"Un coup de dés jamais n’abolira le hasard"
"Kockadobás Soha nem törli el a Véletlent"

Valószínűségszámítás

Ahhoz, hogy a versről való értekezésbe belekezdjek, mindenek előtt tisztáznom kell a szóban forgó kockajáték működését: a kockadobás két hat oldalú kockával történik, így egy dobásnak 11 lehetséges eredménye lesz hiszen a legalacsonyabb dobható szám 1+1=2, a legnagyobb pedig 6+6=12). Legfontosabb megjegyezni, hogy a kettőtől tizenkettőig terjedő számok kidobására nem egyenlő esélyünk van, ugyanis:

A klasszikus valószínűségi mező (ahol véges sok eseményből álló alaphalmazban az elemi események valószínűsége egyenlő) 36 eseményből áll (6*6, amit fent egyenként megszámoltam). Ebből látható, hogy hetest dobni van a legnagyobb esélyünk (6/36=1/6), kettest és tizenkettest pedig a legkisebb (1/36).

A vers tétele, miszerint a kockadobás nem szüntetheti meg a véletlent, a dobás által kínált lehetőségekben értelmeződik az olvasó számára legelőször. Ugyanis, ha a véletlen kiterjed mind a 36 lehetséges eseményre, az azt jelenti, hogy minden esemény ugyanazzal az eséllyel következik be (1/11), tehát ugyanakkora esélyünk van hetest dobni, mint éppen kettest vagy tizenkettest. Mindez szükséges az elemzésemhez, de erről többet később.

A hajó visszavonása

A vers legelején evidenssé válik, hogy a cselekmény (amennyiben nevezhetjük így) egy hajótörés körül játszódik; közvetlenül a hajó süllyedése előtt, majd közben, és utána Érdekes elemezni, hogy a hajó miért is csupán darabjaiban jelenik meg, s hogy ezek a darabok mit is jelentenek a vers számára. Mallarmé miért választotta versébe a költészet egyik legősibb toposzát, a hajót, mely értelmezhető a sors allegóriájaként is, hogy aztán tudatosan szétzúzza?

Lehetséges a vers szavait jelentéstartalmuktól megfosztva, a sorokat hullámokként, vagy éppen úszó deszkákként értelmezni olyan mezőben, ahol az üres papír által alkotott tér maga a víz, vagyis az említett mélység. Mallarmé versében a tér olvasható, mint nem csupán tárgy (valami, amit meg kell nézni), hanem a szöveg tényleges alanya.[1] Olvasható a végtelen víz, a mélység (l’Abîme[2]) mint az ősleves, melyből a szavak és gondolatok elő- majd eltűnnek. A mű egyik legérdekesebb interpretációja Marcel Broodthaers 1969-es munkája, amiben Mallarmé versét úgy alakította át, hogy a sorokat fekete téglalapokkal helyettesítette. Így a szavak és mondatok lapon elfoglalt relatív helyzetének fontosságára vonatkozó tudatosságunkat részesíti előnyben.[3]

Figyelemre méltó az is, hogy míg a hajóra csupán egy utalás esik (sőt az is inkább csak a hajó mozgását írja le), a hajóhoz kötött fogalmak, mint a hajótörés, a vitorla, a hajótest, stb. sokkal nagyobb számban jelennek meg. Ez lehet a hajó elemeire bontása, valamint annak nyelvi visszavonása is. Itt a hajó olyas valami, ami már olyannyira szegmentált, hogy nemcsak irányíthatatlan, de a valaha volt irányíthatósága is erős szkepszis alá esik. Az előbb pedig már utaltam rá, hogy a tudatos olvasó, aki tisztában van a lírai hajómotívum hagyományával, a sors irányíthatóságának elvesztését fogja olvasni a műben. Tehát valóban abszolútumként emelkedik ki a véletlen, mely, mint konstans, ellehetetleníti a tervezést mint a jövő feltérképezését. S hogyan viszonyul mindehhez a versben megjelenő szubjektum? A hajó ugyanis (mely mozog, tehát tart valamerre, akár az életút) implikál egy kormányost, avagy utast, akinek bár kiterjesztése a hajó, mégsem azonosítható vele.

