Az erdei út

Vagy hetven évvel ezelőtt
     egy erdei utat lezártak.
Elmosták esők, és a rossz idők,
     és meg nem mondanád azt,
hogy valaha ott volt az út,
     mielőtt ültették a fákat.
Rá hanga borul, és lomb árnya hull,
     s fedik szellőrózsák azt.
     Már az erdész tudhatja csak,
hogy hol a szürke gerle búg,
     s ahol a borzok játszanak,
ott futott az erdei út.

Ha a nagy fák közé belépsz
     a nyári alkonyatban,
hol az esti lég hűti tó vizét,
     és vidrák füttye harsan
(az embertől nem tartanak,
     alig látnak csak néhanap),
hallod lópaták futó dobaját,
     és harmatos szoknya suhog,
     amíg tart a könnyű galopp
a ködbe vont magányon át,
     mintha tudnák, hogy merre fut
     az erdőben a régi út ‒
pedig már nincs erdei út.

Fókaaltató

Aludj el, kis kölyköm, az éjjel már itt van,
     a tenger sötét lett, nincs zöld csillogás.
Hullámok fölött hold, ha lenéz ránk onnan,
     hullámvölgyek mélyén altat csobogás.
Hol fodor ér fodrot, kis fejed lehajtod,
     fáradt lebegésben nyugton elpihenj!
Most vihar nem csapdos, és cápa sem mardos
     karjában ringató, éji tengeren.

*

A versek eredeti címe: The Way Through the Woods; Seal Lullaby.