Sorozatunk második részében a Középfölde Históriája hatodik kötetéről, A Homály visszatérről beszámolva említettük, hogy a nemzetközi Tolkien-recepció történetében kuriózum, hogy már hat kötet is megjelent a tizenkettőből, ráadásul nem világnyelven. A História ugyanis az eredeti, angol nyelvű változaton kívül teljes egészében csak spanyolul olvasható, franciául korábban kiadtak öt kötetet, de aztán megálltak (híreink szerint idén folytatják), németül pedig csak kettő jelent meg – a Helikonnál viszont idén érkezik a Vasudvard árulása címet viselő hetedik rész (és amint arról a könyvek elő- és utószavak tanúskodnak: várható a többi is, mivel a jogokért vállalni kellett a teljes sorozat kiadását).

De miről is van szó voltaképpen? Röviden összefoglalva: J. R. R. Tolkien mintegy ötven éven keresztül alakuló mitológiájának értelmező és elemző jellegű, monografikus igényű kritikai kiadásáról. Amint arról már írtunk, 

Tolkien halála után legkisebb fia, Christopher vállalta magára apja hagyatékának gondozását, aki már gyerekként is apja leghűségesebb olvasója volt.

Az oxfordi diák, majd tanár Christopher a tolkieni életműnek szentelte egész életét: elkötelezetten kutatta, szerkesztette, javította, magyarázta és értelmezte édesapja többezer oldalnyi kéziratát. A História tizenkét kötetében a mitológia fő szövegeinek, alapműveinek nem publikált részleteit, vázlatait a keletkezés sorrendjében, amennyire lehet, letisztázva, de az ellentmondásokat, hiányosságokat megvilágítva adta közre 1983 és 1996 között.

E korábban ismeretlen, sokszor töredékes és befejezetlen, néhol pedig verses szövegekből fokozatosan bontakozik ki Tolkien mítoszteremtő munkája. Az 1910-es évek csíráitól kezdve a hatvanas évek végéig tárul elénk a legendárium: A szilmarilokból ismert történetek, valamint a három alapmítosz – a Beren és Lúthien, a Gondolin bukása és a Húrin gyermekei – és Númenor regéjének korai változataival foglalkozik az Elveszett mesék könyve I. és II., a Beleriand dalai, a Középfölde formálása, illetve Az elveszett út és más írások. A Gyűrűk Ura megírásának tizenhat évét négy kötet öleli fel: A Homály visszatér, a Vasudvard árulása, A Gyűrűháború és a Sauron veresége – utóbbi tartalmaz Númenorhoz kapcsolódó szöveget is. A Morgoth gyűrűjében és Az Ékkőháborúban visszatérünk A szilmarilokhoz: azokhoz a verziókhoz, amelyeken Tolkien A Gyűrűk Ura megjelenése után, és annak fényében dolgozott. Az utolsó, Középfölde népei címet viselő rész pedig A Gyűrűk Ura függelékeinek elkészítésébe és Tolkien kései munkáiba nyújt betekintést. A tizenkét kötet akkor is érdekes lenne a Tolkien-rajongók és -kutatók számára, ha a különböző szövegváltozatokon kívül más nem is szerepelne benne, ami azonban az egyszeri olvasók számára is fogyaszthatóvá teszi a könyveket, az Christopher Tolkien kommentárja. Jegyzeteiben ugyanis nemcsak a kéziratokat értelmezi, hanem rámutat a tolkieni mitológia olyan belső összefüggéseire, utalásaira is, amelyek az alapszövegekből nem egyértelműek. Ezáltal, ahogy azt előző írásunkban be is mutattuk, betekintést enged édesapja gondolkodásába, munkamódszerébe. Elemzései sokkal áttekinthetőbbé, átláthatóbbá teszik a szövevényes tolkieni mítoszrendszert és annak fejlődését, többször külön kitérve (mintegy ínyencségként) Középfölde földrajzára, térképeire.

Mindez persze nem lenne teljes, és nem is elválasztható a tolkieni világalkotás talán legfontosabb részétől: a nyelvektől. Ne feledjük,

Tolkiennak Oxfordban nyelvészeti katedrája volt, óangolból „fordított” (például a Beowulfot), és szinte nincs olyan írása, amelyben ne szerepelne a téma Karácsony Apó leveleitől a sonkádi Egyed gazda mesééig.

