Egy csoportjuk, köztük Borisz Akunyin író, Ivan Viripajev drámaíró, Mihail Zigar író, Leonyid Parfjonov újságíró, Dmitry Glukhovsky író, Irina Prohorova könyvkiadó, Dmitrij Muratov újságíró Zigar Facebook-oldalára egy közös nyilatkozatot is elhelyezett: „Szégyen, hogy kitört a háború Oroszország és Ukrajna között. A mi szégyenünk. (…) Oroszország minden állampolgárát felszólítjuk, hogy mondjon nemet a háborúra. Nem hiszünk abban, hogy a független Ukrajna fenyegetést jelent Oroszország vagy bármely más állam számára. Nem hisszük el Vlagyimir Putyin azon állításait, mely szerint az ukrán nép a „nácik” hatalma alatt áll, és »fel kell szabadítani«. Követeljük a háború beszüntetését.” A nyilatkozattévők közül azonban többen ennél bővebben is megfogalmazták a véleményüket a saját közösségi oldalukon keresztül.

Dmitry Glukhovsky, a nálunk is közkedvelt Metró-regények szerzője így fogalmazott: „Annak ellenére, hogy figyelmesen követem a bel- és külpolitikai eseményeket, el nem tudom képzelni, hogy nem vettük észre, hogy a zsarnokság fokozódik és elnyomja a szabadságunkat. Mindazonáltal úgy tűnt, hogy mindez egy posztmodern játék, azaz színlelés: nem igazi diktatúra, nem igazi elnyomás, csak játék a Szovjetunióval, a sztálinizmussal. Erre hirtelen mindez valóságossá lesz, és mindaz, amitől féltünk, amiről szó volt közöttünk, reálissá válik. És már nem paranoia és nem fantázia többé. Tipikus példája a hódító háborúnak, amelyet kétségtelenül lehet Hitler hadjárataihoz, a Szudéta-vidék elfoglalásához, a Lengyelország felosztására irányuló hadműveleteihez hasonlítani. Testvérgyilkos háború, fals ürügyekkel. Nagyon fáj nekem, és szégyellem magam, hogy ez történik. Szeretnék bocsánatot kérni Ukrajnától a népem nevében azért, amit velük teszünk.”

A Nobel-békedíjas Dmitrij Muratov, a Novaja Gazeta főszerkesztője a szerkesztősége sajátos tiltakozásáról számolt be: „Aznap reggel korán gyülekeztünk a szerkesztőségben. Nagyon szomorúak voltunk. Ezért elhatároztuk, hogy a Novaja Gazeta aznapi számát két nyelven: ukránul és oroszul jelentetjük meg. Azért, mert nem tartjuk ellenségnek Ukrajnát, és nem tartjuk az ukrán nyelvet az ellenség nyelvének. És soha nem is fogjuk annak tartani. És még valami: csak az oroszok háborúellenes megmozdulásai menthetik meg ezen a bolygón az életet.”

Szergej Szmirnov újságíró, a Meduzazona internetes portál főszerkesztője a kialakult helyzettel kapcsolatban így fogalmazott: „A rémhírterjesztőknek igazuk volt. Az amerikai hírszerzésnek igaza volt. Őszintén mondom, még egy pár héttel ezelőtt se hittem el ezt az egészet. Egyszerűen nem fér a fejembe. Putyin a megnyilatkozásai alapján azzal fenyeget, hogy adott esetben atomfegyvert vet be. Üvölteni szeretnék és felébredni. Ilyen nem lehetséges! Miféle háború ez, miért ejtett túszul mindannyiunkat ez az őrület? Minden olyan ember szégyene ez, aki lökést adott ennek a háborúnak. Azé, aki a propagandának dolgozik, azé, aki segíti a propagandát, és azé, aki örül a bombázásoknak. Legyenek mind átkozottak!”

