A Szegény párák, Jórgosz Lánthimosz 2023-as filmje több nemzetközi díjat nyert (a legfrissebb BAFTA-díjakat lásd itt), és hozott néhány Oscar-díjat is. Emma Stone felszabadítóan remek alakítása, a magyar berendező, Mihalek Zsuzsa sikere és a stáblistán szereplő sokszáz magyar név mellett még egy különlegessége van a filmnek és annak, hogy pont most került nálunk a mozikba: két nemrég megjelent magyar könyv gazdag háttérismereteket nyújt a filmhez. Péter Ágnes A függetlenség ára: Mary Wollstonecraft és Mary Wollstonecraft Shelley öröksége (Jelenkor, 2022) című könyve mélységeiben mutatja be Mary Shelley és édesanyja, Mary Wollstonecraft életét: saját írásaikon és azok kulturális közegének gazdag bemutatásán keresztül ismerhetjük meg a két szerzőt és gondolkodásmódjukat. Péter Ágnes ugyanekkor friss fordításban adta újra közre Mary Shelley Frankensteinjét is (részlet a kötetből itt, kritikánk itt olvasható).[1] Ez a film pedig mint női Frankenstein-film került a köztudatba.

Bella Baxter története valóban egy újabb, műtéttel mesterségesen életre hívott teremtmény körül forog, ahol a teremtmény nő. De ha még friss élmény Péter Ágnes könyve és Mary Shelley élettörténete, akkor a filmet nézve 

Bella kalandos felnőtté válása mögött nemcsak Mary Shelley legismertebb művének árnya, Frankenstein doktor és a szörny alakja jelenik meg, hanem egyre erősebben felsejlik még egy történet. Ez pedig Mary Shelleyről szól,

aki maga is anya nélkül nőtt fel egy tudós apa, William Godwin felügyelete alatt.

Legalább három szálon nézhető tehát a film, és ott van negyedikként a film alapjául szolgáló mű, Alasdair Gray 1992-es azonos című regénye is. Egyrészt látjuk Emma Stone alakításában Bellát, akit a tudós Baxter mentett meg, operált át és hívott (vissza az) életre. Másrészt mögötte felismerjük Mary Shelley Frankenstein, avagy a modern Prométheusz című, eredetileg 1818-ban megjelent regényének Teremtményét, akit Victor Frankenstein szerkesztett össze és látott el az élet szikrájával. Harmadrészt mindezek mögött kirajzolódik Mary Shelley, eredeti nevén Mary Godwin alakja. Mary születése után anyja, Mary Wollstonecraft, a tizennyolcadik század egyik forradalmi gondolkodója és a női egyenjogúság filozófus hirdetője, gyermekágyi lázban, 38 évesen meghalt. A babát apja, William Godwin, a kor nagyhírű filozófusa nevelte fel. Mary Goodwin aztán nagyon fiatalon nekilátott kísérletezni saját életével Percy Bysshe Shelley oldalán.

Intellektuális és irodalmi fejlődése is üstökösszerű volt: 18 évesen kezdte írni a Frankensteint, az angol romantikus költők második nemzedéke közül kiragyogó, ma is népszerű prózai alkotást,

 egy olyan történetet, ami beköltözött a nyugati világ képzeletébe és amit azóta is minden generáció feldolgoz a maga számára.

A Szegény párákban a Teremtmény Bella, aki eszmélése pillanatától felnőtt női testben találja magát, agyának azonban még hozzá kell testéhez fejlődnie: meg kell tanulnia járni, beszélni, akaratát, késztetéseit a társadalmilag elfogadott normákat megismerve kezelni. Páratlan szellemi képességeivel, tanulékonyságával és erős szexualitásával a szokásos hosszú érési folyamatot radikálisan lerövidítve és az érzelem vezérelte kitérőket jórészt kikerülve válik a szemünk előtt felnőtté.