A kormányos visszavonása

Mallarménál először a Mester (LE MAÎTRE[4]) néven jelenik meg ez a szereplőtípus. Az ő konfliktusa maga a kockadobás. Tudjuk, hogy kezét összezárva tartja a feje fölött, miközben süllyed (implikálva, hogy kockákat tart a kezében, bár ezt a vers nem erősíti meg), mint egyfajta lázadó aktus: (au poing qui l'étreindrait// comme on menace// un destin et le vents[5]). És talán a legfontosabb, azt, hogy a valószínűségen gondolkodik (induit/ le veillard vers cette conjonction suprême avec la probabilité[6]). A Mester folyamatos tehetetlenségében van ábrázolva, s épp ebből a tehetetlenségből fakadóan képtelen elszámolni a lehetőségeivel. Tudjuk, hogy van egy számára kívánatos eredménye a kockadobásnak (l’unique Nombre qui ne peut pas// être un autre[7]), viszont csak a hezitálásáról értesülünk. Mivel a szöveg nem szól a kockadobás bekövetkeztéről, ezért úgy értelmezzük, hogy az nem történik meg. Ez az értelmezés később átalakul.

Egyfajta öregedési folyamatot is ábrázol a vers, mikor a víz elönti a Mester koponyáját: előbb szakállt növeszt (un// envahit le chef/ coule en barbe soumise [8]), ezután pedig, mint öregemberre (le veillard) hivatkozik rá a mű. Érdekes, hogy ebben a post mortem állapotban is a vers szereplője marad; első látásra, mint gondolkodó egyén, ám közelebbről vizsgálva, ugyanaz a hezitálás rögzül benne, mint halála előtt (la mer par l’aïeul tentant ou l’aïeul contre la mer/ une chance oiseuse[9]). Ezután eltűnik az egyén a műből, a narráció folytatódik mint a gondolatmenet vivője, ám többé nincs már szüksége az egyénre, meghaladja annak gondolkodását. Jegyezzük meg tehát, hogy a mű itt túl kezd lépni a lélek cselekvéshez kötött konfliktusán.

Felmerül a kérdés, hogy a hajó állapota a Mester hezitálásából következik-e. A döntésképtelenség veti-e alá a sorsot az örök véletlennek, vagy esetleg a sors (tehát az élet körülményei, így a társadalom, stb.) állítja elő azt az embert, aki nemcsak döntésképtelen, de akinek döntési lehetősége, mint éteri magasságokba felfokozott konfliktus jelenik meg?

A hagyomány visszavonása

Kicsivel később, de már a hajó s az öregember teljes elsüllyedése után egy szirén jelenik meg, és elpusztítja azt a sziklát, amely feltehetőleg a hajótörést okozta (une stature mignonne ténébreuse// debout// en sa torsion de siréne// le temps/ de souffleter// par d’impatientes squames ultimes// bifurquees/ un roc[10]). Az első, ami szembetűnik, hogy Mallarmé a középkori szirénalakot (kvázi sellőt) alkalmazza az ókori, madárszerű szirénalak helyett. Továbbá ennek a bizonyos szirénnek, melynek versbéli feladata a szikla összezúzása, nem jelennek meg a mitológiai attribútumai, mint a megigéző énekhang, vagy a természetfeletti szépség. Felmerül, hogy miért és miért így emeli be Mallarmé a líra hagyományának egy másik közismert elemét. Önmagában a szirén, mint attribútumaitól megfosztott létező, ellentéte a hajónak, ami a létezőtől megfosztott attribútumhalmazként jelenik meg.  

A szirén, mely ábrázolásában félig ember félig hal, az utolsó – úgymond – földi lény, mely felbukkan a versben. Ugyanis a szikla megsemmisítésével (mely élettelenként a hajótörés véletlen okozója) a vers képei, az öböl és a csillagok többszörösen felfokozott módon jelennek meg. A vers tovább olvasásához el kell felednünk tehát a hagyományt, hogy azt hátrahagyva lépjünk a költői misztikum bonyolult didakszisába.

