Egy lyuk a lombban, hol a folyó énekel, 
őrülten kapaszkodva a füvek ezüst 
rongyaiba; kis völgy, fölötte büszke hegy,  
honnét a Nap fényét habosra verve tűz. 

Egy ifjú katona, szája tátva maradt,  
feje a kéklő vízitormákon hever, 
alszik; elnyúlva a fűben, felhő alatt 
sápad ágyán, hová a fényeső bever.  

Lába kardvirágok közt; alszik. Mosolyog, 
mint beteg gyerek, ki mindjárt aludni fog; 
fázik; ringassad el melegen, földanya.  

Az erdőillat orrához el nem talál,  
a napban alszik, bal keze a mellkasán, 
nyugodt. Két lyuk körül vörös az oldala.