Még akkor is, ha a pénteki merényletről, a támadó személyéről és motivációiról, a 75 esztendős író állapotáról, s egyszersmind a Salman Rushdie életének biztonságát immár évtizedek óta veszélyeztető fenyegetésekről az elmúlt napokban részletesen tudósított a hazai és a világsajtó. S miközben észbe vehetjük a jószerint papírforma gyanánt azonosítható kísérőjelenségeket, legyen szó akár Irán áldozathibáztató állásfoglalásáról, akár a JK Rowling személyét is megtaláló Twitter-es fenyegetésről, a gyilkossági kísérlet újra csak ráirányíthatja a figyelmünket arra a tényre, hogy

írónak lenni nemcsak nagy vállalkozás, de olykor egyenesen életveszélyes is. Hívják bár az írót Federico García Lorcának, Iszaak Babelnek vagy Hugo Bettauernek.

*

A három említett múlt századi íróval ellentétben hosszú élet és békés halál jutott osztályrészül múlt kedden a 88 esztendős korában elhunyt Raymond Briggs-nek. Ez a név itthon bizonnyal megközelítőleg sem oly ismert, mint az angolszász világban, ahol felnőttek és gyermekek milliói kísérték élénk figyelemmel az illusztrátor, képregényrajzoló és szerző Briggs munkásságát. Pedig teremtő képzeletének olyan alakokat, szöveges-rajzos, illetve csak rajzos műveket köszönhet a világ, mint az 1973-ban útjára bocsájtott Father Christmas (Télapó) és az 1978-as Snowman (Hóember). Vagy éppenséggel ott van e két (atipikus) téli klasszikus között az 1977-es Fungus the Bogeyman (Fungus, a mumus): címszerepében a munkásosztálybeli, mondhatni kétkezi ijesztgetővel, aki szakmányban riogatja a gyermekeket.

Ahogyan egyébiránt munkásember a briggsi Father Christmas is: a karácsonyi munkáját olykor a pokolba kívánó melós,

aki mintha csak a legelső pillantásra emlékeztetne a harsányan derűs Santa Claus-közhelyre. Ez a markánsan munkásosztályi (és munkáspárti) attitűd, akár főalakjainak kerekdedsége, jószerint végigvonul a rajzoló életművén, ami annál is kevésbé meglepő, hiszen Briggs 1934-ben egy tejesember és egy szobalány nászából született. Nekik, illetve a kettejük holtig kitartó kapcsolatának azután az 1998-as Ethel & Ernest című művében állított emléket művészfiuk. Ahogyan ez a graphic novel az egyszerre kritikus, ironikus és megértő-megbocsájtó gyermeki kegyelet megejtő példája, úgy a Snowman a gyermeki magány körülmesélésének szép és szomorú mesterműve – szavak nélkül. És Briggs, akit a Guardian nekrológjában méltán parentáltak úgy, mint a hétköznapi életek csendes heroizmusának avatott ábrázolóját, egy sor további izgalmas rajzos kötete, kötetkéje révén válhatna felfedezésünk tárgyává. Hiszen maró gúnnyal pusztító Thatcher-szatírát éppúgy közreadott (ez volt az 1984-es, a falklandi háborúra reagáló The Tin-Pot Foreign General and the Old Iron Woman), mint besorolhatlan műfajú, atomháború utáni életkép-sorozatot egy dél-angliai utolsó emberpárról (When the Wind Blows, 1982).

*

Caótica – ez a neve annak a népszerű sevillai könyvesboltnak (kávézónak és kiterjedt tevékenységű kulturális inkubátornak), amely az elmúlt napokban a kilakoltatás fenyegetésével került szembe, s most az életben maradásáért küzd egy olyan harc – egyik – jelképes középpontjává válva, amely az ingatlanspekuláció és a dzsentrifikáció ellen folyik az andalúz nagyvárosban. A Jürgen Mayer által tervezett hipermodern „sevillai gombák”, a Metropol Parasol közelében működő üzlet fenntartói ugyanis pár hónapja elmaradásban vannak a bérleti díjakkal, s ez lehetőséget teremtett az üzlethelyiséggel és egyáltalán a környékkel mást tervező, az egyezkedéstől pedig elzárkózó ingatlantulajdonosok és -fejlesztők számára, hogy rövid úton megszabaduljanak a Caóticától. A bérlet háromhavi felmondása szeptemberben jár majd le, ám a bolt körül máris komoly szolidaritási akció van kibontakozóban, merthogy sokan érzik úgy: a környék intellektuális és társaséletében, sőt összetartásában kulcsszerepe van a Caóticának. S habár a távolból aligha lenne könnyű vagy pláne méltányos sommás ítéletet mondanunk, annyi azért így is megállapítható, hogy az esetben sok helybeli a meghitt közösségi élet, a lokális önbecsülés fenyegetését véli fölismerni. S olyanok is számosan akadnak, akik Ray Bradbury Fahrenheit 451-re való hivatkozással vagy épp anélkül ezzel a mellbevágó kérdéssel adnak külön is jelentékeny súlyt az ügy melletti kiállásuknak: 

„elképzelted már, hogy milyen lenne a városod könyvesboltok nélkül?”