1749: Melyik magyarra fordított világirodalmi kötetet olvastad idén a legnagyobb örömmel?

HR: Bár nem igazán szoktunk világirodalmi kötetként tekinteni a Bibliára, de a legnagyobb örömmel mégiscsak az Énekek énekét olvastam, sokadszorra. És bár Elena Bosetti is azt írja, hogy inkább örömet kell benne találni, mintsem magyarázni, elég hosszan foglalkoztam vele. Tanulmányokat kerestem hozzá, összeolvastam a különböző fordításokat, kiválasztottam, ami a legjobban tetszik. Sőt a Youtube-on meghallgattam, ahogy héberül (Shir Hashirim) éneklik. Olyan szép! És tanultam közben egy héber szót (dódí), amit a lány ismételget huszonhatszor. Kedvesemnek vagy szerelmemnek fordítják, de talán a szerelmesem adja vissza legjobban a jelentését.  

Hogy a szerelemnél maradjunk, nagyon boldog voltam, amikor az Írók boltjában rátaláltam Roland Barthes Egy szerelemnyelv töredékei című könyvére (Atlantisz Könyvkiadó, fordította Albert Sándor). Hogyan beszél a szerelmes, aki mellett nincs ott a szerelme? A hallgatás és a beszéd könyve ez, annak a tapasztalata, hogy lehetetlen nem beszélni, amikor egyedül vagyunk, a szerelmünk pedig hallgat.

És egy kis csalás a végére: Su-La-Ce Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában című könyvét mindig nagyon nagy örömmel veszem elő, igazi szívderítő olvasmány.

1749: Mi volt a legnagyobb világirodalmi próza-, líra- és drámaélményed idén, legyen bár magyar vagy idegen nyelven?

HR: Szégyen, nem szégyen, de se drámát, se lírát nem olvastam idén világirodalomból. Így viszont prózából mondok többet is. Év elején találkoztam Marguerite Duras Fájdalom című könyvével (Jelenkor Kiadó, fordította Forgách András). Őszintén nem értem, hogy miért nem beszélünk többet erről a kötetről, és legfőképpen a címadó elbeszélésről. Drámai, zsigeri, az éhségnek olyan megrendítő ábrázolásával, ami nekem új volt.

Jose Saramago Jézus Krisztus evangéliuma (Európa Kiadó, fordította Pál Ferenc) című könyvét 2020-ban kezdtem el, de nem jutottam túl az első ötven oldalon. Pedig nagyon érdekelt, de nehezen olvastam, úgyhogy idén újra elővettem. Igyekszem minden Jézusról szóló könyvet elolvasni, ami persze teljesen lehetetlen, de ez egy nagyon fontos olvasás volt, izgalmas válaszokat kaptam olyan kérdésekre, amik engem is nagyon foglalkoztatnak (például Lázár feltámasztásával kapcsolatban nagyon szép megoldással él Saramago, sajnáltam is, hogy nem én írom meg). Egyébként Saramago is beemeli az Énekek énekét a regényébe, tulajdonképpen ennek az olvasása kapcsán jutott eszembe, hogy milyen régen olvastam újra, és akkor kezdtem intenzívebben foglalkozni a szöveggel.    

Az idegen nyelvű olvasással hadilábon állok, voltak próbálkozásaim, de mindig arra jutok, hogy túl sok energia. Idén viszont megpróbálkoztam újra. Raymond Carver  What We Talk About When We Talk About Love című kötetét vettem meg. Nagy élmény volt, főleg, mert sokkal többet foglalkoztam így egy novellával. Legalább háromszor elolvastam, az ismeretlen szavakat, kifejezéseket kiszótáraztam, azokon jól elmerengtem, mert semmi sem adta magát könnyen. Szóval hiába sok energia, megéri.

1749: A közelmúltban született világirodalmi kötetek közül melyiket olvasnád a legszívesebben magyarul?

HR: Erre sajnos nincs nagy rálátásom, de egyet mindenképp mondok. Julia Kristeva Thérese, mon Amour: Saint Therese d’Avila (2008) című regényére például kíváncsi lennék. Ávilai Szent Terézt nagyon kedvelem, az önéletrajzát többször is elolvastam, egyszer készítettem egy előadást a képzőművészeti ábrázolásairól, ami ahhoz képest, hogy milyen nő volt, lehetne izgalmasabb is, de azért a Bernini-szobor még mindig mindent visz.