A számok kibővítése

Kétszer jelenik meg a Nombre (szám) szó a műben. Először, mikor a Mester érezni véli a közelgő megjelenését annak az „egyetlen Szám(nak) mely másik nem lehet”. Majd másodszor, (mikor a földi képek határát átléptük), magával a véletlennel lesz megfeleltetve (CE SERAIT // LE HASARD[11]). Az első tehát az emberi logika által meghatározott elképzelt, ideális szám. Ez a szám elérhető egy kockadobással, vagyis tizenegy szám egyike. A szakirodalom által kínált válasz sokszor a tizenkettő, hiszen a játék megnyerésének kritériuma a nagyobb szám gurítása, a tizenkettő pedig a legnagyobb szám. Éppen ezért hezitálhatott a Mester, aki ki tudta számítani, hogy a kettessel együtt e szám gurítására volt a legkevesebb esélye. Bizonytalanság övezi a Számot: nem tudjuk, hogy a kockadobás eredményeként megjelenő számok egyike vagy egyfajta transzcendens szimbólum. Ha a verset szó szerint olvassuk a válasz maga a Véletlen (Hasard), de zavarba ejtő a gondolat, hogy a véletlen egy egyszerű számmal leírható volna. A szöveg arra enged következtetni, hogy a Szám vagyis a Véletlen egy transzcendens, emberfeletti létező. A dolgunk az, hogy feloldjuk a számok és a véletlen közti feszültséget.

A versszövegben ezt követően számokról csak mint a lehetőségeket összeíró eseményekről beszélhetünk, a vers ugyanis folyamatosan bővíti az ember által alkotott rendszer korlátait. Mikor azt mondja: „Minden Gondolat Kockadobás” (Toute Pensée émet un Coup de Dés[12]), akkor beemeli az események közé a kocka hezitálásból fakadó el nem dobását is. Olyan teret alkot, amiben minden gondolat döntést eredményez, illetve képtelenség nem dönteni, hiszen a nem-döntés is döntésnek felel meg. A tizenegy lehetséges szám így kibővül, amennyiben a nem-dobás is eseményként lép elő.

A visszavonhatatlan I.

Amennyiben a véletlen nem visszavonható, vagyis kiterjed minden lehetséges eseményre, akkor minden esemény ugyanazzal az eséllyel következik be. Ebben az értelmezésben a hezitálás redukálódik, a döntés egyenértékű a nem-döntéssel, hisz mindkettő lehetséges esemény. Azt, ahol kockadobás aktusa nem volt jelen megfeleltettük a nem-kockadobással, a cselekvés visszavonásával; de ebben a térben a kockadobás, mint aktus, egyszerre megsemmisül (hiszen nem valósul meg), és explicit hiánya révén felértékelődik. Látszólag megsemmisül jelentőségében, hiszen mint szimbólum magába foglal minden lehetséges eseményt, beleértve a nem-döntéseket is. Így az emberi cselekvés helyett a nem-cselekvés válik meghatározóvá, hiszen a cselekvés elveszíti státuszát mint eredményhez vezető tevékenység. Ugyanakkor fel is értékelődik, hiszen a vers visszavon egy olyan valóságot, ahol a nem-cselekvés nem vezet eredményhez, így felszabadítva az embert a hezitálás béklyója alól. Mondván: akármely döntés eredményhez vezet. Mivel a biztosság (vagyis a valószínűség, hogy hat alkalomból várhatóan egyszer hetest dobok) nem létezik, a vers feloldja a bizonytalanság által alkotott láncokat, ezáltal cselekvésre késztet.

