Haikuk vándorúton - Macuo Basó haikui (2.)
Fotó: Shutterstock
Haikuk vándorúton - Macuo Basó haikui (2.)

Macuo Basó haikuit időrendi sorrendben bemutató sorozatunk következő részében egy fontos fordulópont, az 1666-os év haikuit közöljük Kiss Marcell fordításában.  

1.

  1. nyár

Várni és várni
Kakukk első énekét
Ezer év talán! 

2.

  1. ősz

Őszi szél süvít
A tolóajtó száján
Éles éneket 

3.

  1. ősz

Tanabata éj[1],
Az égi találkozást
Eső mossa el 

4.

  1. ősz

Világítson csak
Mindig a legjobb otthon
Kiotó holdja 

5.

  1. ősz

Égi fény, ő az?
Sitateru hercegnő[2]?
A holdnak arca 

6.

  1. ősz

Nádlevél dalol
Őszi szél tanítja őt
Szájról-szájra tán 

7.

  1. ősz

Szemtelenül szép
Terülő bokorhere
Virágzó arca 

8.

  1. tél

Holdnak tükrében
Újévvel szemezgetek
Évszakok között 

9.

  1. tél

Téli eső hull
A fenyők meg csak várnak
Hótakaróra 

10.

  1. tél

Halott gyermek szüleinek házában

Hóval borítva
Bambusz apró csomója
Felfordult világ

 

*

A fordító jegyzete: 

Hóborította bambuszcsomó

Előző kommentárunkban már megemlítettük, hogy az 1666-os év igazi fordulópont Macuo Basó életében. Ebben az évben halt meg korábbi munkaadójának fia, barátja és költőtársa Todo Jositada, akinél addig szolgált.

A biztosnak tűnő egzisztenciáját elveszítő, huszonkét éves Basó minden bizonnyal kénytelen volt újragondolni életét, melynek 1666 és 1672 közti periódusáról – ekkor költözött a fővárosba, Edóba – nem sokat tudunk.

A feltételezések szerint először hazaköltözött, majd két évet vándorolt, és közben lehetséges, hogy viszonya volt egy Dzsútei nevű sintó papnővel. Mindez bizonytalan, de az azonban bizonyos, hogy nem hagyta abba a versírást, és ha szűk körben is, de lassan ismertséget szerzett, három – 1667-ben, 1669-ben és 1671-ben kiadott – antológiában is megjelentek a művei.

A most közölt, 1666 nyarán, őszén és telén írt tíz haikuja nem reflektál – direkt módon semmiképpen sem – a saját életének történéseire. Időtlen, az egyes évszakokhoz kötődő természeti képeket vonultat fel inkább. A szél, a hó és az eső közepette felvillanó hold, kakukk, nádlevél, bokorhere és fenyő elegáns szépségét megörökítő költő mégis talán akkor írja a legerősebb sorait, amikor az ember az igazi témája. Így abban a téli haikuban, amelyben a legfájdalmasabb emberi gyászt örökíti meg a halott gyereket szimbolizáló, hóborította bambuszcsomó képében.   

Jegyzetek:

[1] Tanabata – A holdnaptár hetedik hónapjának hetedik napján tartott kínai eredetű japán ünnep. Évente egyszer ezen az éjszakán találkozhat az egymástól a Tejút által elválasztott két szerelmes, Hikobosi (Csordásfiú,Altair csillag) és Orihime (Szövőlány, Vega csillag).

[2] Sitateru hercegnő – A japán legenda szerint a költészet azóta létezik, hogy ég és föld elváltak egymástól, és Sitateru hercegnő hozzáment Amevaka herceghez.

A vers szerzőjéről
Macuo Basó (1644-1694)

Japán költő, író. A haiku legnagyobb klasszikus mestereként tisztelik.

A fordítóról
Kiss Marcell (1978)

Műfordító. Kínai, koreai, japán és angol nyelvből dolgozik. Fontosabb fordításai: Gao Xingjian: Lélek-hegy (2008), Han Kang: Nemes teremtmények (2018), Mo Yan: Élni és halni végkimerülésig (2020)

Kapcsolódó
Haikuk vándorúton - Macuo Basó haikui (1.)
Ki volt Macuo Kinszaku? (Haikuk vándorúton - Macuo Basó arcai 1.)
Kiss Marcell (1978) | 2025.10.10.