Mary Shelley máig eleven regényében a Teremtményt Frankenstein alkotja meg, aki természetfilozófiai és kémiai tanulmányai során az élet titkát kutatja, és fel sem fogja, hogy Teremtménye attól még nem lesz alkalmas az életre, hogy emberi alakot kap és mozogni tud, és halálos rémülettel, tehetetlenül nézi, ahogy a Teremtmény – oktatás, nevelés, az életbe való szeretetteljes bevezetés nélkül – a laboratóriumból kiszabadulva beláthatatlan következményekkel járó útra indul.

William Godwin, Mary apja, aki fiatalon maga is kísérletező gondolkodó és a társadalmi formák kritikusa volt, lánya neveltetésében egyre inkább a zord atya szerepébe szorult, miközben Mary otthon kora legkiválóbb elméivel találkozott és szabadon használhatta apja könyvtárát. Apja a korban szokásos módon nem iskoláztatta, pedig Mary édesanyja, ha él, nyilván ragaszkodott volna az iskolába járáshoz, hiszen ő maga a nőnevelés és a női egyenjogúság harcos szószólója volt (1792-ben megjelent főműve, A Vindication of the Rights of Woman címe magyarul „A nők jogainak követelése” lehetne).

Ahogy a filmben Bella, Mary is többet tudott a világot leíró gondolatokról, mint arról, hogyan lehet a gyakorlati világ szokásai között élni.

Ő is csak felnőttkorában szerzett tudomást arról, ki is valójában: már Percy Bysshe Shelley-vel együtt olvasta végig édesanyja, Mary Wollstonecraft műveit,[2] bizonyos értelemben ekkor tudta meg, milyen gondolatok teremtménye ő.

Hogy Victor Frankenstein és Teremtményének alakja összeolvad, és gyakran el is felejtődik, a „Frankenstein-történet”-ben ki a szörny (lásd nálunk Ken Nesbitt Varró Dániel fordította versét az óvodás Frankensteinről), nemcsak az olvasói figyelmetlenség jele. Maga az alapszerkezet generálja a szerepek összemosódását. Egyrészről ott az ártatlan tudós, aki a tudomány elkötelezett szolgálata során katasztrofális következményekkel lépi át a tudományos, etikai vagy emberiességi határokat. Másrészről ott az ártatlan Teremtmény, aki teljesen öntudatlanul, tiszta lappal, vétlenül kerül az életbe. Először a Teremtmény válik szörnnyé, mert rettenetes dolgokat művel. De maga a Teremtő, a tudós is szörnyeteggé válik attól, hogy nem foglalkozott tudományos kutatása esetleges következményeivel. Beépült a gondolkodási sémáinkba az a fogalom, amikor a tudomány a világra szabadít egy pusztítónak bizonyuló találmányt, és 

óhatatlanul eszünkbe jut Frankenstein története akkor is, amikor kínai víruslaboratóriumok vagy a mesterséges intelligencia gyors előretörése, elszabadulása kerül szóba.

A filmben Bella teremtője olyan tudós, aki addig kísérletezik különféle gerinces élőlények változatos keresztezésével, míg egy a hálál kapuját átlépő emberi testen is sikeres kísérletet végez, melynek eredményeképpen a test új életre kel. De ez a tudós Mary Shelley apjára, William Godwinre legalább annyira hasonlít, mint Victor Frankensteinre. A keresztneve Godwin, amit Bella rövidítve Godnak mond, ami egyúttal „istent” is jelent. Teljes neve (Alasdair Gray regényében) Godwin Bysshe Baxter, ahol nemcsak Mary Shelley apjának a neve (Godwin) és Mary férjének jellegzetes második neve (Bysshe) jelenik meg, de annak a családnak a neve is (Baxter), akiknél Mary boldog hónapokat töltött 14 éves korában Skóciában,[3] bár pont Glasgow-ban, ahol Alasdair Gray regénye játszódik, nem járt.