Bár Dmitrij Bikov író is aláírta a fenti közös tiltakozó nyilatkozatot, az azóta vele készített interjúban jócskán árnyalja az ott megfogalmazottakat, és a fent idézett írók és irodalomtudósok fejtegetéseit is más színben tünteti fel. Gyenyisz Katajev kérdésére, hogy hogyan kommentálná Putyin bejelentését, így válaszolt: „Abban bízni, hogy az agresszió szervezőinek lelkiismerete felébred, naivitás.” Épp ezért a továbbiakra nézvést a legrosszabb forgatókönyv bekövetkeztét várja: „Bárki, aki ellenzi a háborút, meg lesz alázva. A legenyhébb vád, ami érni fogja, hogy gyáva és szégyenteljes pacifista, a legdurvább pedig, hogy hazaáruló.” Épp ezért óva int attól, amit Dmitrij Muratov javasol, azaz az utcára vonulástól. „Bárki, aki csak egyetlen plakáttal is kivonul, a háborús időkre vonatkozó törvény üldözni fogja.” „Muszáj megérteni, hogy bármely közösség, amely fellép az agresszió ellen, az erőszak ellen, kémnek minősül, amelyet ennek megfelelően el kell pusztítani.” Ugyanakkor, mivel jelenleg az USA-ban tartózkodik egyetemi tanárként, Bikov fontosnak tartja leszögezni, hogy nem szeretne senkit se ijesztgetni, annál is inkább, mivel a veszélytelen távolból meglehetősen erkölcstelen dolog az ijesztgetés. A kérdésre, hogy akkor, ha az utcára kimenni veszélyes - és azóta láttuk, hogy ez tényleg így van -, mit tehetnek az orosz emberek, az író szintén érdekes, részben a közös nyilatkozatban megfogalmazottakat is átértékelő választ adott. Mint elmondta, beszélni kell, írni kell, szolidaritást kell vállalni az ukrán testvérekkel. Természetesen szégyelli magát ő is, ugyanakkor már szégyelli kimondani a szégyelli szót, mert február 24-e óta ezt az orosz közösségi terek maximálisan elcsépelték. A vele készített interjúban történelmi perspektívába is helyezi a mostani eseményeket. Azt természetesen nem tudja megjósolni, hogy mi fog történni, de abban biztos, hogy valamikor „ennek a kormánynak a tettét el fogják ítélni. Egyértelmű, hogy azok az emberek, akik kirobbantották ezt a háborút, törvényszék előtt fognak felelni, a híres nürnbergihez hasonló törvényszék előtt. Csak az nem Nürnbergben lesz. Az agresszív, soviniszta ideológiát ott kell elítélni, ahol létrejött. Az ítéletre azért is szükség lesz, mert ami most történik, az Oroszország eddig elért vívmányait, történelmi képét tépázza meg. Az író ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Tudja, mi ebben a tragikus? Nekünk, Oroszország igazi patriótáinak, akik már oly régóta az eddig elért nagyszerű eredményeiért, az antifasizmusáért, a kultúrájáért, a belső szabadságáért szeretik a hazájukat, volt alapunk ezt mondani: igen, Oroszország a világon mindig a valóban véghezvihetetlen feladatokat teljesítette, és mindig igyekezett az igazság oldalára állni. Azzal viszont, hogy az elmúlt száz év orosz történelmét egy ilyen finálé zárja, az egész eddigi történelmünk valami egészen más fénytörésbe kerül. Nem szabad elfelejteni, hogy Oroszországnak most óriási esélye van arra ― és ezzel él is ―, hogy pontot tegyen a világtörténelem végére. Csakhogy így ez a pont szörnyen fog kinézni. A mostani események beárnyékolják az előző évszázad és a jelen század eseményeit, és ez a legborzasztóbb.” És Bikov az éleslátó helyzetértékelését ezzel az igen sokkoló kijelentéssel zárja: „Oroszország jelenleg rákos beteg. Sokféle kiút létezik ebből a betegségből, viszont bele is lehet halni. A rák az alattomos jellegéről híres. Ezért most, amikor ez a szörnyű daganat a lakosság nagy százalékánál kialakult, nem merek jósolni semmit, csak azt szeretném az ukrán barátainkkal közölni, hogy mi, a jobbak, a háborút soha nem fogjuk elfogadni. Azért vagyunk mi a jobbak, mert ránk nem hat ez az agresszív militarista hipnózis, és kitartunk Ukrajna mellett.”

Amíg Dmitrij Bikov a távolból nyilatkozott, a hazánkban is az egyik legnépszerűbb orosz prózaíró, Vlagyimir Szorokin a távolba, az angol The Guardian című lapnak fogalmazta meg a maga igen kemény álláspontját. Bikovhoz hasonlóan a helyzetet szintén történelmi kontextusba helyezte, főleg Putyin karrierjének elemzésére és szerepvállalására fókuszálva. A kíméletlen megfogalmazásairól híres élő klasszikus szerző véleménye szerint Putyin elhatározta, hogy az egész orosz társadalmat visszavezeti a Szovjetunióba, a fiatalsága korszakába. Ezt ugyanakkor Putyin meglehetősen eklektikus elvrendszer mentén teszi, melyben „a szovjet világ tisztelete feudális etikával párosul, Lenin az ágyát a cári Oroszországgal és az orosz pravoszláviával osztja meg.” Mindeddig ezen eklektikus rendszer mentén Putyin a felvilágosult autokrata álarca mögé bújt, csakhogy, „miután bejelentette az ukrán hadműveletet, ez az álarc végleg lehullott róla.” Azért, hogy ez az álarc oly sokáig rajta lehetett, Szorokin többek között a nyugati politikai vezetőket okolja, akik megbocsátották neki a grúziai hadműveleteket, a Krím annektálását. Az „új orosz cár” számukra nem volt más, mint orosz vodka és kaviár: azaz egy kis frissítő. „Mostanra egyvalami világossá vált: ezzel a háborúval Putyin átlépett egy vonalat – egy vörös vonalat. Az álarca lehullott, a „felvilágosult autokrata” páncélja megrepedezett. Ezért most minden nyugati ember, aki szimpatizált az „erős orosz árral”, fogja be a száját és ébredjen rá, hogy Európában a 21. században totális háború van kibontakozóban. Az agresszor a putyini Oroszország. És ez nem fog Európára mást, csak halált és pusztulást hozni.”