Habár felettébb meglepő, valamiképp mégsem csodálkozunk azon, hogy az elmúlt évek során számos rég rögzült jellegzetesség az ellentettjébe váltott át. Gondoljunk csak a liberális–konzervatív tengely nagy pólusváltására: a szólásszabadságot seregnyi ponton korlátozni próbáló progresszívekre meg az értékőrzők által elnökké megtett Donald Trumpra… Ily gyökeres változások, no meg az ezekhez kapcsolódó aktuális kultúrharc közepette a könyvtár szigorúan őrzött csendje, ez a hétköznapi tapasztalatok és sitcom-közhelyek által annyiszor megerősített tény is igencsak kérdésessé vált. Erről tanúskodik legújabban az a felmérés is, amely a brit könyvtárosok (tudásmenedzserek stb.) szakmai szervezete, a Cilip megrendelésére készült. E felmérésből ugyanis az derül ki, hogy

„a szigetország könyvtárosainak harmada került szembe mostanában olyan kéréssel, amely egyes könyvek eltávolítására, cenzúrázására vagy figyelmeztető jelzéssel (trigger warning) való ellátására irányult.”

Mi több, számos könyvtáros arról is beszámolt, hogy mindeközben olykor még fenyegetéseket is kapott.

A vizsgálat bizonysága szerint a brit könyvtárakban legtöbbször az olyan művek eltávolítását szorgalmazzák az olvasók (illetve nem olvasók), amelyek nem naprakészen, illetve nem a ma elfogadott érzékeny nyelvhasználattal tárgyalják a gyarmatbirodalmi múlt, a rasszok és az LGBTQ+ tárgyköreit. Ez egyrészt beleilleszkedik abba a trendbe, amelybe számos angolszász klasszikus mű politikailag korrekt nyelvezetű újrakiadása is besorolható (amint erről Roald Dahl és Agatha Christie kapcsán e rovatban is írtunk már), másrészt rögtön árnyalható olyan amerikai példákkal, amelyek viszont a kultúrharc ellenoldali futóárkából támadó republikánus/vallásos jobboldal cenzúraigényét jelzik. Az mindenesetre valamelyest megnyugtató hír, hogy a felmérés eredményeit kommentáló könyvtári és könyves szakemberek állítása szerint mindeme kérések és követelések dacára a brit könyvtárakban sem egyes könyvek eltávolítására vagy cenzúrázására, de jószerint még trigger warning-jelzések elhelyezésére sem került sor.

*

Amíg a régi könyvekkel, úgy tetszik, szinte csak a baj van, a vadonatúj megjelenések rendre felkerülnek valamely díj jelöltlistájára. Ez persze csakis e hírrovat szűkített perspektívájából tűnhet így – például most is, amikor  

„a Nemzetközi Booker-díj ez évi ciklusa elérkezett a shortlist szakaszába.”

Bő egy hónappal azt követően ugyanis, hogy hírt adhattunk az idén különösen sokszínű 12 tételes hosszú listáról, amelyre e rangos elismerés történetében először került fel bolgár, katalán, illetve tamil nyelvről fordított kötet, már rá is fordultunk a hatos döntőre. Így immár a shortlisten is ott leljük Georgi Gospodinov 2020-as regénye, a Времеубежище – Angela Rodel által fordított – brit kiadását (Time Shelter), amely a Guardian és a Financial Times kritikusai szerint is az év (egyik) könyvének ítélendő. Továbbjutott az első katalán mű, Eva Baltasar szintén 2020-as – leszbikus témájú – Bouldere is, Julia Sanches fordításában. Ahogyan felkerült a szűkített listára az első olyan mű is, amelyet szerzője megírás helyett tollba mondott: az idős Maryse Condé 2021-es regénye (L'Évangile du nouveau monde) – Richard Philcox, a férj, lejegyző és fordító jóvoltából (The Gospel According to the New World). Azután ott szerepel még a hatok között az elefántcsontparti Gauz (vagy másként: GauZ’) eredetileg 2014-ben megjelent első regénye, a gyarmati örökséget elevenbe vágó szatíra formájában feldolgozó Debout-Payé, amelynek angol fordítását (Standing Heavy) Frank Wynne fáradozásainak köszönheti a világ. Továbbá a dél-koreai Cheon Myeong-kwan 2004-es regényírói debütálása, a Chi-Young Kim munkája révén megismerhető Whale, s végül a mexikói Guadalupe Nettel 2020-as regényének (La hija unica) Rosalind Harvey fordításában megjelent angol kiadása (Still Born). És éppen négy kedd múlva, május 23-án meg is lesz a győztes, így azon a héten alkalmasint úgy ügyeskedünk majd, hogy rögvest hírt adhassunk e rovatban a végeredményről.

*

Végezetül szóljunk

„Hilary Mantelről,”

aki tavaly szeptemberben váratlanul hunyt el – épp egy új regény előkészületei közepette. Ez utóbbi tényről a múlt héten értesülhettünk, amikor azt is megtudhattuk, hogy a megkezdett utolsó mű a Provocation címet viselte volna, középpontjában a Büszkeség és balítélet közmegegyezés szerint legérdektelenebbnek tartott Bennet lányával, Maryvel, s körötte Jane Austen életművének megannyi ismerős alakjával. A fájó veszteségérzetet, amelyet erről az első pillantásra is oly izgalmasnak ígérkező szatirikus tervről értesülvén érezhetünk, enyhítheti valamelyest az özvegy, Gerald McEwen gesztusa. Ő ugyanis pár napja közrebocsájtott Mantel vonatkozó vázlataiból két bekezdésnyit, mely szövegben az írónő, illetve Mary Bennet éppenséggel az Austen-kultusz egyik bálványa és szívkirálya, Mr. Darcy oly vonzónak és/vagy rejtélyesnek vélt hallgatagságát értelmezi – egészen más szemszögből és egészen más végkövetkeztetésre jutva. „Mi van akkor, ha azok a nagy csöndek, amelyek úgy megfélemlítik a nemünket, pusztán a mondanivaló hiányáról árulkodnak? Mi van akkor, ha az ünnepélyes komolyság csupán a humorérzék hiányából fakad?”