Térj vissza győztesen!
Fotó: bluemoosebooks.com
Térj vissza győztesen!

Az új megjelenések lázában égő francia irodalmi élet, egy jó szimatú angol kiadó, valamint az író, akinek díj helyett börtönbüntetés jutna hazájában. Az örök visszatérés mítosza és a kék jávorszarvas László Ferenc heti körbetekintésében.

Rentrée littéraire, szó szerinti fordításban irodalmi visszatérés – ez a neve az augusztus vége és november eleje közé eső, azaz praktikusan a nyaralásról hazatérő és iskolakezdő őszi szezonnak, amikor is francia földön mintha (majdnem) minden az új könyvekről szólna. Nagyjából az 1950-es évek vége óta ugyanis hagyományosan erre az időszakra jut a kiadói megjelenések túlnyomó része, különösen, ami a szépirodalmi műveket – és azon belül is a tekintélyes díjakra (Goncourt, Renaud stb.) kisebb-nagyobb eséllyel pályázó köteteket illeti. (Éppen nem mellesleg a Rentrée littéraire túlsó végén kerül sor például a Goncourt odaítélésére is.)

Ez az éves megjelenési boom, ez az örök visszatérés még azzal együtt is imponáló mértékű, hogy a volumen csökkenőben van, és így a tavalyi rentrée idején „mindössze” 490 új címmel gyarapodott a könyvpiac. (És idén az előzetes tervek és számítások szerint további 5 %-os csökkenés várható.) Azért még így is jócskán elkél a tájékoztató-kedvcsináló előválogatás aktusa, amire ilyenkor a nyomtatott és az internetes orgánumok, de éppígy a televíziós csatornák és a különböző rádióállomások is szokásszerűen vállalkoznak. Méghozzá már jó előre kiválasztva azt a néhány vagy épp bő tucatnyi kötetet, amelynek nagy példányszámot és/vagy díjat lehet jósolni, mint ahogyan azt például a CNEWS hírcsatorna, a France Info rádió vagy épp a Le Figaro már meg is tette. Vagy ahogyan azt az összművészeti érdekű magazin, a Transfuge szeptemberi, ám már olvasható számában több mint 40 oldalnyi terjedelemben elvégezte, mindösszesen húsz regényt kiemelve a – regényből éppenséggel 321 tételt tartalmazó – friss kínálatból. Például és kiváltképp kiemelik a magazin szerkesztői az igen aktív közéleti és literátori tevékenységű Gaspard Koenig Humus című ökológiai regényét, illetve Arthur Dreyfus La Troisième main című könyvét, amelynek lapjain valóban

egy harmadik kézzel grasszál a főszereplő: az első világháború után, Franciaország és Németország között.

Hogy aztán a kiemelt publicitás díjat terem-e ennek a két szerzőnek, vagy épp a drog, a pornó és Wagner világát egyként megidéző Le roman de Jeanne et Nathan írójának, az eddig leginkább az Erzsébet-kori angol színház avatottjaként ismert Clément Camar-Mercier-nek, az majd idővel úgyis kiderül.

*

Kritikai és közönségsikert arató, díjakat elnyerő könyveket megjelentetni – nos, a Csatorna túlpartján is ez az ambíció buzdítja munkára a kiadókat, melyek közül korántsem mindig a legnagyobbak a – fajlagosan – legeredményesebbek. Itt van például a Bluemoose (magyarán kék jávorszarvas) nevű cég, amely 2006 óta folytatja áldásos tevékenységét, mégpedig egy Hebden Bridge nevű Nyugat-Yorkshire-i településen: minden felhajtás nélkül, ám annál eredményesebben. Ez a független kiadó ugyanis, amelynek központja a működtető házaspár nappalijában található, habár évente legfeljebb 10 új könyvet bocsájt a forgalomba, szerzői révén mégis számos győzelemmel, továbbá mindenféle short- és longlisten való szerepléssel büszkélkedhet. (Különösen észak-angliai és történelmi regény viszonylatban.) A tavasszal a Small Press of the Year egyik díját is elnyerő könyves vállalkozás titkát a múlt héten a The Guardian riportja igyekezett felderíteni, innen és túl a Duffy házaspár megszállott ügyszeretetén. A tényezők alkalmasint szerteágazóak, mindenesetre az alapításkor megfogalmazott, a reménybeli olvasóknak tett ígéretként azonosítható célkitűzés kulcsot kínál a megfejtéshez: „Nem publikálunk sok könyvet, de amit kiadunk, az életed végéig veled marad.”

*

És végezetül a múlt hétfői hír, amely igencsak drasztikusan jelzi, hogy az íróknak nem csupán díjakat osztogatnak. A hírügynökségi jelentések szerint újabb állomásához érkezett ugyanis az orosz állam Dmitry Glukhovsky ellen folytatott hadjárata. A Metró-univerzum megteremtőjét, a posztszovjet posztapokalipszis zsánerének hazánkban is népszerű mesterét távollétében nyolc évi börtönre ítélték az orosz hadseregről terjesztett, úgymond lejárató információk terjesztéséről. Ahogyan arról e rovat egy korábbi cikkében már írtunk, Glukhovsky rögtön a kezdet kezdetén szót emelt Ukrajna megtámadása ellen, azt a hódító háborúk tipikus példájának nevezve. Ezzel az állásfoglalásával szoros összefüggésben azután az orosz hatóságok tavaly júniusban körözést, illetve

letartóztatási parancsot adtak ki a külföldön élő író ellen.

Októberben pedig Glukhovsky neve fölkerült az orosz igazságügyi minisztérium által kiadott, „idegen ügynököket” felsoroló listára is. Ezt követte most a bírósági ítélet, amelynek súlyosságát nem a távollévő író, hanem sokkal inkább az orosz kultúra, valamint a jogállamiság rég elhalványult fikciója szenvedi meg.

A cikk szerzőjéről
László Ferenc

Kritikus, történész, szenvedelmes ismeretterjesztő. Legutóbbi kötete: Operettország (Jaffa, 2023).

Kapcsolódó
Nem temetni
László Ferenc | 2023.08.22.