A korábbiakban már ejtettünk szót Tolkienról a 1749-en gyermekeinek szól karácsonyi meséi, a Karácsonyi levelek kapcsán, ahol az életmű más alkotásai is szóba kerültek, de csak említés szintjén. Most induló sorozatunkban részletesebben, hosszabban, több irányból megközelítve foglalkozunk J. R. R. Tolkien munkásságával halálának ötvenedik évfordulója kapcsán. Elsőként arra térünk ki, milyen szemmel, hogyan érdemes műveit olvasni.

Az 1892-ben Bloemfonteinben született angol író-filológus-nyelvészprofesszor műveiről elsőre általában a fantasyműfajra asszociálunk, egy kalap alá véve a Harry Potterrel, a Trónok harcával és a kérdéses minőségű young adult lektűrökkel. A címkézés abból a szempontból jogos, hogy maga a műfaj, illetve annak klasszikus vagy epikus válfaja valóban Középfölde világában gyökerezik – maga Középfölde azonban népeivel, történelmével, földrajzával, flórájával-faunájával, nyelveivel sokkal inkább az ókori, skandináv vagy kelta regékkel-mondákkal és azok felfogásával rokon.

Tolkien ugyanis nem egy elképzelt világot alkotott (ami a fantasy alapfeltétele), hanem meglévő világunk ősi előképét teremtette meg.

 A mitopoézis – ahogy ő maga nevezte 1931-es Mythopoiea című költeményében – mesterséges mítoszalkotás. Ahogy azt 1951-ben  szerkesztőjének, Milton Waldmannak írt hosszú levelében kifejti: eleinte (a somme-i sérülését követő kórházi tartózkodás alatt, amikor az első három fő mese keletkezett) Anglia nem létező mítoszainak, ősi történeteinek – amelyek nem keverendőek össze a kelta regékkel – hiányát szerette volna pótolni. Később, ahogy a mitológia bővült, gazdagodott, tágabb távlatot is kapott, és végeredményben összeurópai, keresztény kultúránk egyfajta eredettörténetévé vált. Ahogy Füzessy Tamás írja az Elveszett mesék könyvének első részét bevezető tanulmányában, Tolkient „az a cél vezette, hogy a ma embere számára a tudományon () túlmutató, az elmúlt idők mélyén játszódó, de a jelen világunkhoz ezer erkölcsi szállal kötődő, világképformáló epikus művet alkosson”. J. R. R. Tolkien életművét tehát mítoszkritikai kontextusban érdemes leginkább értelmeznünk, elhelyeznünk. (Hozzátennénk: amint A Gyűrűk Ura függelékéből kiderül, Tolkien az egész mítoszalkotásnak adott egy játékos keretet a Nyugatvégi Piros Könyvvel. Ez Zsákos Bilbó és Frodó saját kalandjain kívül az óidők legendáit is tartalmazza, Tolkien pedig az a fordító, aki ezeket a nyugori nyelven írt történeteket hozzáférhetővé teszi kora olvasói számára. Ez narratológiai-filológiai szempontból is érdekes értelmezési lehetőségeket rejt.)

Ami pedig a szerző világirodalomban elfoglalt helyét illeti: 

Tolkien elismert és népszerű oxfordi nyelvészprofesszor és filológus volt, aki jó barátságban volt mások mellett W. H. Audennel és C. S. Lewis-szal,

no meg a huszadik század eleji-közepi angol irodalmi élet számtalan más, fontos szereplőjével.

Meglepőnek tűnhet, de Tolkient hazánkban már a hetvenes évek óta olvassák. A hobbit első fordítását (még A babó címen) Szobotka Tibornak, A Gyűrűk Uráét Göncz Árpádnak és Réz Ádámnak köszönhetjük. Tolkien itthon igazi longseller, aki iránt mindig van érdeklődés – aktualitástól függetlenül. Természetesen a Peter Jackson rendezte hat adaptáció (A Gyűrűk Ura- és A hobbit-trilógia) bemutatása, vagy A Hatalom Gyűrűi című Amazon-sorozat megjelenése fokozzák a rajongást, de az eladási statisztikák és kiadói visszajelzések szerint a szerző művei iránt folyamatosan magas a kereslet (jelen pillanatban a Magvető toplistájának hatodik és hetedik helyét is Tolkien foglalja el). De milyen sorrendben érdemes olvasni őket?

