóba – nem sokat tudunk.
A feltételezések szerint először hazaköltözött, majd két évet vándorolt, és közben lehetséges, hogy viszonya volt egy Dzsútei nevű sintó papnővel. Mindez bizonytalan, de az azonban bizonyos, hogy nem hagyta abba a versírást, és ha szűk körben is, de lassan ismertséget szerzett, három – 1667-ben, 1669-ben és 1671-ben kiadott – antológiában is megjelentek a művei.
A most közölt, 1666 nyarán, őszén és telén írt tíz haikuja nem reflektál – direkt módon semmiképpen sem – a saját életének történéseire. Időtlen, az egyes évszakokhoz kötődő természeti képeket vonultat fel inkább. A szél, a hó és az eső közepette felvillanó hold, kakukk, nádlevél, bokorhere és fenyő elegáns szépségét megörökítő költő mégis talán akkor írja a legerősebb sorait, amikor az ember az igazi témája. Így abban a téli haikuban, amelyben a legfájdalmasabb emberi gyászt örökíti meg a halott gyereket szimbolizáló, hóborította bambuszcsomó képében.
Jegyzetek:
[1] Tanabata – A holdnaptár hetedik hónapjának hetedik napján tartott kínai eredetű japán ünnep. Évente egyszer ezen az éjszakán találkozhat az egymástól a Tejút által elválasztott két szerelmes, Hikobosi (Csordásfiú,Altair csillag) és Orihime (Szövőlány, Vega csillag).
[2] Sitateru hercegnő – A japán legenda szerint a költészet azóta létezik, hogy ég és föld elváltak egymástól, és Sitateru hercegnő hozzáment Amevaka herceghez.