Septentrion

Tehát, ha valóban abszolútumként emelkedik ki a visszavonhatatlan véletlen, akkor miért pont ebben a gondosan megformált alakban létezik a vers? Elfogadhatjuk a mű zárómondatát, miszerint minden gondolat kockadobást eredményez, úgy mint a vers szerkezetét megbontó visszavonást? Olvashatjuk-e a verset úgy, mint a természet által véletlenszerűen képzett hullámokat, vagyis elfogadhatjuk, hogy a sorok pontos elhelyezése csupán a költő pillanatnyi hangulatán múlott? A kockadobással való tétovázás értelmezhető-e mint a költő bizonytalansága a vers megírása felől; és ha igen, a javítások a vers második kiadásában a hangulat újabb véletlen foszlányai volnának? Utóbbira nem válaszolhatunk, ám fontos megemlíteni a paradoxont, miszerint a vers melynek központi fogalma a véletlen, szorosan szerkesztett. A Kockadobás önmagában formaromboló, sőt úgy fogalmazhatnánk, hogy szöveget a Véletlen „konstellációinak” sorozatából, az idő véletlenszerű rendjére komponált térbeli betűnyomatok sorozatából építette fel.[13]

A költemény először 1897-ben, egy évvel a költő halála előtt jelent meg a Cosmopolis című folyóiratban, és egy előszó előzte meg, amelyben Mallarmé kifejezetten arra irányítja az olvasót, hogy ne csak a szavak közötti tereket, hanem a nyomtatott oldal teljes terét vegye figyelembe.[14] „Les »blancs«, en effet, assume l'importance, frappent d'abord”[15], állítja Mallarmé, azaz „a »fehér« az, ami szembetűnik és fontosságot nyer”.[16] A költő a következő esztendőben külön nagyalakú kiadást készített elő, hogy a mű tipográfiai sajátosságai, melyek a folyóiratban nem érvényesültek kellőképpen, láthatók legyenek. A munka nyomdai oldala eljutott egészen a korrektúrákig, melyeken Mallarmé a tipográfiai elrendezés újabb és újabb változataival kísérletezett. A tipográfiailag szinte teljesen előkészített kiadás azonban a költő hirtelen halála miatt nem jelent meg.[17] A tervezett kiadásról mindössze hat kefelenyomat készült. Egy ilyen lenyomat alapján 1980-ban valósította meg Mitsuo Ronat és Papp Tibor a vers kiadását az eredeti nyomdai utasítások alapján. Ebben a kiadásban néhány Mallarmé-tanulmány, illetve „hommage” is található a vers mellett.[18] A Kockadobás 1985-ben jelent meg magyarul Tellér Gyula fordításában.[19]

Azzal, hogy Mallarmé megkérdőjelezi a lap fizikai felületének a szöveg semleges díszleteként való felfogását, felforgatja a háttér és az előtér bevett fogalmait. Az oldalak terének forradalmi alkalmazása új utakat nyit a költői kifejezés előtt: a térbeli értékeket, mint például a szavak topográfiai helyzetét és más szavaktól vagy szócsoportoktól való távolságát saját jogú jelentésadó erővé teszi. Emellett a tipográfiai kialakítást is dramatizálja azáltal, hogy a szavakat megkülönböztető vizuális jellemzőkkel ruházza fel a különböző betűtípusok és méretek széles skáláját alkalmazva nagyméretű vastag nagybetűktől kezdve a vékony, kicsi, dőlt betűkig.[20] Az említett Mitsuo-Papp kiadás lapjai pedig nincsenek összefűzve, ezzel nemcsak az oldalak által szabott keretet, de magát a lapozás aktusát is újraértelmezi olyan új olvasási lehetőséget eredményezve, ahol a lapok szabadon forgathatók és egymás mellé helyezhetők. A két-két oldalból alkotott lapokból egyfajta térkép is készíthető, mely rálátást biztosít a mű egészére, vagyis dialógust hoz létre nemcsak az oldalak, hanem a lapok között is.[21]

A sorrend, amelyben az olvasónak ezeket a tipográfiai és topográfiai részleteket meg kell ragadnia, követi az eldobott kocka pályáját, amely úgy tűnik, tiszta véletlen folytán felülről lefelé és balról jobbra halad át a lapon. Az oldal már nem lineáris: a szavak vízszintesen és függőlegesen is viszonyulnak egymáshoz. Mallarmé nem hagyta el a szöveg vízszintes, balról jobbra haladó irányát hanem kibővítette azt.[22] A költő alkotóképessége az, ami legigazabb formájában láthatja és olvashatja a verset, vagyis maga a gondolkodó erő, amely összeállította. S mivel minden gondolat kockadobást eredményez, a vers összeállítása is pillanatnyi véletlenek mentén történő elhatározások és meggyőződések láncolata.

