Bár [William] Godwin [Mary Wollstonecraft férje, anarchista filozófus] igyekezett elkerülni, hogy Mary teherbe essen, 1794 elején Wollstonecraft vegyes érzésekkel vette tudomásul, hogy ismét várandós. A gyermek érdekében, elveik ellenére 1797. március 29-én házasságot kötöttek. A baráti körből ekkor jó néhányan elfordultak tőlük, például a híres színésznő, Sarah Siddons, vagy a radikális írónő, Anna Letitia Barbauld, minthogy most lelepleződött: Mary soha nem volt törvényes felesége [első lánya,] Fanny apjának, Gerard Imlay-nek. Erre reagálhatott Wollstonecraft, amikor Mary Haysnek ezt írta:

Akik elég bátrak ahhoz, hogy korukat megelőzzék, és szellemi erejük által megszabaduljanak az előítéletektől, melyeket egy érettebb világ idővel majd úgyis megtagad, azoknak meg kell tanulniuk dacolni mások rosszallásával. Nem szabad túlságosan aggódva tisztelnünk mások véleményét. Én nem vagyok híve a jogok hangoztatásának. Azok, akik ismernek, tudni fogják, hogy elvből cselekedtem. S minthogy általában annyiban adunk hitelt mások érdemeinek, amennyiben mi is rendelkezünk azokkal: az emberiség legjobbjainak véleménye felől nyugodt vagyok. ‒ De támaszkodni csakis a magaméra támaszkodom.[1]

Wollstonecraft a terhessége alatt a következő vallomást intézte egyik levelében Godwinhoz:

Jól vagyok és nyugodt, leszámítva, hogy kicsit megzavart William úrfi [így nevezték tréfásan a születendő gyermeket] öröme, aki úgy döntött, ficánkol egyet, mikor tudattam vele, hogy üdvözlöd. Kezdem megszeretni ezt a kis porontyot, s úgy gondolok a születésére, mint ami még egy csomó lesz a kötésen, amit eszembe nem jutna kibontani. A férfiakat, azt hiszem, elrontja az őszinteség, mégis meg kell hogy mondjam neked, jobban szeretlek, mint gondoltam, hogy szeretlek, mikor megígértem, hogy örökre szeretni foglak. S hozzá kell tennem, – és ez, ha szívedet nem is, a jóakaratodat meg fogja örvendeztetni – összességében elmondható, hogy boldog vagyok. Oly gyengéd vagy, úgy tudsz szeretni, hogy belereszket minden porcikám, s öröm fog el, és további örömök ígérete.

Godwin így emlékszik vissza felesége terhességére:

Olyannyira nem volt benne rossz előérzet a szülés nehézségeivel kapcsolatban, hogy gyakran gúnyolódott is az angol nőkön, akik szokás szerint egy teljes hónapig el sem hagyják a szobájukat, miután megérkezik a gyermek. Egészségesen csinálta végig a terhességet… sokat sétált a környező mezőkön Sadler’s Wellsig, Ludgate Hillre a könyvesboltokat megnézni, vagy a Lamb Conduit mezőre. Személyisége és intellektuális képessége ereje teljében volt, és – ami szinte elképzelhetetlen teljesítmény egy nő esetében – jól ismert író volt.

Már megkezdődtek a szülési fájdalmai, amikor Wollstonecraft a következő cédulát küldte át Godwinnak:

Biztos vagyok benne, hogy még ma meglesz a poronty, de meg kell várnom Mrs. Blenkinsopot, hogy megjósolja az idejét – már elküldettem érte.[2] Kérlek, küldd át a lapokat. Jó volna, ha lenne nálam valami regény vagy más szórakoztató olvasnivaló, hogy lekösse a figyelmemet, és segítsen múlatni az időt. Nem tudnál valami ilyesmit küldeni?

Pár óra múlva, augusztus 30-án hajnalban megszületett az egészséges „poronty”. Godwin Mrs. Blenkinsop tanácsára orvost hívatott, mert a placenta sehogy sem akart távozni. Az orvos – ahogy akkor szokás volt ‒ csupasz kézzel távolította el a darabokra töredezett méhlepényt. Mary Wollstonecraft tíz nap múlva, szeptember 10-én gyermekágyi lázban meghalt.

