A keresztény rap vajon mi?

Aki az 1990-es években nézte a magyar és európai zenecsatornákat (és volt, aki nem?), az ismerheti Nana fülbemászó slágerét, a Lonelyt. A ghánai születésű német rapper ilyeneket vágott a magyar fülekhez, valahol félúton Toni Braxton és a Jamiroquai között: „Tudom, hogy Ő meg fog menteni, ahogy a sötét ösvényen járok. / Az Úr az én pásztorom, ezer vész közt is nyugodtan állok / Mert kit féljek, ha nem az I.S.T.E.N.-t? / Köszönöm az áldásod, és ahogy a mikrofonnal bánok.”

Ha nem ugrik be az Olvasónak ez a rész, nem véletlen. 

A nyugati könnyűzenére rácsodálkozó hallgatóság akkoriban a mainál kevésbé érdeklődött a világnézeti kérdések iránt. Ha egyáltalán figyelt a dalszövegre.

Ugorjunk a tengerentúlra, 2012-be. Ekkor már Közép-Európában is élesebbek az ideológiai radarok. Seattle-ben elkészül Macklemore és Ryan Lewis debütáló albuma, a The Heist. A megaslágerek, mint a Thrift Shop vagy a Can’t Hold Us azóta öles léptekkel haladnak az egymilliárdos YouTube-nézettség felé. Más, kevésbé ismert rapnótákat ideológiától, politikától, spiritualitástól túlcsorduló sorok töltenek meg. A melegjogi popzsoltár, a Same Love mellett a legszebb darab egy keresztény útkereső himnusz, az Allen Stone-nal közösen írt Neon Cathedral.

A katolikus neveltetésű Macklemore sokáig küzdött az alkohollal és más tudatmódosító szerekkel. Nanához képest sokkal, sokkal mélyebbre nyúl. A szertartásos, kiüresedett vallást és az alkoholt állítja párhuzamba: az ember mindkettővel az élő hit és Isten helyett próbálja betölteni a lelkében az űrt. „Megtört himnuszok szólnak, / és ha ginben áznak, az imák is jobban folynak” – kezdődik a dal. Alkoholmámor és templom, koktélok és a gyülekezeti élet hívó szavai versengenek egymással. A refrén csontig hatol: „A test törékeny / Harcolnak ott legbelül önérzet és szégyen / De az ijedtséget rossz helyre száműztem, / a töviskoronát a gerincem fölé tűztem / Figyelj rám, ahogy bizonyságot teszek / az éjszakai tolvaj okozta a függőségemet.”

Macklemore nem nyugszik. Sokáig nyúzza magát és a meggyötört, lelki másnapos hívőt. „Az italbolt tovább van nyitva, mint a templom kapuja […] / Az én evangéliumom szerint ez az Úr itala. […] / Süllyedek, s emiatt részegeskedek […] / Édes Jézusom, amnéziában szenvedek / Csak rázom, míg meg nem ízlelhetem, ahogy görcsökben remeg a hitem.”

A fiatal és nyughatatlan reformátusok

Mindezt be kellett mutatni ahhoz, hogy megértsük,

mi nem a kálvinista lírikus teológia.

 Egy keresztény portál nevezte ugyan Macklemore-t népi teológusnak, de egy igazi (és józan) konzervatív keresztény ezt kikéri magának. Az ilyen versek, mondják, biblikus tanokat legfeljebb nyomokban tartalmaznak. Ahogy a többi „keresztény” dal is, ami pedig Amerikában jóval nagyobb számban fordul elő a mainstream kellős közepén, Lana del Reytől Bruce Springsteenig, Tupactól egészen Kanye West keresztény albumáig.

De haladjunk tovább. A GRITS dalai már jobban mutatják az „igaz doktrína” jeleit. A nashville-i hiphopduó neves elődje, a DC Talk köpenyéből bújt elő, és a macklemore-i hajnali részegséggel összehasonlítva már a művésznevük is sokatmondó: Coffee és Bonafide. Jelentős részük volt abban, hogy az 1980-as években kibontakozó amerikai keresztény hiphop és gospel rap az 1990-es években bekerült a fősodorba.

