1749: Hogyan találkoztál először az északi irodalommal? Mi vonzott ebben a nyelvi és kulturális világban?

Domsa Zsófia: Gimnazista koromban került a kezembe Ingman Bergmann Laterna magica című önéletrajzi könyve. Tetszett, hogy a nagyszerű művész is esendő ember. Magamra ismertem, ahogy arról írt, hogy nem tud aludni, így éjszakánként csak ücsörög és kekszet majszolgat. Bergmann végtelenül őszinte, a mélységben keresgél, és ezt olvasmányosan teszi. Nem csak a filmjei nagyszerűek, hanem a forgatókönyvei és regényei is kiváló olvasmányok. Akkoriban láttam egy rendezését is a Katona József Színházban, és megtetszett meg a svéd nyelv hangzása. Így végül skandinavisztika szakra jelentkeztem az egyetemre, de a norvég nyelvet választottam.

1749: Hogyhogy nem a svédet?

DZs: Mondhatni a véletlennek köszönhető. Akkor dán, svéd és norvég közül lehetett választani az egyetemen, és én a három lehetőségből az általam legkevésbé ismert kultúra mellett döntöttem. Ebben az 1994-es lillehammeri téli olimpia is benne lehetett.

1749: Bergmann volt az is, aki miatt elköteleződtél az északi irodalom felé?

DZs: Az inkább Jon Fosse volt. Egy kortárs norvég drámaíró fesztiválon ismertem meg 1997-ben Budapesten. Fosse akkor még nem volt ismert, nemhogy Nobel-díjas, csak egy csendes fickó volt a sok közül. Elsőként azt a drámáját olvastam, amit később le is fordítottam Valaki jön majd címmel (Valaki jönni fog címen is megjelent magyarul). Éreztem, hogy kiemelkedő minőségű a szöveg. Az elhallgatásai, a ritmusa megfogott, és azóta sem eresztett el. Fosse volt a szakdolgozatom, majd a doktori disszertációm tárgya is.

1749: Gyakran használjuk az északi vagy skandináv irdalom kifejezést. Mit takar ez pontosan?

DZs: Szűkebb értelmezésben a svéd, a dán és a norvég irodalom tartozik ide, amely nyelvek között működik az úgynevezett interskandináv kommunikáció. Ezen nyelvek beszélői, ha nem is zökkenőmentesen, de viszonylag kevés erőfeszítéssel megértik egymást. A többi északi nyelv között ez nincs így. Az izlandi nyelv, noha nyelvtörténetileg kapcsolódik az említett háromhoz, archaikusabb, komplikáltabb. Őket már nem érti meg egy svéd, dán vagy norvég. A finn még inkább elkülönül, itt még nyelvrokonság sem áll fenn. A szűkebb értelmezés tehát nyelvi alapú és csak három országot jelent, de elsősorban az északi egység eszméje a fontos. Az Északi Tanács Irodalmi Díja például az említett ötön felül a feöeri és számi nyelveket is magába foglalja.

1749: Mik a hasonlóságok és az eltérések ezen országok irodalmában?

DZs: Nagy általánosságban, amely alól természetesen vannak kivételek, azt mondanám, hogy a hasonlóságok hívószavai a természet, a táj, a társadalmi tudatosság, a folklór, a mitológia, a pszichológiai mélység, a realista stílus. A norvég művekben erősebb a vidék jelenléte, amely a természet egyszerre döbbenetes, riasztó és vonzó erejét ábrázolja. A klasszikusok közül Henrik Ibsen és Knut Hamsun, a modernek közül Knausgård a norvég irodalom meghatározó alakja. A svéd irodalom városiasabb, erősebben megjelenik benne a társadalomkritika és a pszichológia, illetve itt írják a legtöbb krimit. A svéd irodalom Strindberg hagyományát követi, a kortársak közül Sara Stridsberget emelném ki. A dánok Kirkegaardra építenek, így erős a filozófiai és egzisztencialista irodalom, az értelemkereső, experimentális próza. Főként identitáskérdésekre és a testre fókuszál. Izlandon is meghatározó a krimi, de emellett a saga, a történetmesélés nagyon erős. A finn irodalom helyzete sajátos, hiszen a svéd hivatalos nyelv Finnországban, a finn pedig hivatalos kisebbségi nyelv Svédországban. A finn-svéd gyerekirodalom közismert alakja Tove Jansson, akinek Mumin-völgyi meséi elgondolkodtató, búskomor, de rendívül szórakoztató művek.

1749: Említetted a krimit. Ez volt az első műfaj, ami figyelmet irányított az északi irodalomra?

DZs: Igen, alapvetően a krimi felől indult az északi irodalom ismertsége, de ezek nem egyszerű krimik. Az amerikai kemény krimi sematikusabb. Az északiban összetettebbek az alakok, bonyolultabb a lélekábrázolás, a noiros, komor jellegével kiemelkedő minőséget képvisel a populáris irodalomban. A rendszerváltás után először a krimi, majd a kétezres évek elején a kísérletező próza, végül a 2010-es évektől az autofikciós irodalom gyűrűzött be. Mindháromhoz jól tudnak kapcsolódni az olvasók, hiszen ezek a szövegek alapkérdéseinkkel, az emberi viszonyokkal foglalkoznak. Úgy vélem, a mélység és minőség kombinációja vonzza bennük az embereket.

