Katie Farris: Az anyja sírjánál
Fotó: PxHere / Suzy Hazelwood
Katie Farris: Az anyja sírjánál

1.

A sír
egy ajtó,
amit kinyitunk.

Álmomban
az anyja, Ella
a testem mélyébe fúródott:
csecsemőként, és kopaszon, mint egy mell.

2.

Mi van, ha a múlt
egy lapuló tigris
és amikor emlékezünk,
beledugjuk a fejünket
a szájába?

3.

Köszönöm a pulykát, amit elfelejtettem
kivenni a fagyasztóból; köszönöm a megbocsátást
és a bárányt a húsfiókban.
Köszönöm a táplálkozót, a halottakat, és azt is,
ami felfalja őket.

Mert közülünk mindenki,
mindegy, hogy virágzik vagy magtalan,
eleség.

4.

Milyen rugalmas ez a föld:
elég egy apró szertartás
és máris tágul.

5.

A sír
egy ajtó,
amit kinyitunk,
elhelyezzük mögötte a halottainkat,
és könyörgünk,
ahogy a kulcs könyörög
            a kulcslyukért –

Köszönöm, bánat,
aminek a gyökere a szeretet, a szeretet,
aminek fogai vannak, és
enni kér.

*

A vers eredeti címe: At His Mother’s Grave (kéziratban).

A vers szerzőjéről
Katie Farris (1983)

Amerikai költő, műfordító. Eddigi kötetei: boysgirls (Marick Press, 2011; Tupelo Press 2019), Thirteen Intimacies (Fivehundred Places, 2017), Mother Superior in Hell (Dancing Girl, 2019).

A fordítóról
Izsó Zita (1986)

Gérecz Attila-díjas költő, drámaíró, műfordító, az 1749 szerkesztője. Legutóbbi kötete: Éjszakai földet érés (Scolar Kiadó, 2018), legutóbbi fordítása: Rafael Pinedo: Plop (FISZ-Kalligram, 2019).

Kapcsolódó
Katie Farris: Az Atlantai Rákközpont előtt
Katie Farris: Arra az esetre, ha meghalok