Jóllehet sohasem rendeznek olimpiát, labdarúgó világbajnokságot, de éppígy amerikai elnökválasztást sem az olyan esztendőkben, amelyeknek dátuma a hármas számmal végződik, azért az angol nyelvű irodalom világában nagyon is van, mit várni és remélni ezektől a páratlan évektől. 1983 óta ugyanis a Granta, az angol nyelvű irodalmi magazinok e közhasznosságú mintapéldánya ilyenkor hozza nyilvánosságra azt a húszas listát, amely úgymond a fiatal (értsd: negyven alatti) brit regényírók legjavát lajstromozza. Az évtizedenként egyszer összeállított és nyilvánosságra hozott névsor jelentőségét egyrészt a Granta presztízse, másrészt a minden évtizedben rangos zsűri, harmadrészt és éppen nem utolsósorban: a megelőző listák magas találati aránya garantálja. Így hát mióta a múlt héten megjelent a 2020-as évekre szánt reprezentatív névsor, az irodalom iránt érdeklődők és a sajtómunkások (természetesen létezik közös halmazmetszete is e két csoportnak) párhuzamosan böngészik a friss meg a 10, 20, 30 és 40 éves listákat. S ha mi is ezt tesszük, úgy igazán imponálónak és egyszersmind informatívnak találhatjuk a Best of Young British Novelists alakulástörténetét. Elsőre persze alighanem az tűnhet fel, hogy

az 1983-as első íróválogatottban ott szerepelt többek közt Salman Rushdie és Kazuo Ishiguro

(utóbbi életkoránál fogva az 1993-as listára is felkerülhetett). Vagy éppenséggel az, hogy a 2003-as névsorban ott leljük Monica Alit, akit egyébiránt az akkor még épp kiadatlan első regényének kézirata olvastán választott ki a – Hilary Mantelt is tagjának tudó – zsűri. De ha a nagyképet nézzük, akár szó szerinti, akár átvitt értelemben, úgy további érdemi felismeréseket tehetünk. Mert bár már a legelső listán is hat női szerző szerepelt, ez az arány 2023-ra fölényes többséggé változott, ami éppúgy figyelemreméltó fejlemény, akárcsak a második generációs bevándorlók előtérbe kerülése a harmadik évezredbeli listákon. És akár még az is tanulságos lehet, ha végignézzük a Granta vonatkozó számaihoz 1983 óta készült fotókat, lord Snowdon első csoportképén kezdve, mert ezek a vizuális ízlés változásait és az írói (ön)reprezentáció alakulásait egyként tükrözik.

*

A névsor tehát már ismert, s rajta leljük például a Booker Prize 2013-as győztesét, Eleanor Cattont és Isabella Hammadot is, akinek A párizsi idegen című regényét alig néhány Pataki Éva recenzálta itt, az 1749 oldalán. Ám a Granta április 27-én megjelenő tematikus lapszáma így is hő ajánlást és figyelmet érdemel. S ha már magazint kommendáltam, következzen most egy röpke filmajánló, sőt még egy hivatalos trailer is. Franciaországban ugyanis most áprilisban került a mozikba A három testőr legújabb megfilmesítése, pontosabban annak első fele, amely a Les Trois Mousquetaires: D'Artagnan címet viseli. (A második rész, a Les Trois Mousquetaires: Milady bemutatóját decemberre ígérik.) A sokadik mozis adaptáció a hírek szerint „főz, mint egy Dumas-regény”, többek közt Vincent Cassel és Romain Duris is ott kardozik benne, ám e rovatban leginkább azért említendő e szuperprodukció, mert francia földön megint egyszer ráirányította a figyelmet az alapműre. Persze A három testőr és az idősebb Alexandre Dumas számos más regénye szinte töretlen népszerűségnek és kultikus tiszteletnek örvend a XIX. századtól mindmáig, ám úgy tetszik, még ebben az esetben sem árt időről időre némi újabb stimulussal javítani az olvasottsági statisztikákat. Így most a remek francia irodalmi magazin, a Lire például e film kapcsán legutóbbi számában hosszabb cikket szentelt A három testőr keletkezéstörténetének. Az 1844-ben megjelentett regény pedig nagyon is megérdemli tőlünk ezt a figyelmet: gondoljunk csak Auguste Maquet áldozatos és oly értékes, de mégsem nevesített társszerzői közreműködésére! (Mely témáról 2010-ben ugyancsak készült egy jó kis francia film, a L’autre Dumas.), Vagy éppen a történelemmel és a fikcióval folytatott merész játékra, mely téren a „Dumas és tsa” cég, tudjuk, a két évszázaddal korábban született pamflet és (ál)memoáríró, a d’Artagnan históriai alakját és valóságos életútját először átköltő Gatien de Courtilz de Sandras nyomdokán haladt.

*

Végezetül a múlt hét gyászhíre: április 11-én 74 esztendős korában elhunyt Meir Shalev. E jeles izraeli írónak, aki hazájában újságíróként, de tévés műsorvezetőként is hírnevet szerzett magának, három regénye jelent meg magyarul: az Orosz románc, a Négy lakoma és az Egy galamb és egy fiú. Az Orosz románc volt – több gyermekkönyv után – Shalev első felnőtt és rögtön világsikerű regénye: az 1988-ban megjelent kötet lapjain az első izraeli telepesek kitartó, olykor elkeseredett, máskor megindító vagy épp komikus erőfeszítései elevenednek meg. Az 1994-es Négy lakoma középpontjában az a mindent felülmúló – és magát a szerelem tárgyát is túlélő – szerelem áll, amelyet nem is egy, hanem három férfi érez a megfoghatatlan varázsú munkásnő, Judith iránt. A 2006-os Egy galamb és egy fiú pedig az 1948-as első arab-izraeli háborúban meghalt ifjú galambász, a gyerekképű „Csecsemő” történetét beszéli el, ám mindeközben a regény- és jelenbeli mesélő, a középkorú Jáir otthonkereséséről is megindítóan mesél.