1749: Akkor egyszerűen valamiféle hiányra tapintottak rá az északi szerzők? Vagy inkább tudatos kulturális stratégiák állnak a siker hátterében?

DZs: Bár fontos hiányokra ad választ az északi irodalom, azért mégiscsak piacról beszélünk, így az állami támogatások is kiemelten fontosak. Mindegyik északi országban kiemelt helyet foglal el az irodalom, hisznek abban, hogy a kultúrán keresztül tudják megmutatni magukat a világnak. Az országimázs része a minőségi irodalom. Rengeteg az irodalmi pályázati lehetőség, amik megkönnyítik a magyar kiadók dolgát is, hiszen egy ismeretlen szerző kísérleti szövegének behozatala pályázati pénzből sokkal kisebb kockázatot jelent.

1749: Milyennek látod az északi és a magyar irodalom viszonyát?

DZs: Sajnos – időhiány miatt – viszonylag kevés magyar szöveget olvasok, de ami számomra feltűnő különbség, hogy sok magyar szöveg a magyarságra próbál reflektálni: hogy mi a haza, mit jelent magyarnak lenni, ki az és ki nem az. Ilyen egyszerűen nincs jelen a skandináv irodalmakban. Persze mondják, hogy „mi, norvégok”, vagy „mi, svédek”, a bevándorlás is központi kérdés, de máshogy kerül megfogalmazásra, a kérdés nem ennyire központi.

1749: Talán mert máshol tartanak a társadalmi kérdések tekintetében, mint Magyarország.

DZs: Többek között ez is vonzza az embereket az északi könyvekhez, hogy nagyon más társadalmi modellt mutat meg.

1749: Norvégiában élsz. Mi a tapasztalatod az ottani társadalmi modellről?

DZs: Az, hogy működik. Sokszor próbáltam már rájönni, mitől. Ők egyszerűen mindent megvitatnak. Állandóan tanácskozás van, ami nagyon fárasztó és bonyolult: mindent megbeszélnek, kicsit túl is beszélnek talán, de szerintem pont ettől működik jól. Minden kérdés nyitott, mindenki részt vesz a döntéshozatalban, így végül mindenki el tudja fogadni a végeredményt.

1749: Egy újabb bizonyíték, hogy minden jól működő dolog alapja a kommunikáció.

DZs: Igen, a kommunikáció és a viszonyok rendezése, családi és társadalmi szinten egyaránt.

1749: Amik szintén szépen kirajzolódnak az északi irodalmak mentén.

DZs: Igen, de ez nem azt jelenti, hogy ott minden jó. Ha csak az idei északi irodalmi alkotásokon tekintünk végig, rengeteg a tragédia: rosszul működő családok, párkapcsolatok, öngyilkos gondolatok. Nyomasztó élmény olvasni, ugyanakkor mégis felszabadító, hiszen az irodalom a feloldozás-feldolgozás eszköze is.

1749: Mennyire nehéz visszaadni az északi szövegek sajátosságait magyarul?

DZs: A norvég szépirodalomban gyakori a minimalizmus, ami elég nehezen ültethető át magyarra. Nem egyszerű szikárságról, inkább lírai minimalizmusról van szó. Fosse például finoman, ismétlésekből építkezik. A magyarban sokkal több a szinonima, sokkal színesebb a nyelv. Nagy kihívás jól visszaadni. Az utóbbi időben tényprózát (angolul: non-fiction; norvégul: szakpróza) is fordítok. Ezek stílusa a beszélt nyelvhez áll közel, így ott az a kihívás, hogy gördülékennyé, szabatosabbá tegyem a magyar olvasók számára a szöveget.

1749: Mondanál egy példát a ténypróza műfajából?

DZs: Nem olyan rég adtam le Hilde Østby tudományos sorozatának harmadik részét, amely a magányosságról szól. Az első kötet az emlékezést, a második a kreativitást tárgyalja. A ténypróza olyan műfaj, amelyben a szerző tudományos ismeretekre támaszkodva körbejár egy adott kérdést, amelyet aztán bemutat. A norvég szerzők sajátossága, hogy erősen beleírják a saját élettörténetüket, abból indulnak el az adott téma általános bemutatása felé – de a személyesség itt sosem öncélú.

1749: Miként látod az északi irodalom jövőjét?

DZs: Abban biztos vagyok, hogy nem a kifulladás felé tart. Nagyon erős a támogatási rendszer. Az északi írók csak az írásból élnek, nem más munka mellett dolgoznak. Nagyon jó az ösztöndíjrendszer, illetve az állam ezer példányt vásárol minden megjelenő könyvből, ami óriási bevételi forrás a szerző számára. Műfajok felől közelítve: még mindig a nagypróza dominál, de elképzelhetőnek tartom a ténypróza felé való nyitást. Az önelemző írásmód és a szélesebb társadalmi kép tudományos megalapozottságú felmutatásában komoly lehetőséget látok. És akkor még nem beszéltünk a versekről, a rövidprózáról vagy a drámáról. De ez természetesen kiadópolitikai kérdés is, amit hamarosan a mesterséges intelligencia is befolyásol majd.

1749: Zárjunk egy klasszikus nyári kéréssel: ajánlj, kérlek, egy könyvet nekünk!

DZs: Ibsen Peer Gyntjét ajánlom szeretettel, ami Kúnos László és Rakovszky Zsuzsa csodálatos fordításában olvasható magyarul. A darab és a fordítás is remek, nem véletlen, hogy a színházak rendszeresen játszák Magyarországon.