José Saramago: Lanzarotei füzetek (részlet, 2.)

Szeptember 30.

Kezdetben volt a Ceruza. Aztán megjelent a Toll, egy vékony, henger alakú rudacska, általában lazacvörös színű, amely a Tollhegyben végződött. De a Toll néha szeszélyesen viselkedett, váratlan és végzetes foltokat ejtett, eltökélten beszivárgott a Papírrostok közé, ahonnan hirtelen kiszabadulva álnokul szétfröccsent. A Ceruza más vérmérsékletű volt, jobban együttműködött, és habár megesett, hogy kitört a Hegye, kárpótlásul részesei lehettünk valami könnyű mámornak, melynek révén megérezhettük a Ceruzahegyező nyomán csigavonalban letekeredő faforgács illatát, valamint azt a másikat, a Grafit erőteljes, érzéki aromáját, jövendőbeli bűnök előhírnökét. Ugyanakkor, az igazat megvallva, a Tinta sem maradt alul az érzékek e jóleső ingerlésében, és talán még túl is szárnyalta azt, ha ugyan nem az emlékezet műve ez a savanykás illat, ami most az orromat csiklandozza.

Létezett a Színes Ceruza és az Íróceruza, bár egyiket sem így neveztük, egész egyszerűen csak Ceruzának hívtuk, megszokásból. A Ceruzákat számozták, a Hármas volt a kemény, a Kettes a puha. Az Egyesről és a Négyesről nem lehetett tudni semmit, a tökéletlenség és a szertelenség érinthetetlen birodalmához tartoztak, ami már a magasabb osztályok kiváltságát, a nagykorúság küszöbét jelentette. A számokon kívül a Ceruzának neve is volt, Fabernek hívták. Néhányan közülünk, akik járatosabbak voltunk a természetfölötti jelenségek ismeretében, félelemmel vegyes tisztelettel beszéltünk olyan, a hétköznapi ember számára elérhetetlen istenségekről, melyeknek már a neve is – Caran d'Ache, Koh-i-Noor – misztikus borzongást keltett.

Így történt, hogy ezekben az időkben a Ceruzával álmodtam. Egy tucat hevert belőlük olyan papírlapokon, melyekről tudtam, hogy én magam írtam tele őket, és melyeket álmomban még el tudtam olvasni, de utána már nem emlékeztem rájuk. Ma már sokat adnék, ha megtudhatnám, mi állt azokon a reménytelenül elveszett, képzeletbeli papírlapokon, ahogy e rejtély megoldásáért is: ha mindazok a ceruzák, melyek Faber márkájúak, annyian felsorakoznának, hogy kárpótolnának a csalódásért, amiért a másik kettőből nem birtokoltam egyet se, vagy éppen ellenkezőleg, tudtomon kívül gazdag Caran d'Ache és Koh-i-Noor tulajdonos voltam, bár nem volt hasznom belőle: egyetlen szót sem írtam le soha velük, még álmomban sem. Egészen mostanáig.

*

A Lanzarotei füzetek hátteréről itt írtunk korábban.