ebben a különös, sőt, közönséges korban
az őszinteség egyenesen bátorságnak hat
Jevgenyij Jevtusenko
Amikor leomoltak a falak, az éjszaka nem tett tanúságot,
betemették a féligazságokat, és a félvakok
sáskahada özönlött elő,
ahogy ezredéves álmukból ébredeztek a fáraók.
Amikor leomoltak a falak, velük együtt okkult vér hullt alá,
s az égre mázolta a szabadság kiáltványát,
uzsorások, haszonlesők, szajhák
és Ofélia rendre járták a táncot az elnyomókkal.
Amikor leomoltak a falak, Sztálin és Trockij kezet ráztak a bitófa árnyékában,
a szépség és az igazság vetkőztette egymást,
mialatt a szent férfiak ugyanazt az ezer éve hulló
gyilkos fényt prédikálták.
Összeszólalkoztak egymással Mohamed és
Bacchus tábornokai, akik évszázadokig bakkaráztak a Neander-völgy isteneivel,
és a szellemhad meg az ezernyi hadsereg azon viaskodott egymással,
hogy mi romolhatott el az ember szívében,
bájgúnárok, agitátorok és udvari bolondok
okoskodtak a zsarnokságról meg az őrületről,
bolsevik özvegyek dalolták az „Internacionálét” és
a hatvanasok egymást „Május királyaivá” koronázták.
Macskám középkori szfinxekről szőtt álmot a piramis lépcsőjén,
közben imákkal gyilkolták egymást a férfiak,
a csapodárok, akik a vágy a legbehatóbb ismerői,
botrányos partizánoknak szegődtek,
mialatt 2000 fényévnyire innen
egy csillag siratta az emberiséget.
Amikor leomoltak a falak, te meg én tökéletes tudatlanságunkban
hívőkké lettünk másnapra,
a tivornyázók részeg dicshimnuszt zengtek apáiknak,
majd megtervezték a legújabb pogromokat.
Dadaisták és burzsoá próféták érkeztek a menyegzőre,
miközben kozákok és zsidók freilachot táncoltak kézen fogva.
Amikor leomoltak a falak, azt is az Idő Könyvébe
jegyezték fel.
Amikor leomoltak a falak, Csecsenföldön már rég lehulltak a bombák,
a diplomaták jobbra-balra lépegetve járták a bábtáncot.
Vastag ajkú, fehér selyembőrű lányok
keringőztek Sosztakovicsra és Sztravinszkijra,
ahogy a fiatalság táncol tudatlanul az istenekkel,
mielőtt hosszú útra kelne a hóban.
Amikor leomoltak a falak, nem történt semmi sem.
Pásztorok hajtották a nyájat, hályogszemű asszonyok fohászkodtak térdre hullva,
szakadárok ültek össze teázgatni és kérvényeket írni alá,
amíg proletárok szavalták Wordsworth és Percy Bysshe Shelley verseit,
törve az oroszt,
eközben szüntelenül zajlottak az ezredéves vérvádak.
És Új Világrend következett, hűbérurak és rómaiak
csődülete a Golgota korában,
frissen érettségizett diákok
ájuldozva szónokolták jóságos gyászukat,
miközben nemzetek lobbantak lángra,
és a dal íródott tovább.
Amikor leomoltak a falak, milliók nézték korgó gyomorral,
ahogy a leghűségesebbek emlékműveket avattak,
tömegek vártak a csodára és a tanúkra,
mialatt a rettenthetetlen szív vigasságokról és csatákról hencegett.
A gazdagok szentségtelen becsvágyát paloták és tornyok hirdették,
miközben a költők a földet csókolgatták.
Még némaság sem méltatta a ragadozó madár
tetemére tűzött mesterművet.
Amikor leomoltak a falak, Krisztus és a kenyér polémiája nem maradt abba,
dúltak tovább az önjelölt próféták háborúi,
akik Tolsztojt és az Igazság Országát idézgették,
miközben koporsóhordozók osztottak szivart a halvaszülötteknek.
Cézárról és profitról sugdolóztak az irigység templomában,
miközben muzsikok és népbiztosok másnaposan ébredeztek papírmasé dácsákban,
a kapitalista Amerikáról, pénzről és önbecsülésről álmodozva…
És mindenütt karácsony volt.
Amikor leomoltak a falak, én dermedten néztem,
mert tudtam, hamarosan a hold és a nap következik,
az öreg elvtársak életnagyságú
Lenin-szobroknak üvöltözték: „Óda Revoljutszi”,
mialatt a tömeg annyit kiáltott: „Ja”, majd megásta ugyanazt a tömegsírt
Vilniusban és Babij Jarban.
Az összes holt költő, az imagisták, a szimbolisták,
a dadaisták és a futuristák, akik örök némaságban nyugszanak.
Amikor leomoltak a falak, Majakovszkij csak annyit kiáltott Jeszenyinnek:
„Bocsáss meg.”
Amikor leomoltak a falak, elestek isten gyalogosai is,
tömlöcbe vetették a rablóhordákat,
megújult lendülettel mesélték a régi hazugságokat,
amíg a párthivatalnokok a peresztrojkáról duruzsoltak,
és a hazafiaknak eszébe jutott
kitűzni a zászlót a Reichstag fölé.
Amikor leomoltak a falak, nem szóltak harangok,
a történelmet érthetetlen suttogásokba foglalták,
kormányzók és püspökök
táncoltak egyazon istenkáromló síron.
Amikor leomoltak a falak, a tavasz őszbe fordult,
arany napfény szitált föntről,
amikor Jerikó elesett,
„az elpusztult eszmék rúnáinak virága sápadtan derengett”.
Az utolsó sor Jevtusenko egyik Kanadában elkezdett költeményéből való, melyet szeretettel ajándékozott nekem, miután találkoztam vele Montrealban.