Ha Mallarmé számára Isten már nem garantálta az irodalmi szimbólumok státuszát, akkor egyedül a semmi és a véletlen uralkodhatott a betűk és a létezés felett egyaránt.[23] Kiolvasható a Kockadobásból az a feltételezés, hogy nem sikerült olyan költészetet, verset, versmértéket, bármi olyat létrehozni, ami megcáfolná az Isten nélküli világ esetlegességét. Eszerint hamis a Mester következtetése, hogy a hamarosan megjelenő Szám „az egyetlen Szám mely másik nem lehet”. Az „egyetlen Szám” az a természetfeletti, amelynek megvalósulása (bármilyen formában) nem remélhető.[24] Értelmetlen tehát bízni abban, hogy a kockadobás elvezet a biztonsághoz, a természetfeletti létezésének bizonyossághoz, ahhoz a tudáshoz, hogy az életnek van értelme.

A szakirodalom egy része megfejtésre szoruló enigmaként olvassa a szöveget, melynek megfejtése maga a rejtélyes, unikális szám. Így jelenik meg a „Septentrion”, vagyis a Göncölszekér. A szám maga a csillagok ivadéka (issu stellaire[25]), ugyanakkor csillagkép (ce doit être/ le Septentrion aussi Nord/ UNE CONSTELLATION[26]). Mallarmé a Göncöl képét igencsak áttételesen, utalásszerűen idézi föl: a Septentrion szóval, amely a mai francia nyelvben északot jelent. Ebben a szóban azonban, mely latin eredetű (septem triones: a hét nyomtató ökör, a Göncöl csillagkép egyik latin neve), az analóg képzésű szavak hatására és a szó elejében foglalt sept: hetes gyök alapján az átlagos francia olvasó felismeri a kulcsszámot, s a versbeli környezet hatására felidéződik benne a Göncöl képe.[27] A hetes a legnagyobb eséllyel gurított szám, egyúttal a Göncölszekeret képező csillagok száma. A Göncöl képe pedig olyan, akár a kocka egy oldala: pontok egy üres síkon. Ez tekinthető a hatoldalú kocka transzcendálásának, mintha az égbolt sík felületén megjelenő pontok egy hetedik oldalt képeznének.

A visszavonhatatlan II.

Amennyiben elfogadjuk az axiómát, hogy a „Kockadobás Soha nem törli el a Véletlent” ugyanolyan eséllyel gurítunk hetest, mint az összes többi számot. A kockadobás eredményeként kapható tizenegy szám tehát egyenértékű és ezért semmiképp sem lehet közülük való az „egyetlen Szám”. Ezek után a hetes számról való fejtegetés értelmetlennek tűnik, a kérdésünk (a szám kiléte) pedig megválaszolatlan marad.  Válaszképp olvashatjuk a verset ironikusan: minden kockadobás eredménye véletlen, de ne lepődjünk meg, ha a legnagyobb eséllyel hetest kapunk; vagy elfogadhatjuk, hogy a Kockadobás szándékosan olyan kérdést tesz fel, amelynek célja, hogy felfüggesztett és megválaszolatlan maradjon.[28] Bizonyos az, hogy a szöveg a véletlen hatalmát hangsúlyozza; azt, hogy vessük el a lehetségesbe vetett bizalmat a negatív végkifejletet övező szorongással együtt. Az esély nem egyenlő a garanciával. Cselekedjünk annak tudatában, hogy az események közbenjárásunk nélkül is bekövetkeznek, mindörökre. Bár Mallarmé bizonytalan világában a véletlen uralkodik, a véletlen uralma nem vonja vissza az egyén cselekvőképességét, hisz azt csak ő vonhatja meg saját magától.