1798 januárjában, négy hónappal felesége halála után Godwin kiadta Wollstonecraft összes fennmaradt írását, köztük az Imlay-hez írt leveleit, azzal a meggyőződéssel, hogy „nincs sok olyan egyén, akinek alakjához a közjó és az általános előrehaladás ügye szorosabban kötődne”, mint Wollstonecraft. Addigra már megírta és a posztumusz művekkel egy időben közre is adta felesége életrajzát Memoirs of the Life of the Author of The Vindication of the Rights of Woman (Emlékirat A nők jogainak védelmében szerzőjének életéről) címen. 

Ez az angol irodalomtörténet első modern életrajza.

Godwin így foglalja össze Mary Wollstonecraft gondolkodásmódjának természetét:

Gondolkodásának ereje az intuícióban volt. […] Valami megérzés alapján és igen élénk képzelete segítségével spontán tett magáévá egy-egy véleményt és spontán utasított el másokat, […] a szó szoros értelmében talán nem sokat mérlegelt. […] Az ilyen erőteljes és határozott ítélőerőben van valami boszorkányos: amikor az ítélet helyes, a hétköznapi gondolkodó beleremeg.

Godwin 

férfi módra leegyszerűsítette felesége intellektuális teljesítményét.

Együttérzést akart kelteni, így eltúlozta a genderspecifikus érzékenység és ösztönösség szerepét felesége lelkialkatának meghatározásában, intellektuális adottságairól látszólag nem véve tudomást. Európai kontextusba helyezte, női Werthernek állította be, akinek túl sérülékeny volt a szíve, hogy elviselje az emberi élet hányattatásait; az események szélsőséges reakciót váltottak ki belőle, az örömöt eksztázisként, a csalódásokat leírhatatlan szenvedésként élte meg.

Mindig is arra vágytam, hogy sikerüljön szellemi téren valami kiemelkedő eredményt elérnem, de mindig elbátortalanított […], hogy rájöttem, hiányzik belőlem a képesség az intellektuális szépség ösztönös meglátására. Meglehet, a képzelet munkája erős és élénk örömet kelt bennem, de csak nagyon ritkán sikerül megfelelően megítélnem az eredményt, hacsak nem kitartó elemzés és az első ítéletem megváltoztatása és korrigálása árán. Ami belőlem ezen a téren hiányzott, az megvolt Maryben.”

Mint mondja, ő maga ingadozásra hajlott, szkepszisre, s nagy jótétemény volt számára Mary intuíciójának „merészsége”. Vagyis az ő férfi látásmódját szerencsésen egészítette ki Wollstonecraft női érzékenysége.

Virginia Woolf még mintha 1928-ban is úgy érezte volna, hogy mentegetnie kell Godwint, amiért ilyen őszintén tárta a nyilvánosság elé felesége életének minden vonatkozását: „csakis a legmélyebb szeretet tehette képessé Godwint, hogy ezt a megemlékezést megírja” – mondja Mary Wollstonecraft című esszéjében. Persze a korabeli közvéleményt felháborította, hogy Godwin, Wollstonecraft férje és gyermekének apja, nem hallgatott el semmit, súlyosan megsértve a nők számára előírt korabeli illemszabályokat: homoerotikus vonzódását egy fiatal nőhöz, házasság nem szentesítette szerelmi kapcsolatát, a kapcsolatból született törvénytelen gyermekét, két öngyilkossági kísérletét, súlyos depressziós periódusait, s végül a vele való szerelem történetét, s házasságkötésük kései időpontját. Sőt, azt is megemlítette, hogy a halála előtt egyetlen vallásosságra utaló szó nem hangzott el Mary ajkáról. Hamarosan megjelent a memoár második kiadása is, s ebben Godwin javított olyan részleteken, amelyek sokkolták a közönséget – de azt, hogy vallási hit nélkül halt meg, nem írta át.

Pedig Wollstonecraft mélyen hívő ember volt, s mind társadalomkritikájának, mind erkölcsfilozófiájának alapja Isten létének és a lélek halhatatlanságának tételezése. 

