Az élet forgatókönyvírói
Fotó: Shutterstock
Az élet forgatókönyvírói

Az argentin elnök fikcionalizált gyermekkora, egy elmaradt vádalku, a könyvesboltokban tapasztalható hollywoodi előrenyomulás, valamint több jól fejlett közhely is szóba kerül László Ferenc e heti hírszemléjében.

Egy hónap híján két éve annak, hogy Salman Rushdie ellen késeléses merényletet követtek el egy irodalmi rendezvényen a New York-állambeli Chautauquában, és e gyalázatos tett irodalmi és jogi következményeiről már indokoltan sok szó esett e rovat cikkeiben. Ám amíg a támadás traumáját kibeszélő-feldolgozó Rushdie-mű, a Kés – Elmélkedések egy gyilkossági kísérlet után már tavasszal megjelent a nagyvilágban és itthon is (nálunk a Helikon kiadásában, Greskovits Endre fordításában), addig a támadó, Hadi Matar ellen indított büntetőper vontatott menete megerősíteni látszik az ismert közmondás szekularizált változatát, mely szerint az igazság malmai lassan őrölnek. Mint emlékezetes, az eljárás menetét már az is megakasztotta, hogy a vádlott és jogi képviselője még a megjelenés előtt meg kívánta ismerni az említett szépírói reflexiót, s a per azóta is érdemi halasztásokkal és megszakításokkal halad a maga útján.

Mielőtt szeptember 10-ig újra berekesztették a tárgyalást, múlt kedden Hadi Matar, aki paradox módon a tetthelyen történt letartóztatása pillanatától fogva ártatlannak vallja magát, elutasította a számára felajánlott vádalkut. A börtönbüntetés időtartamát némileg mérséklő megállapodás fejében ugyanis egyrészt immár végre bűnösnek kellett volna vallania magát, másrészt el kellett volna ismernie, hogy volt kapcsolata valamely terrorszervezettel (még ha csak annyi is, hogy anyagi támogatást próbált eljuttatni annak). Tekintve, hogy ilyesformán a vádalku a támadó önértelmezésének két alapállítását döntötte volna meg, a vádlott (és jogi képviselete) voltaképp nem meglepő módon választotta az elutasítás opcióját, ha hihetünk a beszámolóknak, úgy kereken kimondva a „mit veszíthetek?” pozíciójából mérlegelve helyzetét.

*

Úgy 12 ezer kilométer távolságból szemlélve az eseményeket, mintha a „mit veszíthetünk?” vabank-szemlélete segítette volna a Casa Rosadába, vagyis az argentin elnöki palotába a tavalyi év végén Javier Mileit is. A láncfűrészt ragadó és szuperhősnek beöltöző politikus ideológiai besorolásával azóta is sokat bíbelődnek a politológusok, hol szélsőjobbos libertariánus, hol anarchokapitalista, ultrakonzervatív, vagy szimplán „argentin Trump” gyanánt értelmezve a dél-amerikai színtér e kiismerhetetlen szereplőjét. A más szempontból is merőben atipikus és talányos személyiségű Milei kevéssé meglepő módon az irodalmi élet számos szereplőjének érdeklődését és heves ellenszenvét is kiváltotta hazájában. Úgyannyira, hogy a politikai és társadalmi ügyekben régóta aktív és a világsajtó megannyi jelentős orgánumában rendszeresen publikáló Martín Caparrós már elő is állt egy különleges regénnyel, amely J. M. gyermekkorát és felnövekedését beszéli el. Igaz, ez a J. M. a Julio Méndez nevet viseli, aki azonban bevallottan nem más, mint Milei alteregója: ő az online olvasható és interaktív regény, a Vidas de J. M. („J. M. életei”) címszereplője és antihőse. Ahogyan ezt Caparrós egy interjújában világosan megfogalmazta: a gorombán szarkasztikus regény cselekményét a Milei gyermek- és kamaszkoráról ismert információk ihlették, s a szerző ezek szabad továbbgondolása révén próbálta rekonstruálni a folyamatot, amelynek következtében a felnőtt J. M. mindennemű empátiára képtelenné vált. Ugyanebben az interjúban Caparrós azt sem késett megvallani, hogy az alkotói folyamat legnehezebb, végeredményben megoldhatatlannak bizonyuló feladatát az jelentette számára, hogy regényalakja egyszerűen nem válhatott annyira kellemetlenné, aljassá és gonosszá, mint az élő modell. Merthogy a valóság e téren is felülmúlja az írói képzeletet.

*

Ha már a valóságot győztesként hirdettük ki, innen szinte egy macskaugrásnyira lelhető a közhely, miszerint az élet a legjobb forgatókönyvíró. Csakhogy itt már következhet is a palinódia, elvégre a hollywoodi forgatókönyvírók ilyetén lebecsülése okvetlenül komoly hiba lenne. (Lásd ehhez: „az élet egy Tarantino-film erősen leegyszerűsített változata”.) S ezt érzékletesen bizonyíthatja az is, hogy mára az angolszász könyvpiac egyik látványosan felfutó ágazatává a forgatókönyv-kiadás vált. Ami nem is olyan régen még mindössze a kocka és filmbubus-szubkultúra által kultivált zsáner volt (lefűzve, fénymásolva…), az ma már igényes kiadványokat kínáló, és nem mellesleg komoly hasznot termelő üzleti modell, olyan élenjáró kiadókkal, mint a Faber & Faber. Már csak korábbi érdemei okán is méltán ez a brit cég jelentette meg a tavalyi év két legnagyobb filmsikerének forgatókönyvét, vagyis a Barbie-t és – úgy is mint Christopher Nolan szkriptjeinek bevett kiadója – az Oppenheimert. Mindkettő komoly közönségsikert aratott könyvalakban is, és éppígy rendre a presztízskiadványok sorában szerepelnek Wes Anderson vagy épp a Coen testvérek filmjeihez készült forgatókönyvek is. S minthogy a sorozatkészítés aranykorában élünk, hát szintén komoly kereslet mutatkozik például a HBO Utódlása iránt is. Persze akad filmes, aki azért kitart a korábbi módi, azaz a filmből lelkedző regény metódusa mellett is: mondjuk maga a nagy Quentin Tarantino, aki 2021-ben jelentette meg első, Volt egyszer egy Hollywood című regényét, amely a két évvel korábbi, azonos című filmje és annak teljes újragondolása nyomán született meg, és amely még abban az évben megjelent magyarul is Sepsi László fordításában.

A cikk szerzőjéről
László Ferenc

Kritikus, történész, szenvedelmes ismeretterjesztő. Legutóbbi kötete: Operettország (Jaffa, 2023).