Rentrée littéraire, szó szerinti fordításban irodalmi visszatérés – ez a neve az augusztus vége és november eleje közé eső, azaz praktikusan a nyaralásról hazatérő és iskolakezdő őszi szezonnak, amikor is francia földön mintha (majdnem) minden az új könyvekről szólna. Nagyjából az 1950-es évek vége óta ugyanis hagyományosan erre az időszakra jut a kiadói megjelenések túlnyomó része, különösen, ami a szépirodalmi műveket – és azon belül is a tekintélyes díjakra (Goncourt, Renaud stb.) kisebb-nagyobb eséllyel pályázó köteteket illeti. (Éppen nem mellesleg a Rentrée littéraire túlsó végén kerül sor például a Goncourt odaítélésére is.)

Ez az éves megjelenési boom, ez az örök visszatérés még azzal együtt is imponáló mértékű, hogy a volumen csökkenőben van, és így a tavalyi rentrée idején „mindössze” 490 új címmel gyarapodott a könyvpiac. (És idén az előzetes tervek és számítások szerint további 5 %-os csökkenés várható.) Azért még így is jócskán elkél a tájékoztató-kedvcsináló előválogatás aktusa, amire ilyenkor a nyomtatott és az internetes orgánumok, de éppígy a televíziós csatornák és a különböző rádióállomások is szokásszerűen vállalkoznak. Méghozzá már jó előre kiválasztva azt a néhány vagy épp bő tucatnyi kötetet, amelynek nagy példányszámot és/vagy díjat lehet jósolni, mint ahogyan azt például a CNEWS hírcsatorna, a France Info rádió vagy épp a Le Figaro már meg is tette. Vagy ahogyan azt az összművészeti érdekű magazin, a Transfuge szeptemberi, ám már olvasható számában több mint 40 oldalnyi terjedelemben elvégezte, mindösszesen húsz regényt kiemelve a – regényből éppenséggel 321 tételt tartalmazó – friss kínálatból. Például és kiváltképp kiemelik a magazin szerkesztői az igen aktív közéleti és literátori tevékenységű Gaspard Koenig Humus című ökológiai regényét, illetve Arthur Dreyfus La Troisième main című könyvét, amelynek lapjain valóban

egy harmadik kézzel grasszál a főszereplő: az első világháború után, Franciaország és Németország között.

Hogy aztán a kiemelt publicitás díjat terem-e ennek a két szerzőnek, vagy épp a drog, a pornó és Wagner világát egyként megidéző Le roman de Jeanne et Nathan írójának, az eddig leginkább az Erzsébet-kori angol színház avatottjaként ismert Clément Camar-Mercier-nek, az majd idővel úgyis kiderül.

*

Kritikai és közönségsikert arató, díjakat elnyerő könyveket megjelentetni – nos, a Csatorna túlpartján is ez az ambíció buzdítja munkára a kiadókat, melyek közül korántsem mindig a legnagyobbak a – fajlagosan – legeredményesebbek. Itt van például a Bluemoose (magyarán kék jávorszarvas) nevű cég, amely 2006 óta folytatja áldásos tevékenységét, mégpedig egy Hebden Bridge nevű Nyugat-Yorkshire-i településen: minden felhajtás nélkül, ám annál eredményesebben. Ez a független kiadó ugyanis, amelynek központja a működtető házaspár nappalijában található, habár évente legfeljebb 10 új könyvet bocsájt a forgalomba, szerzői révén mégis számos győzelemmel, továbbá mindenféle short- és longlisten való szerepléssel büszkélkedhet. (Különösen észak-angliai és történelmi regény viszonylatban.) A tavasszal a Small Press of the Year egyik díját is elnyerő könyves vállalkozás titkát a múlt héten a The Guardian riportja igyekezett felderíteni, innen és túl a Duffy házaspár megszállott ügyszeretetén. A tényezők alkalmasint szerteágazóak, mindenesetre az alapításkor megfogalmazott, a reménybeli olvasóknak tett ígéretként azonosítható célkitűzés kulcsot kínál a megfejtéshez: „Nem publikálunk sok könyvet, de amit kiadunk, az életed végéig veled marad.”

*

És végezetül a múlt hétfői hír, amely igencsak drasztikusan jelzi, hogy az íróknak nem csupán díjakat osztogatnak. A hírügynökségi jelentések szerint újabb állomásához érkezett ugyanis az orosz állam Dmitry Glukhovsky ellen folytatott hadjárata. A Metró-univerzum megteremtőjét, a posztszovjet posztapokalipszis zsánerének hazánkban is népszerű mesterét távollétében nyolc évi börtönre ítélték az orosz hadseregről terjesztett, úgymond lejárató információk terjesztéséről. Ahogyan arról e rovat egy korábbi cikkében már írtunk, Glukhovsky rögtön a kezdet kezdetén szót emelt Ukrajna megtámadása ellen, azt a hódító háborúk tipikus példájának nevezve. Ezzel az állásfoglalásával szoros összefüggésben azután az orosz hatóságok tavaly júniusban körözést, illetve

letartóztatási parancsot adtak ki a külföldön élő író ellen.

Októberben pedig Glukhovsky neve fölkerült az orosz igazságügyi minisztérium által kiadott, „idegen ügynököket” felsoroló listára is. Ezt követte most a bírósági ítélet, amelynek súlyosságát nem a távollévő író, hanem sokkal inkább az orosz kultúra, valamint a jogállamiság rég elhalványult fikciója szenvedi meg.