Öt megrázó regény a rasszizmusról
Öt megrázó regény a rasszizmusról

Az elmúlt hetekben világszerte tüntettek a rasszizmus és a rendőri túlkapások ellen. Ezért most öt felkavaró könyvet mutatunk, amelyek könyörtelenül szembesítenek bennünket a rasszizmussal.

Ryan Gattis: Közel a tűzhöz (Fordította: Varró Attila)

1992. április 29-én a kizárólag fehérekből álló esküdtszék felmentette azt a három fehér rendőrt, aki március elején egy autós üldözést követően brutálisan bántalmazta az afroamerikai Rodney Kinget, miután a férfi nem volt hajlandó megállni egy közúti ellenőrzésnél. Néhány órával később Los Angeles-ben zavargások törtek ki, amelyek hat napon át tartottak, a több mint ötven halálos áldozatot követelő zendülésnek pedig csak a Nemzeti Gárda, a tengerészgyalogság és a hadsereg segítségével sikerült véget vetni. Ryan Gattis 2015-ben megjelent bravúros és brutális regénye a Los Angeles-i zavargások idején játszódik, de az eseményeket a latin-amerikai utcai bandák szemszögéből mutatja be. A Közel a tűzhöz mozaikszerűen építkezik, az 1978-ban született író ugyanis összesen tizenhét szereplő egyes szám első személyű monológján keresztül festi meg a csatatérré változott, lángoló város portréját, miközben a cselekményszálak a legváratlanabb pillanatokban fonódnak egymásba. Ez az összetett, árnyalt és sokrétű ábrázolásmód teszi Ryan Gattis letehetetlenül pörgős regényét felejthetetlenné, amiről nem véletlenül írta David Mitchell, a Felhőatlasz szerzője a következőket: “A Közel a tűzhöz egy mesteri, tökéletes hangú, páratlan regény. Zsigeri és adrenalinnal telített mű, mégis gyengéd és sötét humorú. Merész, rendíthetetlen, felzaklató. De nem ítélkezik. Keresztben lenyelt engem.”

Hillary Jordan: Mudbound – Sárfészek (Fordította: Babits Péter)

2008-ban jelent meg Hillary Jordan debütáló regénye, amely a második világháború után játszódik egy Mississippi deltavidékén fekvő farmon. Henry McAllan a nagyvárosból költözik ide feleségével, Laurával és két gyermekükkel, az ő küszködéssel teli életük mellett azonban bepillantást nyerhetünk bérlőik, az afroamerikai Jackson-család boldogulásért vívott keserves küzdelmeibe is, akik csak álmodoznak arról, hogy egy napon a saját földjüket művelhetik meg. A tragédiába torkolló események láncolatát a két háborús veterán, Henry öccse, Jamie McAllan és a bérlő család legidősebb fia, Ronsel Jackson hazatérése indítja el, akik mindketten poszttraumás stressz szindrómában szenvednek, és hamar összebarátkoznak, ám ezt nem mindenki néz jó szemmel a környezetükben. A két család férfi- és nőtagjai mind a saját szemszögükből mesélik el a történteket, a hat elbeszélő remekül kidolgozott karaktere pedig csak még hatásosabbá teszi ezt a magával ragadó családregényt, amely nemcsak korrajzként szívbemarkolóan fájdalmas, hanem a női sorsok és a faji megkülönböztetés megrázó ábrázolása miatt. 2017-ben Dee Rees rendezett a regényből egy négy Oscar-díjra jelölt filmet a Netflix számára, aki ezzel történelmet írt, ő lett ugyanis az első színesbőrű nő, akit a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriájában aranyszoborra jelöltek.

Ron Stallworth: Csuklyások (Fordította: Szántai Zsolt)

Ron Stallworth az első afroamerikai férfiként lett 1972-ben a Colorado Springs-i rendőrség munkatársa, ahol kollégái kezdetben kellemetlen és bántó faji diszkriminációban részesítették. Később beépített rendőrként kezdett dolgozni, első megbízásaként Kwame Ture polgárjogi aktivista gyűlésén vett részt, majd a hetvenes évek végén sikerült beépülnie a Ku-Klux-Klan helyi szervezetébe, méghozzá úgy, hogy ő maga telefonon tartotta a kapcsolatot a klánnal, a személyes találkozókon pedig egy fehér kollégája vett részt helyette, akit előtte bedrótoztak. Ron Stallworth összesen kilenc hónapig volt a klán tagja, titkos akciója olyan pedig jól sikerült, hogy rövid ideig még David Duke, a klánvezér testőreként is szolgált, végül pedig felkérték, hogy legyen a klán Colorado Springs-ben működő részlegének vezetője. Az 1953-ban született Stallworth 2014-ben megjelent önéletrajza elsősorban mint társadalmi korrajz és a szinte hihetetlennek tűnő nyomozás izgalmas folyamatának bemutatása miatt válik felejthetetlen olvasmánnyá, miközben azt is megtudjuk, hogy Ron Stallworth milyen kemény harcot vívott a rendőrségen belül azért, hogy kivívja munkatársai tiszteletét. A könyvből 2018-ban Spike Lee rendezett hat Oscar-díjra jelölt filmet, és végül megérdemelten nyerte el az aranyszobrot a legjobb adaptált forgatókönyvért.