 A História köteteiből a figyelmes olvasó apránként egész nyelvtörténetet rakhat össze – már csak a legfontosabb kifejezések változásaira odafigyelve. De az ötödik kötetbe bekerült a Lhammas avagy A nyelvek lajstroma címet viselő, általánosabb jellegű nyelvészeti értekezés, valamint az Etimológiák, amely egyfajta szótár, a tünde nyelvek szavainak és neveinek alakulása magyarázatával. Mindkettő az 1938 eleji elképzeléseket tükrözi, vagyis A Gyűrűk Ura írásának kezdetekor „érvényes” állapotot; ezt követően majd az utolsó, a Középfölde népei című részben találunk részletesebb nyelvészeti tárgyú írásokat.

Megfigyelhetjük, hogy

nem Középfölde-tárgyú írások nem kaptak helyet a Históriában, ami nem meglepő, az viszont igen, hogy A hobbit keletkezéstörténete és anyagai sem.

 Ez természetesen tudatos döntés volt Christopher Tolkien részéről, figyelembe véve mindazt, amit édesapja még életében mondott vagy leveleiben írt ezzel kapcsolatban. Tudniillik, hogy A hobbit gyerekmese, és eredetileg semmi köze nem volt a mitológiához, utólag lett hozzáigazítva – még ha történései végérvényesen meg is változtatták annak alakulását. Itt érdemes megjegyezni azt is, hogy a tizenkét kötetben publikált óriási anyag mellett az oxfordi Bodleianban és a wisconsini Marquette Egyetem könyvtárában még mindig vannak feldolgozatlan, pontosabban feldolgozhatatlan kéziratok és vázlatok.

*

A magyar kiadással kapcsolatos, recepciótörténetileg is fontos adalék, hogy az első két kötetet az utolsó angol rész megjelenésével egy időben, 1996-ban adta ki a Holló és Társa, ezt követte 2011-ben egy egykötetes, felülvizsgált Cartaphilus-kiadás, majd 2017-ben a Helikoné újra két kötetben, Tandori Dezső fordításában. A következő két rész magyarra ültetésén többen is dolgoztak (Ábrahám Zsófia, Bonácz Ágnes, Büki Gabriella, Fehér Viktória és Ürmössy Zsuzsanna) majd az ötödik és hatodik kötetet teljes egészében Nagy Andrea, a Károli Gáspár Református Egyetem óangol költészettel foglalkozó oktatója, műfordító ültette át magyarra.

A História magyar kiadásában a kezdetektől fontos szerepet tölt be a Magyar Tolkien Társaság.[1]. Az ő segítségükkel sikerült megszerezni a jogokat, legfontosabb feladatuk pedig a szakmai és terminológiai ellenőrzés. Ezt elsősorban Füzessy Tamás Tolkien-kutató, a Magyar Tolkien Társaság volt társelnöke végzi, aki szerkesztőként is közreműködött bizonyos köteteknél. A Társaság által felügyelt és kialakított egységes terminológia, amely a speciális tolkieni nevek és kifejezések helyes magyar fordítását tartalmazza, jelenleg több, mint ötezer címszóból áll. Ennek használata és felügyelete kiemelten fontos, hogy nemcsak a már megjelent, hanem a még fordítás alatt álló szövegekben se legyen az elsősorban a befogadói élményt csökkentő félreértelmezés, eltérés. A Társaság önkéntesei végzik a könyvek végén található névmutatók elkészítését is: amint a tolkien.hu-n olvasható cikkében Orthmayr Flóra írja, erre azért van szükség, mert a História eredeti angol névmutatóit a törzsszöveggel együtt szerkesztette meg Christopher Tolkien, sokszor nemcsak az adott nevek konkrét előfordulásaira, de a rájuk utaló szakaszokra is hivatkozva, és a magyar verzió igyekszik minél pontosabban követni ezt az eredetit.

Sorozatunk következő részében itt folytatjuk: a Tolkien-fordítás szépségeiről és nehézségeiről lesz szó.

*

Jegyzet:

[1] Disclaimer: a szerző a Magyar Tolkien Társaság tagja.