Az Ooh Ahh (My Life Be Like) című dalukat egy DC Talk-taggal, a legendás keresztény zenei producerrel, TobyMackel együtt írták, és a Halálos iramban: Tokiói hajsza című film egyik sikeres betétdala lett. Magyarországon még mindig nehezen elképzelhető, Amerikában azonban általános, hogy milliók táncoljanak ilyen sorokra: „A Megváltót hívom, hogy töltse be minden szükségem, / bocsáss meg, fénysebességgel taszít mélybe a vérem. / Uram, gyere hozzám, ha szemed meglát, / s ha eltévelyednék, hagyj nekem a kenyeredből morzsát. / Hadd támaszkodjak áldozatodra és arra, minek megfizetted az árát. […] / Mély vágyam, hogy hozzád hasonló legyek, / megpróbálom nem eloltani a lángjaid azzal, amit teszek.”

Az amerikai keresztény hiphop és gospel rap hagyományosan a protestáns kultúrában és felekezetekben gyökerezik. Ez némi további magyarázatra szorul. Az USA-ban a vallási és hitvallási irányzatok színesebbek, mint Magyarországon. Nálunk Kálvin tanait egységesen és legszervezettebb formában a Református Egyház képviseli. Amerikában egy felekezetek feletti áramlat, az evangelikalizmus és képviselői (evangelicals) tekinthetők a leginkább kálvinista orientációjú mozgalomnak, noha az evangelikálok nagy része nem szigorú értelemben vett kálvinista

Ami biztos: a kálvinizmus a protestantizmus tizenhatodik századi megjelenése óta annak legszívósabb, legkövetkezetesebb megjelenési formája. Kemény magja évszázadok óta folytatja küzdelmét hitvalló alapon a kálvinista értelmezésű apostoli és reformátori örökség védelméért. Az USA alapjait sokan kötik a Mayflower puritán utasainak 1620-as partraszállásához. A katolikusok máig mindössze két elnököt adtak az országnak, ellenben tucatnyian köthetők az evangelikálokhoz. A kálvinizmus egyenletei az ember teljes romlottságában, az üdvösségre vagy a kárhozatra való feltétlen isteni kiválasztásban, a Mindenható szuverén és megfellebbezhetetlen végzéseiben, az Isten és teremtményei közötti legtöbb, a katolikusoknál jól ismert emberi közvetítő kiiktatásában vesznek fel értékeket, és kapnak értelmet.

Ezek a hívószavak és a mögöttük váró transzformatív lelkiség búvópatakként időnként újra feltörnek, majd megduzzadva árvízként árasztják el és formálják át a protestáns gyülekezetek egy részét. Így van ez a sajátos huszonegyedik századi új kálvinizmus (New Calvinism) esetében is, amit sokáig Young, Restless and Reformed mozgalomnak is neveztek. Ide tartozik a legismertebb evangelikál rapper, a másfélmillió Twitter-követővel rendelkező Lecrae és Shai Linne gyülekezetplántáló és prédikátor.

Rímek és tweetek megosztottságról és tévtanítókról

A Grammy-díjas Lecrae dalszövegeibe a legkeményvonalasabb magyarországi református is nehezen tud belekötni. Igaz, biztosra megy, és nem életfilozofál feleslegesen, mint Macklemore. Szövegei könnyebben fordíthatóak, mint a seattle-i pároséi. A Mali Musickal közösen írt Tell The World című dalban így evangelizál:

„Nem én szerettelek először, te megelőztél / A szívemben átkoztalak, de szabaddá tettél / Nem adtam rá okot, hogy adj új évszakot / Új életet, új lélegzetet / De te ott függtél a kereszten, véresen, / Odavesztél csaló, hazug, kéjsóvár, mohó egómért. […] / A szerelmed feltétlen, a gyomrom remeg, / a visszapillantó tükör a régi énemen, / De már az újat látom, tisztán és élesen. […] Magadhoz vonzottál, megtisztítottál / Emelj fel haza magadhoz, vigyél el oda, / De előtte hadd hirdessem igazságod / S kürtöljem tele a világot, hogy láttam / A végtelen szereteted, mi határtalan, / Ahogy mérhetetlenül folyik tova. […] / Az arcom olyan, mint volt, a testem sem szabták újra, / belül változtattál meg mindent, a szavamat adom, nem ugyanaz vagyok. […] / Örökbe fogadtál, újra és újra felrázol / elmondom a világnak, senki nem állíthat meg mától.”

Lecrae olyan világhírű ó- és újkálvinista szerzőkre hivatkozik inspirációként, mint John MacArthur, Francis Schaeffer és John Piper. Ezzel el is érkeztünk a közéleti kérdésekhez. 

Lecrae életútjában pontosan kimutatható a felekezeteken átívelő politikai megosztottság.

Amerikában a progresszív, liberálisnak is hívott keresztények hagyományosan a Demokrata Párt, míg a konzervatívok (és köztük a kálvinisták) a Konzervatív Párt szavazói. Bizonyos kérdések, mint a gazdaságpolitika, az abortuszhoz való jog vagy a transzjogok eltávolítják, tragikus halálesetek, kataklizmák vagy az afroamerikai lakosság helyzete rendre közelebb hozzák a két tábort.

A Capitolium 2021. januári ostroma és általában a Donald Trump és Joe Biden közötti elnökjelölti küzdelem megítélése például afféle szürkezónát hozott létre. Felrobbantotta a konzervatív szervezetek és sajtótermékek kommentszekcióit a konzervatív The Gospel Coalitiontől (TGC) a liberális Christianity Today-ig.

Lecrae-t megfogták a rendőrök által az afroamerikaiak ellen elkövetett, ikonikussá vált gyilkosságok és visszaélések. Nyíltan támogatja az egyenlő bánásmódért küzdő Black Lives Matter (BLM) mozgalmat, amivel számos konzervatív keresztény rosszallását váltotta ki. Joe Biden elnökké választásának napján annyit posztolt: „Jó érzés a történelem igaz oldalán állni”, miközben egyik mestere, MacArthur éppen a keresztény szabadság elvesztését vizionálta.

Ezzel elérkeztünk Shai Linne-hez, akiben talán a legjobban megfigyelhető az afroamerikai kálvinista értelmiségi útkeresése. Lecrae inkább olyan hiphopművésznek tartja magát, aki egyébként keresztény. Shai Linne élete ezzel szemben magáról a keresztény gospel rapről és a közéleti kérdésekről szól. Lemezei Kálvin főművének, az Institutiónak vagy épp a református hitvallásoknak és teológiai tankönyveknek hiphop stílusú megzenésítései, olyan lemezcímekkel, mint Az engesztelő áldozat, A Solus Christus Projekt vagy az Isten attribútumai.

A költő tehetsége elvitathatatlan, és erről papírja is van.

 Eric Malmi, aki jelenleg a Google-nál dolgozik, kilencven hiphopelőadót és tízezer dalt vizsgált meg egy algoritmussal. A finn nyelvész és adatbányász az asszonáncrímek számát vizsgálta az egyes életművekben, ideértve a belső és a több szótagos rímeket. Ez alapján Shai Linne a negyedik helyen végzett, Inspectah Deck (Wu-Tang Clan), Rakim és Redrama mögött. A Solus Christus című dalban két sorban tizenhárom egymásra rímelő szótag követi egymást, a diftongusokat külön szótagnak számolva. Meg sem próbáljuk ezt magyarul pontosan visszaadni: My vision is clear, my eyesight more vivid / I’m commissioned here by Christ, I’m salt in it. (Kb. „Látásom egyre élőbb, ahogy tisztul a vízió, / Krisztus megbízottja a világban: így létezem, mint a só.”) Malmi a szókincs gazdagságát is vizsgálta, itt a rapper a legjobb húsz között végzett.