A véletlen rémisztő fogalom, azt sugallja, hogy döntéseink (legyenek akármennyire átgondoltak) bizonytalan kimenetelűek; a valószínűség ezzel szemben bátorságot ad dönteni és cselekedni. Olvashatjuk a szöveg leírását vagy elbeszélését úgy, hogy Mallarmé egy univerzum negatív tapasztalatát fogalmazta meg,[29] ahol a természet oly módon retteg a véletlentől, hogy a csillagokba rajzolja bele a megismerést, a valószínűséget. Mégsem elég ez annak, aki a kockákat tartja; ő tudja igazán, hogy a kockadobás soha nem törli el a véletlent. Ez a természet tudományos megértésének radikális visszavonása is, vagyis a táblázatnak, amivel a tanulmányt nyitottam. A versben leírt világban (amely a valós világunk szimbóluma), a Mester a lehetőség és a megértés dacára a kocka el nem dobásával lett a süllyedő hajó (vagyis az életút), valódi kormányosa. Mallarmé egyszerre nyit utat a létezést szimbolizáló vizekkel való egyévállásnak és a vizeken való evezésnek.  Maga az élet, a művészet, az üres helyen úszó sorok pedig (legyenek akármilyen idegenek) megszüntethetetlenek. Az ugyanis, hogy egy ideális végkifejlet mennyire megvalósítható, örökösen alávetett a sorsnak, melynek eredeti jelentése: szerencsehúzás.

* 

Jegyzetek:

A vers cselekményének értelmezésében követem: Meillassoux Quentin, The Number and the Siren, A decipherement of Mallarmé’s Coup de Dés, ford. Mackay Robin, Sequence Press, New York, 2012. Az idézett sorok magyar fordítása általam, az ebben megjelenő angol fordítást használva, a Tellér-féle fordítás helyett. Mikor Meillassoux verssorra hivatkozik, oldalszám helyett lapszámot ad meg római számmal – hiszen a versben a két oldal alkotta lapot kell olvasni, így a vers tizenegy lapból áll –, ebben szintén követem. A lábjegyzetekben Tellér Gyula fordításából idézem a magyar sorokat.

[1] La Charitié Virginia A., The Dynamics of Space: Mallarmé’s Un Coup de Dés Jamais n’Abolira le Hasard, Lexington, Kentucky, French Forum Publishers, 1987., 88.

[2] III. a Mélység

[3] Donnachie Karen ann, Simionato Andy, Mallarmé’s Self-replicating Machine, Coimbra University Press, 2018., 41.

[4] IV. A MESTER

[5] IV. rá-záruló öklével // mely mintegy sorsot s // szeleket fenyeget

[6]V. ide / az aggot e fenséges egybekelés felé a valószínűséggel

[7] IV. az egyetlen Szám mely másik // nem lehet

[8] IV. egy// átcsap a fején / ernyedt szakállként lecsorog

[9] V. a tenger az őszöreg által kísértvén vagy az őszöreg a tenger ellen / a henye szerencsét

[10] VIII. az aprócska homályos alakot // mely ott áll // szirén-dereka hajlatában // épp míg érintik / pillanatra // a sietős farkvilla- // pikkelyek / mint szikla

[11] IX. EGYET MUTATNA CSAK // A VÉLETLENT

[12] XI. Minden Gondolat Kockadobást

[13] Pór Péter, Baudelaire kettős öröksége, Alföld, 2001/7., 60.

[14] Knowles Kim, Schaffner Anna Katharina, Weger Ulrich, Roberts Andrew Michael, Reading Space in Visual Poetry: New Cognitive Perspectives, Writing Technologies, 2012., 76.

[15] Mallarmé Stéphane, Œuvres complètes, Gallimard, Párizs, 2003., 391.

[16] Im. Tellér 59.

[17] Mallarmé Stéphane, Kockadobás, ford. Tellér Gyula, Helikon, Budapest, 1985. T. Gy. kísérő tanulmánya 31.

