6 perc világhír! Egy friss Salman Rushdie-nagyinterjú, a sohasem aktuális, de mindig lenyűgöző Marguerite Yourcenar újraolvasása és az angolszász könyvrecenzensek sérelmei László Ferenc heti hírtükrében.
Egy évvel az ellene elkövetett aljas merénylet után Salman Rushdie interjút adott a mértéktartó konzervatív francia hírmagazin, a Le Point vezető munkatársának, a szépíróként is tevékeny, s A burmai nő című regénye révén akár a magyar olvasók számára is ismerős nevű Christophe Ono-dit-Biot-nak. A hetilap friss, múlt csütörtökön megjelent számában címlapon hozott anyag apropóját az kínálta (ha egy Rushdie-interjú kapcsán szükség van egyáltalán apropóra), hogy francia nyelven most került kiadásra az Actes Sud gondozásában Rushdie új regénye, a Victory City, azaz a La Cité de la victoire. A beszélgetésben, amelynek helyszíne az író irodalmi ügynöke, a saját jogán is nevezetes, „Sakál”-ként is becézett Andrew Wylie manhattani irodája volt, témák egész sora merült fel: az iszlamista motivációjú merénylet traumatikus személyes és kollektív utóhatásaitól kezdve a cancel culture jelenségén át Putyinig és Trumpig, vagy épp a feminizmusig. Ez utóbbival kapcsolatban
Rushdie kijelentette: a legkevésbé sem zavarja, ha új művét feminista regényként azonosítják.
Ahogyan azt is elmondta, hogy a kedvenc regényalakjai mind hősnők: Molly Bloom, Mrs. Dalloway, Madame Bovary, Anna Karenyina, valamint – helybenhagyva a kérdező közbevetését – Hermione a Harry Potter-regényekből.
„Most, hogy majdnem megöltek, az emberek kimutatják irántam a szeretetüket” – fogalmazott önironikusan-és-meghatottan Rushdie, aki részben épp ennek köszönhetően érzi úgy, hogy tovább tudja folytatni küzdelmét a fanatizmus és a korlátoltság ellen. Mindazok ellen, akik Amerikában, Oroszországban vagy épp Indiában eltörlik és átírják a történelmet, rákényszerítve hatalmukat és nézeteiket a tömegekre. E küzdelem középpontjában az író szerint továbbra is a véleménynyilvánítás szabadságának megóvása áll, amely alapjogot mindkét politikai oldalról ér fenyegető támadás. Minderről és még annyi másról is szól ez az interjú, amelynek elkészültéről itt egy rövid és büszke videót is közzétett a Le Point.
*
Marguerite Yourcenar születésének 120. évfordulója ugyan nem tekinthető különösebben kereknek, ám az 1987-ben elhunyt francia irodalmár életművének idei újraolvasását a jelek szerint épp az aktualitás tartós és oly vonzó hiányának fenoménje határozza meg. Egy elavult szerző modernitása – ezzel az összefoglaló címmel tárgyalja például az első női „Halhatatlan” (vagyis a Francia Akadémia legelső női tagjának) emlékezetét a Lire könyves magazin szeptemberi száma, akit a címlapon ugyanakkor éppily helytálló módon az időtlen jelzővel illetnek. Mert amiként életében sem sikerült Yourcenart irányzathoz, párthoz vagy szekértáborhoz odasorolni, úgy utóéletében is megmaradt behatárolhatatlannak és legfőként az olvasók szívügyének. A görög-római örökséggel, az antikvitással folytatott dialógusa ugyanis korántsem fedte le az írónő életművét, ha mégannyira személyes és stílusformáló gesztusnak tekinthető is, legyen szó akár Hadrianus császárról, akár mitológiai alaptörténetekről. A Lire munkatársai most mindenesetre előválogattak öt reprezentatív alapművet, ha úgy tetszik, öt kapudrogot mindazok számára, akik most fedeznék fel Yourcenar írásművészetét. A kihagyhatatlan és megkerülhetetlen Hadrianus emlékezései mellett ilyesformán a Keleti történetek novellagyűjteménye, a magyarul Opus nigrum címen ismert L’Œuvre au noir (a középpontjában a XVI. századi fiktív tudós-szabadgondolkodóval, Zénonnal), valamint az 1928-as első, karcsú és merész témájú regény, az Alexis és a pálya túlfelén keletkezett japáni témájú posztumusz kötet, a La tour de la prison olvasásával helyes megkezdenünk a Yourcenar-birodalom feltérképezését.
*
Végezetül az utóbbi napok egyik mini- és/vagy műbalhéja, amelynek kirobbantója a cancel culture harcos ellenlábasa, a klinikai pszichológusból mára univerzális véleménymondóvá átlényegült, a kételyt talán már hírből sem ismerő Jordan Peterson és angol kiadója, a Bonnier Books volt. A szerző új könyve, a Beyond Order borítóján és a kötet marketinganyagaiban ugyanis olyan kiragadott recenziós idézetek szerepelnek, amelyeknek elismerő szavai nemigen vágnak egybe a máskülönben határozottan lesújtó kritikák végkövetkeztetéseivel és ítéleteivel. A jelentést nagyban meghatározó félmondatok kihagyása, vagy épp átfogalmazása révén fabrikált idézetek ellen az elmúlt hetekben a The Times és a Sunday Times citált könyvkritikusa is gúnyosan szót emelt. A múlt héten pedig a szerzők első számú brit érdekvédelmi egyesülése, a Society of Authors is közzétette a maga nyilatkozatát, amelyben
erkölcsileg súlyosan megkérdőjelezhetőnek, tisztességtelennek és ráadásul marketinges szempontból is problematikusnak ítélték a szövegkörnyezetből önkényesen kiemelt idézetek alkalmazását.
Mire a kiadó szóvivője sietett jelezni, hogy ezen a téren olyan eljárásra fognak a jövőben törekedni, amely a mégannyira rövidített idézetek esetében sem hamisítja meg a forrásul szolgáló eredeti recenziók hangnemét és intencióját.