Vallásossága azonban egyik felekezet teológiájához sem igazodott:

saját vallási, gondolkodási és érzelmi élményei alapján maga alakította. Godwin azt hangsúlyozta, hogy bár vallásossága teljesen egyedi volt, ez egyáltalán nem jelentette, hogy ne ragaszkodott volna hevesen saját Istenéhez, „és ne tett volna lelkiismeretesen eleget minden olyan kötelességének, amely meggyőződése szerint hitéből következett”. Intenzív hitélete miatt még az ateista Godwinnal is ellentétbe került. 1797. július 4-én kelt levelében ezt írta neki: „Hogy hibáztathatsz azért, mert megpróbálok menedéket találni Isten eszméjében, mikor kétségbeesve látom, hogy itt a földön sehol nem lelek őszinteségre?”

Az Emlékirat, Wollstonecraft Imlay-hez írott levelei, a női kiszolgáltatottságot radikálisan bemutató Mary és A nők sérelmei publikálásával 

Godwin a nagyközönség és a konzervatív kritika szemében teljesen befeketítette felesége alakját;

még legjobb barátai is úgy gondolták, hogy Godwin bemocskolta az emlékét. Robert Southey, aki állítólag nemhogy tisztelte, de egy időben egyenesen szerelmes volt Wollstonecraftba, azt mondta, Godwin az Emlékirat közreadásával „meztelenre vetkőztette feleségét a nagyközönség előtt”.

Godwinnak ekkorra nem egy elvbarátját felségárulási perbe fogták. Az angol fennhatóság elleni 1798-as ír felkelést követően minden „felforgató” nyilvános megszólalást súlyos megtorlás fenyegetett. Godwin radikalizmusa korábbi hívei nagy részét elrettentette, ő maga háttérbe szorult. Hamarosan súlyos anyagi gondokkal küzdő, öregedő, szélárnyékban élő figura lett belőle. Wollstonecraft neve pedig egyenesen szitokszónak számított a konzervatív orgánumokban. A kormányzat által finanszírozott szélsőséges havilap, az Anti-Jacobin Review három éven át tartotta fenn gyalázkodó kampányát William Godwin és Mary Wollstonecraft ellen: 

1798-as tárgymutatójában a Mary Wollstonecraft tárgyszó a prostitúció szócikkhez irányította az olvasót, ahol viszont ez állt: lásd Mary Wollstonecraft.[3]

Egészen a viktoriánus korszak lezárulásáig és a viktoriánus moralitás átértékeléséig Wollstonecraft teljesen hiányzott a kulturális emlékezetből. Csak halála után több mint száz évvel kezdték újra emlegetni, először az élete eseményeiben megnyilvánuló eredetiségét és bátorságát, majd a vitairatait, és legvégül, az 1970-es évektől kezdve szépírói teljesítményét is. 2020 novemberében London Newington Green városrészében szobrot állítottak emlékére, Maggi Hambling heves vitákat kiváltó alkotását, amely egy magasba szökő, hullámszerű kőből faragott forma tetején egy bronzból öntött meztelen nőt ábrázol.

A híres szerelmesek gyermeke, Mary Godwin, aki majd a radikális Godwin leglelkesebb hívének, Percy Shelley-nek lesz élettársa, felesége, majd fiatalon magára maradt özvegye, szülői jussként nemcsak a kiemelkedő tehetséget és független szellemiséget örökölte, de a kirekesztettséget is. Szörnyű teherként hordozta magában alig elfojtható bűntudatát anyja tragikus halála miatt. Anyja erkölcsi és szellemi példáját pedig szinte elérhetetlen mérceként használta élete végéig saját anyaságának és alkotói teljesítményének megítélésében.

*

Jegyzetek:

[1] Pálinkás Katalin fordítása. A továbbiakban a másként nem jelölt idézetek a saját fordításaim – P.Á.

[2] Mrs. Blenkinsop volt a bába. Wollstonecraft annyira hitt benne, hogy a szülés természetes folyamat, hogy másodszor sem igényelte orvos jelenlétét.

[3] Az 1792 novemberében felállított Association Protecting Liberty and Property against Republicans and Levellers (Társaság a szabadság és magántulajdon védelmére a republikánusokkal és levellerekkel szemben) készpénzben fizetett mindenkinek, aki felforgató tevékenység gyanúja alá eső mozgásról jelentést tett nekik. A társaság 1793 júniusában megszűnt, mert addigra már a kormánygépezet is elég hatékonyan működött.

*

Péter Ágnes kötete novemberben jelenik meg a Jelenkor Kiadónál.