A szex is szomorú; és eleget olvastam.
Elszökni! Érzem a mámort a madarakban
az ismeretlen tajték és az ég között!
Semmi, sem a szemekben visszatükrözött
kert nem tart vissza, tengerbe merül a szívem,
ó éj!, se lámpám magányos fénye az íven,
üres papíron, melyet fehérsége véd,
sem ez az ifjú nő, szoptatva gyerekét.
Megyek! Árbócaidat gőzhajó lengesse,
horgonyt föl, fuss, egzotikumba, messze-messze!

A frusztrált reményekkel táplált Unalom
hitét a búcsúzsebkendőkben meghagyom.
És a viharokat hívva tán épp az árbóc,
ő lesz, ki a bedőlő vészes szélben már lóg
elveszve, nincs árbóc, nincs árbóc, sem sziget…
A matrózokat halld, te szív, éneküket!

*

A fordító köszönetet mond Ádám Péternek a szerkesztésért.

A vers eredeti címe: Brise Marine