Amennyiben gyermek olvasóról van szó, a legjobb, ha először Tolkien meséit vesszük kézbe. Ezek még nem a Középfölde-mitológia részei, de amint a Karácsonyi levelek kapcsán is megjegyeztük: itt-ott fellelhetőek bennük a Tolkienre oly jellemző stílusjegyek. A Kóborló és a varázsló, A woottoni kovácsmester vagy A sonkádi Egyed gazda (összegyűjtve: Partvonal, 2012, de külön-külön is megjelentek), illetve Karácsony Apó és Jegesmedve meséi kitűnő kiindulási alapot jelentenek a későbbi nagy történetekhez – és esti mesének se utolsók. A sort A hobbittal érdemes folytatnunk, melynek legfrissebb fordítása Gy. Horváth László remek munkája: ebben javításra kerültek az előző verziók olvasást nehezítő terminológiai keveredései és félrefordításai. (A terminológia egységesítése, és a helyes terminológia fenntartása az újonnan megjelenő művekben a Magyar Tolkien Társaság egyik elsődleges feladata). A hobbit után következhet A Gyűrűk Ura, és ha az utóbbiban felbukkanó, megénekelt régi regék érdeklik a kisebb olvasókat, akkor következhet A szilmarilok vagy a Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről. Utóbbi korábban A Gyűrű keresése címmel jelent meg, és sok háttérmesét tartalmaz A Gyűrűk Ura szereplőihez, népeihez kötődően. Előbbi már mélyebb merülés a mitológiába, és itt találkozhatunk először Tolkien legkisebb fiának, Christophernek a nevével: Középfölde első korának történetei már az ő szerkesztésében jelentek meg, édesapja halála után négy évvel.

A szilmarilokkal egyébként már jóval ingoványosabb talajra téved a felnőtt olvasó is,

 hiszen ezek már sokkal kevésbé összefüggő, néhol töredékes történetek, sok-sok szereplővel – a korábbiaknál talán valamivel nehezebb, ám legalább olyan izgalmas olvasmányt jelentenek.

Ha azzal a problémával küzd az olvasó, hogy többször nekifutott ezeknek a regényeknek, de időről időre elvesztette a fonalat a helyszínek, szereplők sokaságában, akkor vegye kézbe Középfölde atlaszát az olvasáshoz. Karen Wynn Fonstad ábrái, térképei, útvonalai követhetővé teszik a világ változását, Középfölde földrajzát, de átláthatóvá válik a rejtett város, Gondolin szerkezete vagy a Gyűrű Szövetségének útja is.

Innentől kezdve még nehezebb a terep. 

Tolkien kórházi lábadozása idején vetette papírra mitológiája első három szövegét,

amelyek később alappillérekké váltak: Beren és Lúthien szerelmének versbe szedett történetét, Húrin gyermekeinek tragédiáját és Gondolin bukásának meséjét. Ezekhez később időről időre hozzányúlt, ahogy alakult a mitológia, ezért sokféle változatban léteznek. Christopher Tolkien mindhármat külön-külön kötetben is sajtó alá rendezte: így láthatóvá válik Tolkien írásmódszere, és nyomon követhető a történetek fejlődése, ami a filológiai érdeklődésű vagy irodalmár olvasó számára igazán lebilincselő csemegét nyújt. Ezek a kisebb falatok jó bevezetést jelentenek Christopher Tolkien szerkesztési metódusába, gondolatmenetébe, mely után sokkal jobban követhetőek lesznek a „nagy” falat, a Középfölde Históriája-sorozat darabjai, amelynek tizenkét részéből hat már megjelent magyarul a Helikonnál.

A sorozatban Christopher megkísérelte a lehetetlent: keletkezésük ideje szerint kötetbe rendezni édesapja történeteit: kéziratait, sokszor már-már olvashatatlan jegyzeteit. A História részeiből kedvünkre csemegézhetünk: fontos és érdekes háttéranyagként szolgálnak, essünk szerelembe Középfölde bármelyik népével, korával vagy történetével. Ez már tényleg a legelvetemültebb rajongói szint – bár a sorozat magyarul tavaly november végén érkezett el A Homály visszatér című kötethez, amely A Gyűrűk Ura keletkezéstörténetének első része, s mely azért szélesebb olvasóközönségnek is izgalmas olvasmány lehet.