James Baldwin: Ha a Beale utca mesélni tudna (Fordította: Mesterházi Mónika)

James Baldwin 1974-ben kiadott ötödik regénye már 1980-ban megjelent magyarul az Európa Könyvkiadó gondozásában, ám akkor még Ha a néger utca beszélni tudna címmel. Az új fordításra közel negyven évet kellett várnunk, de megérte, mert remekül sikerült. Végre tehát méltó formában vehetjük kézbe ezt a kétszáz oldalas, keserédes történetet, melynek narrátora a tizenkilenc éves Tish, aki nagyon szeretne már feleségül menni huszonkét éves, szobrász vőlegényéhez, Fonnyhoz. A fiatal pár Harlem egyik feketék lakta utcájában él, boldogságuk útjába azonban egy szörnyű bűntény áll. Miután egy Puerto Ricó-i asszonyt megerőszakolnak, a bűncselekménnyel Fonnyt vádolják meg, aki a rasszista rendőrség rosszindulatú manipulációjának köszönhetően börtönbe is kerül. A Ha a Beale utca mesélni tudna az első gyermekével várandós Tish szenvedélyes monológja, aki családjával együtt mindent elkövet, hogy kiszabadítsa ártatlanul bebörtönzött szerelmét. A felkavaró és bensőséges szerelmi történetben az 1987-ben 63 éves korában elhunyt író szuggesztíven mutatja be a színesbőrűek mindennapjait megkeserítő kirekesztettséget, és mindazt a rengeteg igazságtalanságot, amit el kell viselniük. James Baldwin kultikus regénye azonban a változás reményét is felcsillantja, nem véletlenül írta róla a megjelenésekor Joyce Carol Oates a New York Times-ban megjelent kritikájában, hogy “megrázóan fájdalmas, de végtére is optimista történet.” A könyvből Barry Jenkins rendezett költői szépségű filmet 2018-ban, akit szintén jelöltek a legjobb adaptált forgatókönyvért járó Oscar-díjra.

Colson Whitehead: A föld alatti vasút (Fordította: Gy. Horváth László)

Az 1969-ben született Colson Whitehead nevéhez fűződik az elmúlt évek egyik legnagyobb nemzetközi irodalmi szenzációja. 2016-ban jelent meg hatodik regénye, amelyért nemcsak a Nemzeti Könyvdíjat, de a Pulitzer-díjat és az Arthur C. Clarke-díjat is elnyerte, továbbá Booker-díjra is jelölték. A föld alatti vasút egyszerre lenyűgöző és hátborzongató alternatív történelmi regény, amely az 1800-as évek Amerikájában játszódik. Az egyes szám harmadik személyben előadott történet főhőse Cora, aki egy georgiai ültetvényen robotol rabszolgaként. Nemcsak az ültetvényesektől, hanem saját társaitól is embertelen megaláztatásokat kell elviselnie nap mint nap, ezért aztán amikor tudomást szerez a rabszolgákat északra menekítő titkos szervezet, a föld alatti vasút létezéséről, elhatározza, hogy mindent megtesz egy sikeres szökés érdekében. Colson Whithead letisztult, keresetlenül egyszerű, helyenként mégis költői szépségű regénye a nyomorúságos ültetvényről a szabadság ígéretével kecsegtető észak felé szökő fiatal rabszolgalány történetét meséli el, aki nem is sejti, hogy milyen pokoli megpróbáltatások várnak rá és társára, Caesarra az út során. Kevés megrázóbb könyvet írtak a rabszolgatartásról, nem véletlen, hogy A föld alatti vasút az előkelő harmincadik helyre került a Guardian tavalyi összeállításában, amiben a 21. század száz legfontosabb könyvét gyűjtötték össze. A könyvből az Oscar-díjas Barry Jenkins készít tévésorozatot az Amazon számára.

Az esszé szerzőjéről
Bajtai András (1983)

Költő, műfordító, a Lelkigyakorlatok világirodalmi versblog alapító szerkesztője. Versum-díjas. Legutóbbi kötete: Kerekebb napok (Kalligram, 2014)