Shai Linne több művészeti és közéleti konfliktusba beleállt az evangelikál szférán belül. Hosszú, moderált vitát folytatott a neves zenetudós Scott Aniollal, aki szerint a rap mint műfaj alkalmatlan az evangelizációra és a biblikus értékek megfogalmazására. Úgy látja, ez a szubkultúra és stílus nyugtalanságot szít, és bűnös gondolatokat sugall. Linne ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy 

a tartalom számít, nem a stílus: a szavakat kell az ortodox teológia mérlegére tenni.

Talán leghíresebb számában, a Timothy Brindle-lel közösen írt, 2013-as Fal$e Teacher$ben (az evangelikálok többségéhez hasonlóan) az úgynevezett jóléti vagy prosperitás-teológiát ítéli el. Az Amerikában is népszerű irányzat azt tanítja, hogy az igazi hívő életét anyagi jólét kell kísérje. A bankszámláját gyülekezeti adakozásokkal hizlaló tucatnyi dúsgazdag prédikátorba a rapper névvel szállt bele. Valószínűleg maga sem gondolta, hogy egyikük, a kalandos életű lelkésznő, Paula White, aki akkor már régóta Donald Trump személyes spirituális vezetője volt, pár évvel később, 2017-ben Trump beiktatásán mondja majd el a hivatalos imát az új elnökért, és később az evangelikál tanácsadó testület elnöke lesz.

A False Teachersben bravúros evangelizációs szófordulatokat találunk. „Isten megtiltotta, hogy néhány rajongóm kedvére tegyek / Csendben veszni lássam őket, közben kezemről vérük csepeg. / […] Nem tartjuk bűnnek, amit csinálnak, pedig / Jézus csak szerencsejáték nekik. […] / Ha hiszed ezt az elméletet, az árát is megfizeted / Mind hazugság végül, hogy járhat a korona a kereszt nélkül. […] / Mondd csak, azt hirdetik neked, hogy célod épp az a dolog legyen / Amiről a Biblia mondja, hogy a lelked dönti romba? […] Eljött értünk, ez az örömhír, a bűnből megváltott, / Ez az üzenet, mit örökké kiáltok.”

Lecrae-hoz hasonlóan Linne-t is felháborították a rendőri túlkapások. A TGC honlapján hosszú és megrendítő irodalmi esszét írt a talán legismertebb visszaélés, George Floyd fojtogatásos halála után George Floyd és én címmel. Ebben részletesen írt az őt és a gyermekeit a többség, köztük konzervatívok részéről ért (magyarországi szemmel) megdöbbentő megaláztatásokról és a fehér evangelikálokkal való nézeteltéréseiről.

A gyerekeknek szóló albumán (Jesus Kids, 2018) bukkan fel először témaként a feketék helyzete. A God Made Me and You című számban így versel: „Hány hajszál nőtt a fejeden, az Úr pontosan tudja, / Legyen szőke, ősz, vörös, fekete vagy barna. / Van, ki etnikumnak, más rassznak hívja / Ünnepelnünk kellene, Isten kegyelmi ajándéka, / Csodálatosan lettetek mind, akár a tetőtök nézem, vagy a talpatok / Hejhó, Isten teremtett téged és engem, hát induljatok!”

A helyzet pedig, úgy tűnik, fokozódik. Készül Shai Linne lírikus teológiai trilógiájának utolsó darabja. A hitvallási kérdésekre fókuszáló Theology és a keresztény himnuszok által ihletett Doxology után a harmadik tétel a sokatmondó Sociology nevet viseli. Tavasszal jelenik meg új könyve, amelynek a beszédes Az Új Reformáció: reményt találni az etnikai egységért folytatott harcban címet adta. Minden jel arra mutat tehát, hogy az afroamerikai evangelikál rapperszcéna legjava továbbra is próbál egyszerre eredeti, keresztény, szociálisan érzékeny és hídépítő maradni.

*

Köszönöm Szabados Ádám teológusnak a szöveg elolvasását és a javításait.