[18] Farkas Jenő, '56 - Magyar Műhely - avantgárd Portré Nagy Pálról - Nagy Pállal, Nagyvilág, 1999/1-2., 143. A Mitsuo-Papp kiadásról: Books on Books Collection – Mitsuo Ronat & Tibor Papp, Books On Books, szerk. Bolick Robert, 2020. november 16. https://books-on-books.com/2020/11/16/books-on-books-collection-mitsou-ronat-tibor-papp/(Hozzáférés 2024. július 25.)

[19]A kiadás igyekszik megközelíteni a francia eredetit, bár méreteiben kisebb, és más, bár az eredetivel egy időben keletkezett betűtípust használ. A tipográfiát Murányi Zsuzsa állította elő. A fordításról, és annak nehézségeiről részletesen szól Tellér kisérőtanulmánya: I.m. Tellér 51-56.

[20] Knowles Kim, Schaffner Anna Katharina, Weger Ulrich, Roberts Andrew Michael, Reading Space in Visual Poetry: New Cognitive Perspectives, Writing Technologies, 2012., 76.

[21] Books on Books Collection – Mitsuo Ronat & Tibor Papp, Books On Books, szerk. Bolick Robert, 2020. november 16. https://books-on-books.com/2020/11/16/books-on-books-collection-mitsou-ronat-tibor-papp/(Hozzáférés 2024. július 25.) , Vö.: Betz Dorothy M., Un Coup De Dés: Mallarmé as Poet of the Absurd, South Atlantic Bulletin, 1978/4., 37–46. Betz többször ír arról, hogy a verset lapokon keresztül is lehet/kell olvasni, új értelmezési lehetőségeket kínálva.

[22] Betz Dorothy M., Un Coup De Dés: Mallarmé as Poet of the Absurd, South Atlantic Bulletin, 1978/4., 38.

[23] Meillassoux Quentin, The Number and the Siren, A decipherement of Mallarmé’s Coup de Dés, ford. Mackay Robin, Sequence Press, New York, 2012., 28

[24] Uo. 35.

[25] IX. csillagszemes kifejletül

[26] XI. a Hétszemű / azazhogy Észak régióiban / EGY CSILLAGKÉPET

[27] Mallarmé Stéphane, Kockadobás, ford, Tellér Gyula, Helikon, Budapest, 1985. T. Gy. kísérő tanulmánya 53.

[28] Donnachie Karen ann, Simionato Andy, Mallarmé’s Self-replicating Machine, Coimbra University Press, 2018., 41.

[29] Pór Péter, Baudelaire kettős öröksége, Alföld, 2001/7., 60.

*

Bibliográfia:

Meillassoux Quentin, The Number and the Siren, A decipherement of Mallarmé’s Coup de Dés, ford. Mackay Robin, Sequence Press, New York, 2012.

La Charitié Virginia A., The Dynamics of Space: Mallarmé’s Un Coup de Dés Jamais n’Abolira le Hasard, Lexington, Kentucky, French Forum Publishers, 1987.

Donnachie Karen ann, Simionato Andy, Mallarmé’s Self-replicating Machine, Coimbra University Press, 2018., 37-49.

Pór Péter, Baudelaire kettős öröksége, Alföld, 2001/7., 54-71.

Knowles Kim, Schaffner Anna Katharina, Weger Ulrich, Roberts Andrew Michael, Reading Space in Visual Poetry: New Cognitive Perspectives, Writing Technologies, 2012, 75-106.

Mallarmé Stéphane, Œuvres complètes, Gallimard, Párizs, 2003.

Mallarmé Stéphane, Kockadobás, ford. Tellér Gyula, Helikon, Budapest, 1985. T. Gy. kísérő tanulmánya 31-56.

Farkas Jenő, '56 - Magyar Műhely - avantgárd Portré Nagy Pálról - Nagy Pállal, Nagyvilág, 1999/1-2., 143.

Books on Books Collection – Mitsuo Ronat & Tibor Papp, Books On Books, szerk. Bolick Robert, 2020. november 16. https://books-on-books.com/2020/11/16/books-on-books-collection-mitsou-ronat-tibor-papp/(Hozzáférés 2024. július 25.)

Betz Dorothy M., Un Coup De Dés: Mallarmé as Poet of the Absurd, South Atlantic Bulletin, 1978/4., 37–46.