Ami a nagy különbség Frankenstein és a Szegény párák között, az az, hogy itt „God” megszereti Bellát, és vigyáz rá, hogy Bella ne forduljon érzelmileg szembe vele, Bella pedig apjaként szereti őt, sőt, talán csak őt szereti. És ami szintén nagyon lényeges: Baxter teremtménye fejlődését figyelve saját gyerekkorát is újraéli, ahogy egy szülő is növekvő tudatossággal figyel fel rá, hogy addig természetesnek vett gyermekkora számos elfogadhatatlan elemet tartalmazott. Godwin is meglátja, és a film végére ki is mondja, hogy amit vele csináltak gyerekkorában, azt épeszű ember nem tenné a gyerekével. Nemcsak Bella, a Teremtmény fejlődik a szemünk előtt felelősségteljes, együttérző felnőtté (akiben azért megmarad az analitikus gondolkodás primátusa és a dolgok felvágása iránti szenvedély, bár átalakul a sebészet iránti érdeklődéssé). Godwin maga is lehetőséget kap a felnövésre: 

amit ő maga nem kapott meg, azt megadja Teremtményének, és ez visszasugárzik önmagára is.

Ahogy Bellát egyre inkább autonóm személyiségnek tekinti, maga is érző emberré válik, pedig a filmben fejvarratai azt sugallják, amit a regény egyik elbeszélői szálán megjelenő feltételezés is, hogy Godwint a „Frankenstein-módszerrel” gyártotta Sir Colin Baxter.[4]

Mary Shelley Frankensteinjének története sokkal tragikusabb, ahogy Mary élete is az volt. De Alasdair Gray eredeti műve is használ sötétebb színeket. A regény a Viktória-korabeli Glasgow-ban játszódik, amelynek elvesztése fájdalmas emlék 1992-ben, a mű megjelenésekor, amikor már lezajlottak az Európa kulturális fővárosa-szerep körüli gyors építkezések. Ebből a környezetből, akár a viktoriánus, akár a huszadik század végi Glasgow képeiből a budapesti stúdiókban készült filmben nem látszik semmi. Kirchknopf Andrea egy cikkéből azonban megtudhatjuk, hogyan illeszkedik az eredeti regény a posztmodern irodalom egyik ágaként jelentkező neoviktoriánus művek sorába: „egy letűnt kor iránt érzett nosztalgia együtt jelent meg a kritikai újraértelmezés igényének szellemével”.[5]

Különösen érdekes, ahogy a regényben a szereplők egymásnak ellentmondó, egymás narratíváját egyenesen meghazudtoló történetei között kell az olvasónak eligazodnia, miközben számos más irodalmi műre történik utalás, újabb értelmezési lehetőségeket is felvillantva. Ezek között kiemelt szerepe van Mary Shelley Frankensteinjének. A Times Magazine egy cikkében a film rendezője és forgatókönyvírója azt nyilatkozta, csak annyira hagyatkoztak a Frankenstein-történetre, amennyire Gray regénye is. A cikk idézi ugyanakkor Mary Shelley egy életrajzíróját is, aki szerint a film megjeleníti Mary Shelley saját feminizmusának és regényének lényegét éppúgy, mint élete fontos állomásait: európai utazásait, apjával való kapcsolatát, és saját küzdelmét elvei, életválságai és a társadalmi elvárások között.

De a film könyörületes hozzánk, nézőkhöz (na jó, talán lehetett volna kicsit rövidebb), és nemcsak vizuálisan és színészi alakítás szempontjából nyújt gazdag moziélményt, de rengeteg benne a poén, és olyan pillanatban engedi el a történet fonalát, amikor a szereplők sorsa épp elrendeződni látszik. A katasztrófa most elmarad.

*

Jegyzetek:

[1] A két kötetről magam is írtam a BUKSZ 2023/2. számában.

[2] Péter Ágnes: A függetlenség ára: Mary Wollstonecraft és Mary Wollstonecraft Shelley öröksége. Budapest, Jelenkor, 2022. 170.

[3] Uo., 157-159.

[4]  Alasdair Gray: Poor Things. London, Bloomsbury, 2002. 274.

[5] Kirchknopf Andrea: „A kortárs történelmi regény: A neoviktoriánus irodalom”. Filológiai Közlöny, 2017/2, 116-131. Itt: 117.